Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Továbbra is hibátlanul

Sport
kézilabda
magyar válogatott
utánpótlás
DKKA
Dunaújváros
világbajnokság

facebook megosztás

spigott - 2016. júl. 24., 19:37

Negyedik mérkőzésén is nagyon sima győzelmet aratott a pozsonyi világbajnokságon a magyar ifjúsági leány kézilabda válogatott, mely ezúttal a svédeket ütötte ki 33-21-re.

Negyedik csoportmérkőzését játszotta ma este a pozsonyi világbajnokságon a magyar ifjúsági leány kézilabda válogatott. A két DKKA-játékossal, Hornyák Bernadettel és Klujber Katrinnal felálló fiatalok ellenfele az eddigi három meccsét szintén megnyerő svéd csapat volt, vagyis egy kiélezett, jó mérkőzésre számíthattak azok, akik figyelemmel követik a torna eseményeit.

Válogatottunk nagyon elszántan vágott neki a csatának, s már az első percektől igyekezett nyomás alatt tartani ellenfelét támadásban és védekezésben is. Ez svéd hibákat, s magyar gólokat hozott, s utóbbiakból a Kohász új igazolása, Hornyák Bernadett vette ki leginkább a részét, hiszen az első hat magyar gólból ötöt ő jegyzett (6-3). Együttesünk a folytatásban is lényegesen jobban teljesített vetélytársánál, a játék minden elemében a svédek fölé nőttek a magyar fiatalok, s mivel Hornyák ellen továbbra sem volt ellenszere az ellenfélnek, így fokozatosan nőtt a két gárda közti különbség. A 20. percben már öt góllal vezettek a mieink, akik a félidő hajrájában sem álltak le, így a szünetre már 18-10-es vezetéssel vonulhattak.

A térfélcserét követően szerencsére ott folytatták a magyar ifik, ahol korábban abbahagyták, s Klujber, Hornyák és Lakatos találataival tovább növelték vezetésüket. Hajdu János tanítványai továbbra is magabiztosan játszottak, s a 40. percben már 24-13-as előnynek örülhettünk. A hátralévő időben már kevesebb figyelmet fordítottak a védekezésre a mieink, ám így is könnyedén őrizték előnyüket, s végül nagyon sima, 33-21-es sikert aratva őrizték meg hibátlan mérlegüket a világbajnokságon. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosai ezúttal is kitettek magukért, Hornyák Bernadett ezúttal tizenhárom gólig jutott, míg Klujber Katrin remek játékkal és öt találattal járult hozzá a mieink fölényes sikeréhez.

Magyarország – Svédország 33-21 (18-10)

Gólszerzőink: Hornyák 13, Klujber 5, Háfra 4, Lakatos 4, Pásztor 2, Márton 2, Pál 2, Fodor 1.

A rovat további hírei: Sport

Focival emlékeztek Ongai Gáborra

Focival emlékeztek Ongai Gáborra

2025. szep. 15.

A Székesfehérvári Rendőr-főkapitányság csapatának végső győzelmét hozta a hetedik alkalommal megrendezett Ongai Gábor Emléktorna a vidámparki műfüves pályákon.

Remek DAB-siker Debrecenben

Remek DAB-siker Debrecenben

2025. szep. 15.

Hosszabbítás után aratott 5-4-es győzelmet Debrecenben a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnap esti fordulójában.

Férfi vízilabda Eb – nehéz ágon a magyar válogatott

Férfi vízilabda Eb – nehéz ágon a magyar válogatott

2025. szep. 14.

A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott Montenegró, Franciaország és Málta együttesével került össze a férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak szombati sorsolásán.

Hazai vereség a gólzáporban

Hazai vereség a gólzáporban

2025. szep. 14.

Hiába szerzett harmincnégy gólt a tavalyi bronzérmes ellen, végül 34-43-as vereséget szenvedett a vendég Esztergomtól a DKKA felnőtt női kézilabda csapata a bajnokság második fordulójában szombaton este.

Világkupa-főpróba és válogató a vb-re

Világkupa-főpróba és válogató a vb-re

2025. szep. 13.

Három dunaújvárosi versenyző is részt vesz a tornászok szombathelyi világkupáján, mely egyben válogatót is jelent az októberi világbajnokságra.

A remek kezdés ellenére kikapott a DAB

A remek kezdés ellenére kikapott a DAB

2025. szep. 13.

Hiába vezetett bő két perc elteltével már két góllal, végül 6-2-es vereséget szenvedett Miskolcon a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga pénteki nyitányán.

Felszabadult, jó játékban bízva

Felszabadult, jó játékban bízva

2025. szep. 12.

A tavalyi harmadik Esztergom elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DKKA felnőtt női kézilabda csapata szombaton délután öt órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  5. Három pont a fa alá

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő