Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Parádés második félidővel ezüstérmes a Dunaferr

Sport
futsal
Dunaferr DF Renalpin FC
Dunaújváros
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. jún. 06., 19:45

A Haladás elleni 5-1-es győzelemmel szerezte meg a bajnokság ezüstérmét a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata a sportcsarnokban ma este. Együttesünk az első félidő után még hátrányban volt, ám a térfélcsere után átgázolt ellenfelén, s még ilyen arányban is megérdemelten nyerte a rangadót. Galériával!

A futsal felsőház utolsó fordulójára is maradt kérdőjel, vagyis az az eldöntendő kérdés, melyik csapat végez a dobogó második, vagy harmadik fokán. Ezt végül az egymás ellen játszó, hazai pálya előnyét élvező Dunaferr és a Haladás döntötte el. Az előjelek alapján szoros meccsre volt kilátás, hiszen mindkét együttes remek formában várta a párharcot, viszont a Dunaferr pont erre a meccsre volt kénytelen eltiltás miatt nélkülözni vezetőedzőjét, Fehér Zsoltot, akinek helyét ezúttal Schrancz Balázs töltötte be. A feladat tehát adott volt, a körülményekkel és a Haladással is meg kellett birkózni a hazai gárdának, ha az ezüstérmet akarta megszerezni. Az első pár perc tapogatódzó játéka után Horváth Norbert átlövéssel próbálkozott, majd az ellentámadásból egy védekezési hibát követően Németh Péter szerzett vezetést a Haladásnak (0-1).

A folytatásban megpróbálta a támadásait erősíteni a Dunaferr, azonban helyzetig nem jutott. A 7. percben egy bal oldali akciót követően lőhetett a szaggatottról Hosszú, de Tyukász szépen hárított. Ekkorra kirajzolódni látszott a vendégek taktikája, akik támadásban folyamatosan becserélték a mezőny legmagasabbját, Németh Pétert, aki keményen megdolgoztatta védőinket. Klacsák centerezéséről maradt le Fekete. Hosszú Ádám majdnem a felezővonalról elvégzett szabadrúgása tévesztett célt, majd Reveland futott ki jó ütemben kapujából, aki Öreglaki lövését hatástalanította. Aradi Csaba tört előre jól, aki szögletet harcolt ki, mely után Nagy Attila lőtt, de Tyukász lábbal védett. Hajmási a gólvonal elől Horváth Norbert labdáját vállal tette ki az alapvonalon túlra, majd Schrancz Balázs az időkérésénél próbálta nyugtatni a fiúkat, akik a hátrány és az elrontott passzok miatt kissé idegesen játszottak. A félidő hajrájában Reveland Zoltán helyett Ivacs Gábor lépett pályára, akinek lövését a bal oldali kapufa hárította, majd a kipattanót Tyukász védte.

A második játékrészre agresszívabb játékfelfogás kellett ahhoz, hogy fordítani tudjon csapatunk, mely azonnal sikert hozott. A kezdőrúgás után Hosszú Ádám keresztben ellőtt passzába ért bele szerencsétlenül a hatoson belül Öreglaki, akinek lábáról saját kapujába került a labda (1-1). Ezzel az állással a Dunaferr került jobb pozícióba az ezüstérem felé vezető úton, míg a Lokinak csak a győzelem volt az elfogadható, így azonnal felgyorsult a találkozó. Vidák kapott sárga lapot Horváth felrúgásáért, majd Fekete Róbert labdája centikkel ment mellé. Pár másodperccel később Hosszú Ádám csípett el egy keresztbe tett passzt, aki azonnal kapura fordult, majd mérnöki pontossággal lőtte ki a bal alsó sarkot (2-1). A 24. percben a megzavarodott vendégek gyűrűjében Aradi Csaba kapott forintos labdát Hosszútól, de a lövés nem találta el Tyukász kapuját, majd a vendég kapus Klacsák Bence középre tartó bombáját hárította lábbal.

A vezetés birtokában megnyugodott Dunaferr óriási tűzijáték végén Klacsáknak köszönhetően tovább növelte előnyét (3-1). Óriási fordulat állt be a játékba, hiszen a Dunaferr nem csupán a mérkőzés állását fordította meg, hanem annak irányítását is átvette. Hegyesi közeli lövését védte Reveland reflex mozdulattal, aki nem sokkal később kitenyerelt egy távoli löketet is. Cserekapussal folytatta a találkozót a Haladás, melyet azonnal büntetett a hazai csapat. Reveland kidobását Klacsák jobbal pöckölte a kapuba (4-1). A háromgólos hátrány még jobban megzavarta a vendégek gondolatait, akik nem tudták rendezni soraikat, míg a mieink egyre nyugodtabban néztek az eredményjelzőre, és a múló időre. Öt a négy elleni játékra állt át ismét a Haladás, mely újabb hazai gólt hozott. Ezúttal Hosszú szerzett labdát, melyet azonnal, saját szaggatottjáról emelt az üresen hagyott kapuba (5-1). Ezzel végleg eldőlt a mérkőzés és az ezüstérem sorsa, melyet megérdemelten nyert a Dunaferr!

Dunaferr Renalpin FC – Switelsky Haladás VSE 5-1 (0-1)

Dunaferr Renalpin FC: Reveland Zoltán – Hosszú Ádám 2, Klacsák Bence 2, Horváth Norbert, Varga Csaba. Cserék: Hegedűs Ferenc – Aradi Csaba, Ivacs Gábor, Fridrich Dávid, Gorjanácz Márió, Nagy Attila, Schrancz Balázs, Fekete Róbert. Játékos edző: Schrancz Balázs.

Swietelsky Haladás VSE: Tyukász Péter – Gyurcsányi Zsolt, Horváth Péter, Hegyesi Zsolt, Öreglaki Norbert (öngól). Cserék: Vidák Balázs – Németh Péter 1, Matyi Benjámin, Rácz Bence, Gyimesi Máté Ármin, Sipos Gergő, Kajáry Dominik Zsolt, Hajmási Milán, Németh Erik. Vezetőedző: Lódi Tamás.

2. Galéria
Dunaújváros
haladás
futsal
DF Renalpin FC
ezüst érem

facebook megosztás

A Haladás elleni 5-1-es győzelemmel szerezte meg a 2015/2016-os bajnoki szezon ezüstérmét a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata a sportcsarnokban ma este. Együttesünk az első félidő után még hátrányban volt, ám a térfélcsere után átgázolt ellenfelén, s még ilyen arányban is megérdemelten nyerte a rangadót.

Ónodi Zoltán
Futsal: Dunaferr DF Renalpin - Haladás 5:1 - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2016. jún. 06.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: búcsú a csapattól és a szurkolóktól

2025. máj. 20.

A mögöttünk hagyott hétvégén az idei szezon utolsó mérkőzését játszotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. A meccsről majd holnap beszélünk, hiszen a találkozó azért volt különleges, mert mert ezen a találkozón búcsúzott el a dunaújvárosi közönségtől Szalai Babett és Oguntoye Viktória, akik felhagynak aktív pályafutásukkal. Hangkép.

Itthon lehet bronzérmes a DFVE

Itthon lehet bronzérmes a DFVE

2025. máj. 20.

A bajnoki bronzpárharc ötödik, mindent eldöntő mérkőzését játssza a DFVE női vízilabda csapata az Eger ellen a Fabó Éva Sportuszodában ma este hét órától.

Nagy csaták a Suli Foci Kupáért

Nagy csaták a Suli Foci Kupáért

2025. máj. 19.

Az első korcsoportban kulcsi, a másodikban dunaújvárosi siker született a DLSZ Arénában megrendezett Suli Foci Kupa első fordulójában.

Hajdu-ezüst a magyar éremesőben

Hajdu-ezüst a magyar éremesőben

2025. máj. 19.

Összesen húsz dobogós helyezéssel zárta a szegedi világkupa küzdelmeit a magyar kajak-kenu válogatott, melynek a DKSE kiválósága, Hajdu Jonatán is tagja volt.

Kiütéssel bajnok a DFC

Kiütéssel bajnok a DFC

2025. máj. 18.

Hét gólt szerezve biztosította be bajnoki címét a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér vármegyei első osztály szombati fordulójában.

Dunaújvárosban dől el a bronzérem sorsa

Dunaújvárosban dől el a bronzérem sorsa

2025. máj. 18.

Óriási csatában aratott 9-8-as győzelmet Egerben, így egyenlített a bajnoki bronzcsatában a DFVE női vízilabda csapata.

Döntetlennel búcsúzott a Kohász (galériával)

Döntetlennel búcsúzott a Kohász (galériával)

2025. máj. 18.

Fordulatos csatában ért el 32-32-es döntetlent a Vasas ellen a DKKA női kézilabda csapata Szalai Babett és Oguntoye Viktória utolsó dunaújvárosi összecsapásán.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  2. Minden éremből jutott a birkózóknak

  3. DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

  4. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  5. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő