A Kohászé a megyei rangadó
Nagyon fontos, 24-20-as győzelmet aratott az Alba Fehérvár KC elleni találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Zdravko Zovko tanítványai az első félidőben még sokat hibáztak, de jó védekezésüknek is köszönhetően végül megérdemelten nyerték a megyei rangadót. Galériával!
Különleges mérkőzés várt ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére. A bajnokságot az MTK elleni sima győzelemmel kezdő Zovko-tanítványok ugyanis a megyei rivális Alba Fehérvár KC ellen húztak szerelést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, méghozzá egy olyan összecsapáson, mely nagyon nehéznek ígérkezett a nyáron remekül erősítő fehérváriakkal szemben. Zdravko Zovko vezetőedző az összecsapás előtt abban bízott, hogy együttese itthon tudja tartani a bajnoki pontokat, ám mint azt elmondta, ehhez támadásban és védekezésben is muszáj lesz jó teljesítményt nyújtania játékosainak.
Ehhez képest a mérkőzés első tíz percében nagyon idegesen, pontatlanul kézilabdáztak a mieink, akik elsősorban támadásban hibáztak sokat, így a jobban kezdő fehérváriak nagyon hamar két-háromgólos előnybe kerültek. 3-6-os állásnál muszáj volt időt kérnie Zdravko Zovkonak, mert az ellenfél kapuja előtt továbbra is nagyon bizonytalanul játszottak tanítványai, akik három-négy tiszta ziccert is kihagytak. A rövid pauza után úgy tűnt, hogy magára talál együttesünk, mely Azari és Molnár találataival csökkentette minimálisra hátrányát, de elég volt újabb kettő, támadásban elkövetett hiba, s megint meglógott hárommal a vendégcsapat (6-9).
A játékrész második felére szerencsére a fehérváriak is elbizonytalanodtak, ami azért nem volt meglepő, mert a DKKA jól védekezett, s Oguntoye is egyre több labdát fogott, ráadásul támadásban pontosított játékán a Kohász, mely Hornyák kettő és Azari egy góljával végre utolérte ellenfelét (9-9). A játékrész hajrája komoly izgalmakat hozott, mert a fehérváriak újra megléptek kettővel, ám 9-11 után sorozatban háromszor mattolta vetélytársát a Zovko-csapat, mely a 30. percben vette át először a vezetést a mérkőzésen (12-11). A szünetre így is egállal vonultak a felek, mert Piedade utolsó másodpercekben szerzett találatára már nem volt válasza a mieinknek, vagyis bőven ígért még izgalmakat a folytatás (12-12).
A szünetben kisebb ünnepségre került sor, ugyanis akadémiánk vezetése ezúttal köszöntötte a riói olimpián szerepelt dunaújvárosi verenyzőket. Városunk büszkeségeit, a vízilabdázó Kasó Orsolyát, és Grada Krisztinát, a tornász Kovács Zsófiát, illetve az úszó Takács Krisztiánt a DKKA szakmai igazgatója, Radulovics Bojana, valamint dr. Dorkota Lajos a DKKA kézilabda alapítványának elnöke ajándékozta meg egy-egy csokor virággal.
A térfélcserét követően szerencsére nem változott a mieink védekezése, s Oguntoye is ott folytatta, ahol abbahagyta, s mikor támadásban is magára talált együttesünk, szépen lassan elkezdett meglógni ellenfelétől. A két csapat hatalmas tempót diktált, 16-14-es állásnál éppen ezért be is ragadtak a felek, mert a versenyfutásban mindkét oldalon sok volt a hiba, a kihagyott helyzet, de a közel hatperces gólcsendet végül Micijevic törte meg, s végre hárommal vezetett együttesünk (17-14). A vendégek persze nem adták fel, de hiába tettek meg mindent a felzárkózásért, a nagyon erőszakos Kohász-védelem, valamint Oguntoye Viktória is sok kellemetlenséget okozott nekik, s ha nehezen találtak is egy-egy gólt, rendre jött a válasz a túloldalon, így a véghajrá előtt is a Kohász állt közelebb a győzelemhez (19-16).
