Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hasznos edzőmeccsek

Sport
röplabda
Dunaferr SE
Dunaújváros
Tomanóczy Tibor
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2016. szep. 05., 07:58

Lejátszotta első két felkészülési találkozóját a Dunaferr SE röplabda csapata, mely a Pénzügyőr együttesét látta vendégül szombaton a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Két edzőmérkőzést játszott szombaton a Dunaferr SE felnőtt röplabda csapata, mely előbb délelőtt tízkor, majd délután három órakor látta vendégül a Pénzügyőr együttesét a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az első összecsapást négy, míg a másodikat öt szettig játszották a felek, s a délelőtti mérkőzés 2-2-vel, míg a délutáni a Pénzügyőr 4-1-es sikerével ért véget. Tomanóczy Tibor vezetőedző ezzel együtt is elégedett volt a látottakkal, hiszen az elsődleges cél a gyakorlás volt, aminek mindkét találkozó maximálisan megfelelt.

"Úgy alakult a két találkozó, ahogy gondoltuk, kicsit nehezen, kicsit döcögősen, de várható volt, hogy ilyen lesz, hiszen egész héten terhelés alatt voltak a srácok, ezért látszott, hogy még eléggé "macskásan" mozognak. Ahogy az első mérkőzés végén, úgy a másodikon is voltak biztató jelek, úgyhogy nem reménytelen a helyzet. Úgy beszéltük meg a Pénzügyőrrel, hogy az első meccsen négy, a másodikon öt szettet játszunk, de ezúttal a gyakorláson volt a hangsúly, így mindenki lehetőséget kapott a bizonyításra. Hullámzó volt a játékunk, voltak periódusok, amikor nagyon szépen teljesítettünk, viszont voltak időszakok, amikor nem annyira, de ez várható volt, mert nagyon régen játszottunk már együtt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az alapozás első hetén vagyunk mindössze túl, igen komoly terhelést kaptak a játékosok, ezért sem volt elvárható, hogy csúcsformában legyenek.

A héten még keményebb munka vár a csapat tagjaira, majd hétvégén megyünk Sümegre, ahol újabb meccseket játszunk, szóval készülünk becsülettel az előttünk állóbajnoki szezon küzdelmeire" – fogalmazott Tomanóczy Tibor, a Dunaferr SE felnőtt röplabdázóinak vezetőedzője.

A rovat további hírei: Sport

Lesz-e döntés?

Lesz-e döntés?

2019. ápr. 09.

Már ma bejuthat a bajnoki fináléba a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, ám ehhez újra le kell győznie a BVSC együttesét.

Négypontos hétvége

Négypontos hétvége

2019. ápr. 08.

Egy győzelemmel és egy döntetlennel zárták mérkőzéseiket a Dunaújváros PASE utánpótlás labdarúgói a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Szoros győzelmek Tatabányán

Szoros győzelmek Tatabányán

2019. ápr. 08.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is nagy csatát vívott tatabányai ellenfelével a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.

Éremeső Mezőfalván

Éremeső Mezőfalván

2019. ápr. 08.

Tizenhét egyéni éremmel és a csapatverseny második helyével zárták a Tusják János Emlékversenyt a Dunaferr SE és fiókszakosztályainak birkózói.

Oda a veretlenségi széria

Oda a veretlenségi széria

2019. ápr. 07.

A Dunaújváros PASE labdarúgó csapata az NB III Közép Csoportjában a második félidőben elkövetett figyelmetlensége miatt kapott ki 1-0-ra a Kecskemét gárdájától.

Gólzápor a Campusban

Gólzápor a Campusban

2019. ápr. 07.

Három mérkőzésen összesen harmincegy találatot láthattak a sportág kedvelői a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának legutóbbi játéknapján.

Kemény csata vár a focistákra

Kemény csata vár a focistákra

2019. ápr. 07.

A tizenegyedik helyen álló Kecskemét ellen folytatná jó bajnoki sorozatát ma délután a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő