Kajak-kenu: biztos bástya Dunaújvárosban
Hajdu Jonatán részt vehet az olimpián, s a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának utánpótlás versenyzői is kiválóan szerepeltek a közelmúlt hazai megméretésein.
A Művész Presszóban látta vendégül a sajtó képviselőit ma délelőtt a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya. A találkozó apropóját Hajdu Jonatán, egyesületünk kiváló kenusának olimpiai szereplése jelentette, de a húszéves versenyző mellett a szakosztály több tehetséges sportolója is megjelent a végig remek hangulatú összejövetelen. A sajtótájékoztató elején Pető Zsolt szakosztályelnök nagy örömmel ismertette mindenkivel a tényt, hogy a Dunaferr SE saját nevelésű versenyzője, Hajdu Jonatán indulhat a kenu egyesek 200 méteres versenyszámában a riói olimpián.
Mint azt megtudtuk, azzal, hogy Jonatán megnyerte a hétfői szétlövést, egy hosszú, több komoly akadállyal szegélyezett időszak zárult le kenusunk életében. A még mindig csak húszéves versenyző már gyermekkora óta kiemelkedett tehetségével a magyar mezőnyből, a kölyök korosztálytól kezdve sorozatban nyerte a hazai versenyeket, már elsőéves ifiként kétszeres korosztályos világbajnok lett, majd tizenkilenc évesen a felnőttek között sikerül olimpiai kvótát szereznie hazánk számára a kenu egyesek 200 méteres versenyszámában.
A hatalmas sikert azonban egy igen komoly megtorpanás követte, ugyanis a riói előolimpia után vírusos májgyulladás nehezítette a dolgát, közel tíz kilo izmot veszített, s ugyan sikerült meggyógyulnia, az alapozás lényegi részét kihagyva kellett felkészülnie az olimpiai válogatókra. Ennek első körét nagy csatában megnyerte, s az sem vetette vissza, hogy a másodikról technikai okok miatt kizárták, hiszen a hétfői szétlövésen közel fél hajóval nyert a győriek két versenyzője előtt, újból bebizonyítva, hogy a sprintszámban ő a legjobb magyar kenus, s teljesen megérdemelten vehet részt a nyári olimpián.
Ez természetesen óriási siker a szakosztály és versenyzőnk számára is, különösen úgy, hogy Jonatán elmondása szerint még jobban is alakulhatott volna számára a szétlövés, hiszen nem ment tökéletes pályát a hétfői viadalon, vagyis maradt még benne tartalék az ötkarikás játékokig.
Hajdu Jonatán remeklése mellett persze nem szabad elfeledkezni a Dunaferr SE többi versenyzőjéről sem, akik közül többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a közelmúltban. Vass Andrásék párosa ugyanis csak hajszállal maradt le az olimpiai válogató második, minden eldöntő "köréről", míg Kiss Balázs, Némedi Konrád és Slihoczki Ádám a junior és ifjúsági korosztályos versenyeken remekeltek, így nagyon komoly esélyük van arra, hogy részt vegyenek az említett korcsoportok Világ- és Európa-bajnokságán, ezzel is bizonyítva, milyen magas színvonalú szakmai munka folyik a Dunaferr SE kajak-kenusainál.
A rovat további hírei: Sport
Megvan az első siker
2024. szep. 30.
Egy nagyon szoros vereséggel és egy meggyőző sikerrel folytatta a korosztályos bajnokság küzdelmeit a DSE Röplabda Akadémia U17-es fiú csapata.
Ezúttal a Jegesmedvék örülhettek
2024. szep. 30.
Hiába állt fel egyszer kétgólos hátrányból, végül 5-3-as vereséget szenvedett Miskolcon a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
Nem volt kérdés, simán nyert a DFC
2024. szep. 29.
Az eddig harminc gólt szerző csóri csapatnak esélye sem volt a pontszerzésre a Dunaújváros FC labdarúgói ellen szombat délután.
Újra jégen az Acélbikák
2024. szep. 29.
Miskolcon, a DVTK Jegesmedvék otthonában folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este hat órától.
A Tolna-Mözs sem jelentett akadályt
2024. szep. 28.
Nagyon sima győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Tolna-Mözs elleni pénteki bajnokin a Dunaújváros futsal együttese.
Remek hajrá, szép siker a címvédő ellen
2024. szep. 28.
Dunaújvárosban szakadt meg a brassói hokisok jó sorozata az Erste Liga péntek esti fordulójában.
DSTV: tornával emlékeztek
2024. szep. 27.
Immáron negyedik alkalommal rendezte meg a DKSE torna szakosztálya a Pap Zoltán Emlékversenyt, melynek a legendás edzőről elnevezett Pap Zoltán Tornacsarnok adott otthont szeptember 21-én szombaton. Hangkép.