Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hasznos edzőmeccsek

Sport
röplabda
Dunaferr SE
Dunaújváros
Tomanóczy Tibor
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2016. szep. 05., 07:58

Lejátszotta első két felkészülési találkozóját a Dunaferr SE röplabda csapata, mely a Pénzügyőr együttesét látta vendégül szombaton a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Két edzőmérkőzést játszott szombaton a Dunaferr SE felnőtt röplabda csapata, mely előbb délelőtt tízkor, majd délután három órakor látta vendégül a Pénzügyőr együttesét a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az első összecsapást négy, míg a másodikat öt szettig játszották a felek, s a délelőtti mérkőzés 2-2-vel, míg a délutáni a Pénzügyőr 4-1-es sikerével ért véget. Tomanóczy Tibor vezetőedző ezzel együtt is elégedett volt a látottakkal, hiszen az elsődleges cél a gyakorlás volt, aminek mindkét találkozó maximálisan megfelelt.

"Úgy alakult a két találkozó, ahogy gondoltuk, kicsit nehezen, kicsit döcögősen, de várható volt, hogy ilyen lesz, hiszen egész héten terhelés alatt voltak a srácok, ezért látszott, hogy még eléggé "macskásan" mozognak. Ahogy az első mérkőzés végén, úgy a másodikon is voltak biztató jelek, úgyhogy nem reménytelen a helyzet. Úgy beszéltük meg a Pénzügyőrrel, hogy az első meccsen négy, a másodikon öt szettet játszunk, de ezúttal a gyakorláson volt a hangsúly, így mindenki lehetőséget kapott a bizonyításra. Hullámzó volt a játékunk, voltak periódusok, amikor nagyon szépen teljesítettünk, viszont voltak időszakok, amikor nem annyira, de ez várható volt, mert nagyon régen játszottunk már együtt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az alapozás első hetén vagyunk mindössze túl, igen komoly terhelést kaptak a játékosok, ezért sem volt elvárható, hogy csúcsformában legyenek.

A héten még keményebb munka vár a csapat tagjaira, majd hétvégén megyünk Sümegre, ahol újabb meccseket játszunk, szóval készülünk becsülettel az előttünk állóbajnoki szezon küzdelmeire" – fogalmazott Tomanóczy Tibor, a Dunaferr SE felnőtt röplabdázóinak vezetőedzője.

A rovat további hírei: Sport

Fényes maratoni érmek az évadnyitóról

Fényes maratoni érmek az évadnyitóról

2024. máj. 01.

Összesen hét dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla ötödik helyével zárták kaposvári versenyüket a DKSE kajak-kenu szakosztályának ifjú versenyzői.

Eb-indulást ért a bajnoki arany

Eb-indulást ért a bajnoki arany

2024. ápr. 30.

Minden ellenfelét magabiztosan legyőzve szerzett aranyérmet az abonyi U17-es bajnokságon Pupp Viktória, a DKSE tehetséges birkózója.

Torna Eb: edzettek a lányok Riminiben

Torna Eb: edzettek a lányok Riminiben

2024. ápr. 30.

Túl van első, átmozgató edzésén a Székely Zója, Mayer Gréta, Makai Lilla, Szilágyi Nikolett, Péter Sára összeállítású magyar tornász válogatott.

Értékes döntetlen a felnőttek között

Értékes döntetlen a felnőttek között

2024. ápr. 29.

Fordulatos csatában ért el 25-25-ös döntetlent a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U21-es csapata a Tököl vendégeként az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Nyolc között az ifik

Nyolc között az ifik

2024. ápr. 29.

A Polo SC ellen aratott magabiztos, tizenegy gólos győzelemmel jutott be a rájátszásba a DFVE ifjúsági leány vízilabda csapata.

Megérdemelt DFC-siker

Megérdemelt DFC-siker

2024. ápr. 29.

Két súlyos sérülés és egy kiállítás ellenére is kétgólos győzelemnek örülhetett a Mohács elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Óriásit hajráztak a DKKA fiataljai

Óriásit hajráztak a DKKA fiataljai

2024. ápr. 28.

A második félidőben huszonkét gólt szerezve győzte le a Kozármisleny együttesét a DKKA U19-es csapata a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nehéz feladat vár az Acélbikákra

  2. DSTV: a szolidaritási adóról

  3. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

  4. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

  5. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő