Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Béremelés lesz az egészségügyben

Közélet
béremelés
egészségügy
2016
kormány

facebook megosztás

doszerk - 2016. aug. 18., 07:54

A Magyar Közlöny keddi számában megjelent az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet.

Június 9-én jelentette be az emberi erőforrások minisztere, hogy előző este megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben; ez csaknem százezer ágazati dolgozót érint. A most megjelent kormányrendelet a szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek alapbérének idei ‒ szeptember 1-jétől érvényes, bruttó 107 ezer forintos ‒ emelését rögzíti.

A két hónappal ezelőtt kötött megállapodás azt is kimondja, hogy 2017. november 1-jétől bruttó százezer forinttal nő az alapbér, a rezidensek alapbére pedig jövő novembertől ötvenezer forinttal emelkedik.

A kormányrendelet azt is tartalmazza: augusztus 31-ét követően a támogatásban csak azon szakorvosok, szakgyógyszerészek részesíthetők, akik az egyes egészségügyi dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerinti bérkiegészítésben nem részesülnek.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

A fű nő, az élet megy tovább a járvány ellenére is

A fű nő, az élet megy tovább a járvány ellenére is

2021. ápr. 27.

Az időjárási körülmények indokolttá tették, hogy a városban elkezdődjenek a különféle kültéri munkálatok. Ahogy a cím is sugallja, a fű nő, a város látképe pedig rendezett közterekért, és virágokért kiált. 

DSTV: Újtelep is szépül

DSTV: Újtelep is szépül

2021. ápr. 27.

A koronavírus-járvány miatt elmaradt a Városvédők Újtelepért Egyesület áprilisra tervezett piknikje, derül ki a DSTV összeállításából. A közösség tagjai ennek ellenére sem tétlenkednek, tevékenyen részt vesznek a tavasszal esedékes munkálatokban,a hét végén is serénykedtek. Hangkép.

Új alapokra helyezik a város sportéletét

Új alapokra helyezik a város sportéletét

2021. ápr. 26.

Hónapok óta zajlik az önkormányzat sportkoncepciójának készítése. A munkával az önkormányzat egy profi céget bízott meg, a munka pedig lassan abba a fázisába ér, amikor szükséges lesz a városlakók és a sportszervezetek bevonása is. A miértekről az önkormányzat sajtószóvivőjét kérdeztük.

Kamara: ugrásra készen az eszközbeszerzésről

Kamara: ugrásra készen az eszközbeszerzésről

2021. ápr. 25.

Az úgynevezett GINOP Plus 1.2.1 – 21 eszközbeszerzési pályázat titkairól hallhatnak előadást a cégek képviselői az online tanácskozáson. Már lehet jelentkezni!

Két járdaszakasz újult meg a Béke városrészben

Két járdaszakasz újult meg a Béke városrészben

2021. ápr. 24.

A hangképes beszámolót már láthatták a DO böngészői a DSTV stábja jóvoltából, most itt a részletesebb írásos összegzés az Arany János iskola mellett végzett munkálatokról.

DSTV: a bölcsődék napja

DSTV: a bölcsődék napja

2021. ápr. 24.

A bölcsődék napjáról forgatott riportot a DSTV stánja: a jeles nap kapcsán Varga Anna Évát, a Dunaújvárosi Bölcsődék Igazgatóságának vezetőjét kérdezték az ünnep jelentőségéről. Hangkép.

Figyelemfelhívó faültetés a Föld napján

Figyelemfelhívó faültetés a Föld napján

2021. ápr. 22.

Nemcsak a járda újult meg a Béke városrészben, a Föld napja alkalmából fasor is létesült az új gyalogút mellé. Hat vérszilvafát ültettek.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Két vereség a megyei rivális ellen

  2. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  3. Miért népszerű a scrapbookozás?

  4. Egri előny a negyeddöntőben

  5. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő