A szakma fogásait édesapjától tanulta

István még az igazi, eredeti hagyományok szerint kovácsol, bár rendkívül jól felszerelt műhelye van, amelyet évek, évtizedek alatt hozott létre. Sőt, gyakran ő készítette el még a szerszámait is. Büszkén mutatja a stancológépet, amellyel a 15-ös lemezt is meg tudja munkálni, vagy a rugós kalapácsot, ami 30 kilós ütéssel 300-at üt percenként. De ő maga készítette a kazánját és a házban lévő kandallóját is, a betéttől kezdve a míves ajtóig. Amint azt a maga szerénységével mondja, bármit elkészít, amit kérnek tőle, addig ugyanis nem nyugszik, míg ki nem találja, meg nem alkotja, létre nem hozza a megrendelő kívánságát.

- Vas- és fémszerkezet technikus a szakmám, még a MÜM-ben tanultam. De a szakma javát, az alapvető fogásokat édesapámtól tanultam. Az ipari iskola elvégzését követően a vasműben dolgoztam sokáig. Darukarbantartó lakatosként a Martin kemence mellett sok mindent megtanultam a gépekről. Akkor jött egy szikra, elkezdtek érdekelni a gépek, a működési elvük. A mai napig szeretem azt, hogy megtervezek, megépítek valamit, és működik. Később 26-os ÁÉV-nál ipari légtechnikai vezetőként dolgoztam. Mi csináltuk Dunaújvárosban a házakon és középületekben az elszívókat. Aztán felkerültem Budapestre, ahol szakcsoportokat hoztak létre. Itt harminc embernek voltam vezetője. Ezt követően kikerültem Németországba, vasbetonszerelőként, majd ott dolgoztam 1986-ig, amikor is hazajöttem és saját vállalkozásomba kezdtem.

Közben, ahogy haladunk a műhelyben, István csak mesél a gépekről, a termékeiről, hogy mit, mikor, hová készített. Városokba, híres embereknek és magánszemélyeknek, mert azon túl, hogy munkái egytől egyig igényesek, még megfizethetőek is.

Kandallók, csillárok, kerítések, nyíló- és úszókapuk, kültéri és beltéri korlátok, kerti bútorok, sütők, díszkutak, hintaágyak, postaládák, virágtartók, gyertyatartók, köztéri bútorok (padok, hulladékgyűjtők, kandeláberek, kerékpártárolók, utcatáblák), és minden, ami kovácsoltvasból elkészíthető: gyümölcstálak, gyertyatartók, borkiöntők, székek, asztalok, ágyak. A Bartók Kamaraszínház acél díszleteit is ő gyártja és a fővárosi Kodály házat is ő restaurálta.

- A fémről sok mindent tudok, de készítettem egy mini laboratóriumot, és Tesla elméleteit is kipróbáltam. A nullponti energia valóban a jövő záloga lehet. Az elvégzett, becsületes munkában hiszek. Minket még megtanítottak a szakmánkra, és az apám is mindarra megtanított, ami kellett. Úgy vélem, hogy a mai fiatalok esetében is jó kiindulópont lenne a biztos szakmai tudás, mert többen vállalkoznának, ha lenne megfelelő akaraterejük és alapvető tudásuk, olyan, amit sokan nem kaptak meg. Mert azért az interneten sem lehet mindent megtanulni, a virtuális dolgok, nem egyelők a valósággal. Nagyon fontos számomra az is, hogy az ügyfeleim elégedettek legyenek velem, azt kapják, amit kérnek. Akinek egyszer dolgozok, az visszajön hozzám, és ez nagy megtiszteltetés. Egy jó kovácsnak mindent magának kell csinálnia, a szerszámtól kezdve a bélyegekig. Szeretem a szakmai kihívásokat, és bizony kötöttem már 12-es köracélra csomót is. Szeretni kell azt, amit csinál az ember! Jómagam szeretem az üllő és a kalapács csilingelését. Imádom, hogy a vasat úgy formázom, ahogy nekem tetszik. Jó látni az elkészült munkáimat és ügyfeleim mosolyát, a szemükből tükröződő elégedettséget.

Persze, a kovácsolás nem könnyű munka. Ám egy jó kovács nem erőből dolgozik, hanem játszik a kalapáccsal a kezében. Aztán amikor megpihen, jöhet a kikapcsolódás.

- Több hobbim is van. Az elektronika mellett főzni és befőzni is szeretek. Szívesen készítek vadételeket, grillhúsokat, sülteket. A magam tervezte állványon nemrég száz emberre főztem! Párommal a kertben megtermett gyümölcsökből lekvárt, szörpöket, borokat készítünk, sőt, még a zsírt is saját kezűleg sütöm ki.

A kovácsmester még csak ötvenöt éves, de már olyan nagy rutinra tett szert, amit szeretne átadni. Az álma egy képzőközpont lenne, ahol fiatalokat tanítana szakmája szépségeire, fogásaira. Mert szép ez a szakma, ha még oly nehéz is, de lassan eltűnik, ha nem lesz utánpótlás, ha nem jön a következő generáció.