Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Sporttábor a határon túli diákoknak

Sport
sporttábor
Dunaújváros
diákok
utánpótlás

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. jún. 28., 17:05

Harminc határon túli diák üdül városunkban a hagyományos nyári sporttáborban, ahol nem csak megismerkednek Dunaújvárossal, de edzenek és a kikapcsolódásra is jut idejük.

Az önkormányzat támogatásával, és Szabó Tamás, a Pentele Baráti Kör alapítójának szervezésével megvalósuló táborba hétfőn érkeztek meg a gyerekek, elsősorban kárpátaljai magyar lakta településekről. A tábor célja, hogy a fiatalok megismerkedhessenek Dunaújvárossal, a sportolási lehetőségekkel, és amennyiben szeretnék, itt folytathatják tanulmányaikat és sportkarrierjüket. Tavaly öten maradtak városunkban, idén pedig máris öt kárpátaljai diák jelezte, hogy szeretnének a városba jönni tanulni, mozogni.

A héten a hét lányból és huszonhárom fiúból álló csapatra minden nap két fociedzés vár, amiket Vigh György vezényel le a lányoknak, Lieszkovszky József pedig a fiúknak. Az edzéseken lehetőségük van felmérni, ki milyen szinten áll, hiszen esetleges maradásuk esetén a város is gazdagabb lesz egy-egy tehetséges, sportoló diákkal. A tábor azonban nem csak a munkáról és az edzésekről, hanem a nyaralásról is szól. A 12-15 éves diákok minden nap ellátogathatnak az uszodába, szerdán pedig a felcsúti Pancho Arénába.

A rovat további hírei: Sport

Gólzáporos győzelmek

Gólzáporos győzelmek

2021. szep. 15.

A Dunaújváros PASE U19-es labdarúgó csapata tizennégy, míg az U15-ösök tizenöt gólt szerezve arattak kiütéses sikert a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Fordítások napja a Campusban

Fordítások napja a Campusban

2021. szep. 15.

A Gyalog Galopp simán, a Tízpróbások gárdája nagy csatában szerezte meg a három pontot a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályában.

Kovács Zsófia is a válogatott keretben

Kovács Zsófia is a válogatott keretben

2021. szep. 15.

Összesen tizenkét magyar tornász indul el a Magyar Nagydíjon, melyet szeptember 24. és 26. között rendeznek meg Szombathelyen.

Szoros csaták az első osztályban

Szoros csaták az első osztályban

2021. szep. 14.

Nehezen, de hozta az elvárt győzelmet a címvédő Karmacsi Autó FC a városi kispályás labdarúgó bajnokság MezDepo I. osztályában.

Nem tudták feltenni az i-re a pontot

Nem tudták feltenni az i-re a pontot

2021. szep. 14.

Elsősorban helyzetkihasználása miatt nem tudott nyerni a tavalyi bronzérmes Dabas otthonában a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Nem volt esély Szombathelyen

Nem volt esély Szombathelyen

2021. szep. 14.

A több élvonalbeli játékossal felálló Haladás II. magabiztos sikert aratott futsalosaink ellen az NB II-es bajnokság hétfő esti nyitófordulójában.

Felemás folytatás a bajnokságban

Felemás folytatás a bajnokságban

2021. szep. 13.

Az NB II-ben egy győzelemmel és egy vereséggel, míg az NB III-ban egy hazai vereséggel zárták a második bajnoki fordulót a Dunaújvárosi Egyetem DSE asztaliteniszezői.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő