Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Rió 2016 - Kenderesi bronzérmes 200 pillangón

Sport
úszás
Magyarország
Olimpia

facebook megosztás

doszerk - 2016. aug. 10., 03:51

Kenderesi Tamás bronzérmet szerzett, míg Cseh László a hetedik helyen végzett a 200 méteres pillangóúszás olimpiai fináléjában.

A legjobb idővel Kenderesi Tamás készülhetett a fináléra: a 19 éves magyar versenyző először az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpset.
Minden idők legeredményesebb olimpikonja a második, míg az idei eredmények alapján ranglistavezető Cseh a harmadik idővel jutott döntőbe. Az elképesztően erős mezőnyben ott volt még a szám címvédője, a dél-afrikai Chad Le Clos, valamint 400 méter vegyesen már bronzérmes japán Szeto Daija. Az Olimpiai Uszoda jelentős része Phelpsnek szurkolt, óriási ovációval fogadták a szupersztárt.

Képek forrása: MTI

A rajt előtt hatalmas hangzavar volt, a nézőket figyelmeztetni kellett. A start után Cseh nagy lendülettel kezdett először mégis Phelps érintette a falat. Féltávnál az amerikai mögött Cseh és Kenderesi volt a sorrend, a szám 30 éves világbajnoka azonban fokozatosan lassulni kezdett és már ekkor látni lehetett, hogy nem tud beleszólni az érmes csatába. Kenderesi ezzel szemben nagy hajrába kezdett, az utolsó métereken még az ezüstre is volt esélye, végül 1:53.62 perces egyéni csúccsal harmadik lett. Cseh ideje 1:56.24 perc volt.
Az 1:53.36 perccel győztes Phelps ezzel pályafutása 20. olimpiai aranyérmét szerezte a japán Szakaj Maszatót mindössze négy századdal megelőzve.

"Nagyon boldog vagyok. Nagyon meglepődtem, hogy sikerült érmet szereznem. az utolsó öt méteren már a szívem vitt a célba. Izgalom volt bennem, de görcsösség nem" - mondta Kenderesi.
"A rajt előtti közjáték nem volt szerencsés, de nem ez volt a probléma. Az utolsó ötven méteren nem haladtam, szinte egy helyben álltam, ilyet olyan versenyen szoktam érezni, amikor előtte tíz percig úszok valami mást. Egyszerűen elfáradtam, próbáltam nekimenni, vártam, hogy jön az a londoni könnyed úszás, de nem jött. Ha fele olyan jó formában jöttem volna, mint amilyenben Londonban voltam itt simán lehetett volna nyerni. Kenderesi Tamásnak gratulálok a bronzéremhez, nekem pedig ott van még a 100, az nem olyan hosszú, talán jobban fogom bírni" - értékelt Cseh.

 

-MTI-

A rovat további hírei: Sport

Vári Attila lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztjáról

Vári Attila lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztjáról

2022. okt. 14.

Lemondott posztjáról Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke.

Székesfehérvárra látogatnak a Bikák

Székesfehérvárra látogatnak a Bikák

2022. okt. 14.

A FEHA19 elleni találkozóval folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata szombaton délután 14.05 perctől.

Október 15-én indul a távfűtési szezon

Október 15-én indul a távfűtési szezon

2022. okt. 13.

Egy fűtési szezonon már túl van a DVG Zrt. Kalandos volt az indulás, hiszen a Pomázi-cégcsoport által működésképtelenné tett erőműveket újra üzembe kellett helyezni, amit rekordgyorsasággal végzett el a DVG Zrt. A szakemberek az első év során számos tapasztalatot szereztek, amivel tovább tudják javítani a szolgáltatás színvonalát.

Újra nagy sikert hozott az Ovifoci Kupa

Újra nagy sikert hozott az Ovifoci Kupa

2022. okt. 13.

Tizennégy óvoda növendékei mozoghattak és érezhették remekül magukat az Ovifoci Kupa második fordulóján, melyet az Aprók háza Tagóvodában rendeztek meg a közelmúltban.

Meglépett az éllovas

Meglépett az éllovas

2022. okt. 13.

Magabiztos győzelemmel növelte tovább előnyét a listavezető Fejó-Therm gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus csoportjában.

Ezúttal egy bronz jutott a birkózóknak

Ezúttal egy bronz jutott a birkózóknak

2022. okt. 13.

Pupp Viktória révén egy harmadik hellyel gazdagodtak a DKSE U15-ös birkózói a Mogyoródon megrendezett kötött- és szabadfogású országos bajnokságon.

Nagy pofon idegenben

Nagy pofon idegenben

2022. okt. 12.

Támadásban úgy-ahogy, védekezésben viszont nagyon nem ment Mosonmagyaróváron a DKKA női kézilabdázóinak, így pedig esély sem volt a pontszerzésre.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Közösségépítők (2.): a "Terítéken" ízőrzője

  2. Felhívás aranylakodalmas párok részére

  3. Nagyon közel volt a bravúrhoz a DKSE

  4. DSTV: szólóban a hangzsonglőr

  5. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szólóban a hangzsonglőr

DSTV: szólóban a hangzsonglőr

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő