Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Változások az NB I-ben

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
versenykiírás

facebook megosztás

spigott - 2016. jún. 19., 15:16

Tizennégy csapat, huszonhat mérkőzéses alapszakasz, eltörölt rájátszás, két kieső: elkészült a 2016/2017-es élvonalbeli női kézilabda bajnokság versenykiírása.

A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette és elfogadta a 2016-17-es idény bajnoki versenykiírásait, melyből megtudhattuk, hogy a tavalyi szezonhoz képest több változással is számolnia kell a csapatoknak. Az első és talán legfontosabb különbség, hogy a 2016/2017-es szezonban nem tizenkettő, hanem tizennégy együttes verseng majd a helyezésekért. Ez azt is jelentette, hogy az idei bajnokság után nem volt kieső az élvonalból, s a jelenlegi tizenkét csapatos mezőnyt az NB I/B-s felnőtt bajnokságok győzteseivel együtt egészítették volna ki a következő idényben.

A másodosztály Nyugati Csoportját megnyerő Szekszárd azonban nem vállalta az NB I-es indulást, ezért a Magyar Kézilabda Szövetség a Keleti Csoport második helyezettjét, az Elios Kispest NKK együttesét kérte fel a nevezésre, melyet a fővárosi alakulat el is fogadott, így a Kisvárda mellett ők készülhetnek az NB I-es pontvadászatra, mely 2016. szeptember 17-én kezdődik, s a versenykiírás szerint 2017. május 28-áig tart.

Az alapszakaszban a női csapatok körmérkőzéses rendszerben játszanak pályaválasztói joggal oda-visszavágó alapon, ami összesen huszonhat találkozót jelent minden együttes számára. Az új szezonban megszűnik a rájátszás, vagyis a bajnoki alapszakaszban elért helyezések alapján hirdetik ki a 2016/2017-es idény bajnokát, míg a 13. és 14. helyezett együttesek kiesnek az NB I/B-be. Abban az esetben, ha a bajnokság végén kettő, vagy több csapat is azonos pontszámmal áll, az egymás közötti mérkőzések eredményei döntik el a helyezések sorrendjét.

A 2016/2017-es NB I-es női bajnokságban résztvevő csapatok: Békéscsaba, Budaörs, DKKA, DVSC-TVP, Elios Kispest NKK, Érdi VSE, Fehérvár KC, FTC Rail Cargo, Győri Audi ETO KC, Ipress Center Vác, Kisvárdai KC, Mosonmagyaróvár, MTK Budapest, Siófok KTC.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: vízilabdázók köszöntése

2026. feb. 24.

Ünnepélyes pillanatok vezették fel a DFVE és a BVSC-Manna ABC női vízilabda csapatainak bajnoki összecsapását. A mérkőzés előtt köszöntötték ugyanis azokat a játékosokat, akik ott voltak a közelmúltban véget ért portugáliai Európa-bajnokságon, ahol a magyar válogatott ezüstérmet szerzett. Hangkép.

Történelmi siker a diákolimpián

2026. feb. 24.

Parádés eredménnyel zárták a grundbirkózó diákolimpia országos fináléját a lepsényi Fekete István Általános Iskola ifjú növendékei a mögöttünk hagyott hétvégén.

Fontos győzelmeket arattak

2026. feb. 23.

A Győr ellen simán nyert, a Szegedet óriási csatában győzte le a DSE Röplabda Akadémia U17-es leány együttese a korosztályos bajnokság hétvégi fordulójában.

Vereségekkel zárták az alapszakaszt

2026. feb. 23.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabdázói is vereséget szenvedtek az UVSE elleni összecsapáson a korosztályos bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában.

Csak a DAB-ASP örülhetett győzelemnek

2026. feb. 22.

A DAB-ASP magabiztos győzelmet aratott, a DUE-Worm Angels viszont nagy pofonba szaladt bele Szegeden az Andersen Liga hétvégi fordulójában.

Ötgólos siker Görögországban is

2026. feb. 22.

Amikor nagyon kellett, összekapta játékát, s végül 14-9-es győzelmet aratott az Alimos NAC Betsson vendégeként a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligájában.

Sorsoltak a Világkupára

2026. feb. 21.

A World Aquatics budapesti irodájában kisorsolták a vízilabda Világkupa Divízió I-es tornáinak csoportbeosztását.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő