Röplabdás lazulás a csónakházban

Szárszó Lajos - 2016. június 5. 7:59

A Dunaferr SE röplabdázói az egyesület csónakházában tartották ügyességi játékokkal tarkított szezonzáró összejövetelüket, ahol a vezetők a jövőről is szót ejtettek.

Nagyszerű évet zárt a Tomanóczy Tibor által vezérelt Dunaferr SE férfi felnőtt együttes, hiszen a röplabda első osztály ötödik helyén végzett, amivel a tavalyihoz képest két helyet lépett előre az együttes. A fiúk ezt a szezont a Dunaferr SE csónakházában tartott összejövetellel zárták le, ahol a röplabda mellet asztalitenisz bajnokságban, valamint dartsban mérték össze egymással erejüket.

Azt, ki, kik nyerték a házi versenyeket nem szólnak a hírek, de az biztosnak tűnt, hogy a legjobbak között volt a Hild iskola igazgatója, Kolics Gábor, valamint a nemrég a Magyar Röplabda Szövetségbe választott Engyel László is. A záró eseményt megtisztelte Vass Zoltán elnök úr is, aki a háttérben már a jövő évi feladatokról beszélgetett a két edzővel, Tomanóczy Tiborral és Kelemen Istvánnal. A fiatalabbak számára ezzel nem ért véget teljesen a szezon, mivel a magyar junior válogatott egyhetes edzést tart Dunaújvárosban, ahol többeknek fontos feladat jut még.

A rovat további hírei: Sport

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

2025. aug. 18.

Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

2025. aug. 17.

Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.

DSTV: készülnek a szezonra

DSTV: készülnek a szezonra

2025. aug. 16.

A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.

Ötödik helyért játszik a válogatott

Ötödik helyért játszik a válogatott

2025. aug. 16.

Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

DSTV: táborozók a vízben

DSTV: táborozók a vízben

2025. aug. 15.

A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

2025. aug. 15.

Nagy csatában, egy kettős emberhátárnyban kapott góllal szenvedett vereséget első edzőmeccsén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szlovák második ligás Léva ellen.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2025. aug. 15.

Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.