A nyugalomra azonban még ekkor sem volt oka a hazai drukkereknek, mert két kihagyott DKKA-lehetőséget is góllal büntették a vendégek, de az utolsó öt percre megrázta magát a mieink jobb oldala, mely Azari és Kovács remek megoldásaival döntötte el végleg a meccset. A végre megérdemelt 24-20-as győzelem, s a siker értékét csak növeli, hogy egy nagyon jól felkészített megyei riválist kellett ehhez felülmúlnia kézilabdázóinknak.
Mestermérleg
Zdravko Zovko: A fehérváriak bizoinyították, hogy remek csapatot alkotnak, nagyon jó külföldi játékosaik vannak. Az első félidőben nagyon rosszul támadtunk, a védekezésünk ekkor is rendben volt, de a kihagyott helyzetek, a pontatlan támadások miatt magunkat hoztuk nehéz helyzetbe. A második félidőben összeállt a támadójáték is, kevesebbet hibáztunk, de védekezésünk és kapusteljesítményünk továbbra is jó volt, s ezzel tudtunk a vendégek fölé kerekedni.
Deli Rita: - Az első meccsünk volt a bajnokságban, látszik, hogy még nem állt azért össze a játékunk. Sajnos tovább tart az Oguntoye-fóbiánk, ha ezt le tudjuk győzni, akkor a jövőben megverhetjük a Dunaújvárost. Nagyot küzdöttünk, kialakítottuk a helyzeteket, de ennyi kihagyott lehetőséggel nem tudtunk pontot szerezni.
DKKA – Alba Fehérvár KC 24-20 (12-12)
DKKA: Oguntoye, Dávid-Azari 5, Kovács 8, Cifra 2, Szalai, Micijevic 3, Rácz-Vincze 2. Csere: Takács, Molnár 1, Hornyák 2, Termány 1, Nick. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
Alba Fehérvár KC: Herr, Pelczéder, Ishitate, Lavko 1, Piedade 2, Bandelier 4, Hajduch 3. Csere: Sipeki (kapus), Mendy 5, Tilinger 1, Kazai 1, Májer, Hudra, Gjorgjijevska 3, Boldizsár, Rideg. Vezetőedző: Deli Rita.
A rovat további hírei: Sport
Fehérorosz bekket igazolt a DAB
2025. jún. 11.
A harminc esztendős Yegor Kudin a HK Gomel együttesétől ékezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.
Forma-1 - Jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj
2025. jún. 10.
Jövőre július 26-án rendezik majd meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat az addigra teljes mértékben felújított Hungaroringen - derült ki az autós gyorsasági világbajnokság szervezőinek kedd reggeli közleményéből, amelyben hivatalosan is bejelentették a 24 futamból álló 2026-os versenynaptárat.
Dunaújvárosi ezüst a kontinensviadalon
2025. jún. 10.
A DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára a szekszárdi Jámbor Lottival szerzett ezüstérmet a portugáliai Maraton Európa-bajnokság tizenkilenc kilométeres számában.
Előnyben a DFC
2025. jún. 09.
Hátrányból fordítva aratott 2-1-es győzelmet az ISA Haladás elleni osztályozó első felvonásán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Egy érkező, egy maradó az Acélbikáknál
2025. jún. 08.
Elkezdte bejelenteni új igazolásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melynek kerete jelentősen átalakul a 2025/2026-os szezonra.
Kovács-Seres Hunor triplázott az Ob-n
2025. jún. 08.
Három bajnoki címmel, és több dobogós helyezéssel zárták a szegedi nyíltvízi országos bajnokságot a DKSE tehetséges úszói.
A harmadosztályért küzd a DFC
2025. jún. 07.
Mindenképpen szeretne előnyt szerezni a jövő heti visszavágóra a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás elleni osztályozós párharc első, dunaújvárosi mérkőzésén vasárnap este.