Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem pihennek a Dunaferr röplabdázói

Sport
röplabda
Dunaferr SE
Dunaújváros
Kecskemét
bajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. okt. 09., 08:01

Újabb kihívás, nehéz mérkőzés vár a Dunaferr SE röplabda csapatára, mely vasárnap délután öt órától a Kecskemét otthonában ellen lép pályára.

Besűrűsödtek az események a röplabda első osztályban, hiszen a fiúk a tegnap esti ütközet után két nappal már Kecskeméten lépnek pályára. Mielőtt azonban a mérkőzésre térnénk rá, érdemes megvizsgálni az eddigi három forduló után történteket. Mint arról előzetesen említést tettünk, a nyári időszak után úgy tűnt, nagyon kiegyenlített lesz a férfi első osztály mezőnye, legalábbis ami az első hat, hét csapatot illeti, akiknek alapvető célkitűzésük a legjobb négy közé kerülés. Nos, a mai állás szerint beváltak az előre vetített jóslatok, hiszen három fordulót követően szoros, néha meglepő eredmények születtek. Azt, hogy mennyire kiegyensúlyozott a férfibajnokság a pénteki eredmények is megerősítik, hiszen két találkozó - a Dunaferr és a Kecskemét csapataié - csak az ötödik játszmában dőltek el.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a dunaújvárosi csapat eddig mindhárom mérkőzésén a mindent eldöntő szettben csikarta ki a győzelmet, még tovább erősíti megállapításunkat. A legutóbbi forduló egyik meglepetését a bajnok Kaposvár és a jelenlegi éllovas Kazincbarcika meccse hozta, hiszen a Somogy megyei alakulat idegenben tudott győzni, de tovább folytatva a gondolatmenet, a még a tavalyi utolsó Debrecen is helyt állt Sümegen. Visszatérve a Dunaferr vasárnapi találkozójára jól kirajzolódik, hogy nagy, kiélezett és szoros ütközet várható a Kecskemét együttese ellen. Vendéglátóink nagyon jól kezdték az idei szezont, hiszen a Debrecen legyőzése után két vállra fektették a Sümeget is, majd csak a döntő szettben szenvedtek vereséget a Pénzügyőr otthonában. A jó kezdés Tomanóczy Tibor alakulatáról is elmondható, hiszen a Kaposvár, a Szolnok, majd a MAFC legyőzésével – mindhárom alkalommal a döntő szettben javunkra fordítva a végeredményt -, már hat pontot szerzett.

Most azonban a Hírös város elleni harcban nagyon oda kell tenniük magukat a fiúknak, hiszen az elmúlt évek eredményeit tekintve nem mi vagyunk a meccs esélyesei. Mint az Tomanóczy Tibor vezetőedző elmondta, akkor van esélyük a győzelemre, ha ugyanazzal a hozzáállással, küzdeni tudással játszanak majd tanítványai, mint tették azt az előző három fordulóban:
- A MAFC elleni mérkőzés kulcs momentuma a negyedik szett volt, amikor nagy hátrányból tudtunk felállni úgy, hogy a fordítás is sikerült. Ekkor a szokásosnál is jobban koncentráltak játékosaim, akik egy pillanatra sem adtak fel egyetlen labdamenet sem. Megint éreztem azt a hatalmas győzni akarást, amely többször jellemzett már bennünket. Nagyszerű szériánk volt, hiszen jól sikerültek a sáncaink, blokkjaink. Kun Benedek nagyon pontosakat nyitott, a védekezésünk után sikerült kontrákból pontokat elérnünk, kétszer szerencsénk is volt, de annak kifejezetten örültem, hogy visszaláttam azokat a mozdulatokat, melyeket az edzéseken számtalanszor gyakoroltunk. Ilyen hittel, hozzáállással kell kiállnunk minden meccsen, hogy sikeresek legyünk, ezzel örömet szerezve szurkolóinknak és magunknak egyaránt. Amin javítanunk kell, hogy minél kevesebbet hibázzunk, ezzel könnyű pontokat ajándékozva ellenfeleinknek.

Képek: DO-archív

- Csupán egy napotok maradt a Kecskemét elleni felkészülésre. Ebbe a rövid időbe mi fért bele?

- A legfontosabb most a regenerálódás, hiszen az elfáradt izmoknak most ezt a péntek, vasárnap ritmust kell feldolgozniuk. Az ellenfelet jól ismerjük, akik között több rutinos játékos, így Mészáros Dömötör és Nagy Péter játszik, akik húzóemberek Gyurkó Sándor együttesében. Az edzésen természetesen megbeszéltük, hogy mire kell külön figyelmet fordítanunk, melyet a Kecskemét legutóbbi, Pénzügyőr elleni találkozójáról készített felvétel alapján tettünk meg. A látottak alapján elmondhatom, hogy változott a Kecskemét játéka, melyhez nekünk alkalmazkodnunk kell. A rövid idő miatt extra felkészülésre nincs lehetőség, de abban bízom, hogy az elmúlt időszakban elvégzett munka a meccsen hasznunkra válik majd. A csapatomtól azt várom, hogy ugyanúgy küzdjön, hajtson, mint a mögöttünk lévő fordulókban, hiszen csak így lesz esélyünk az újabb győzelem megszerzésére. Bízom a fiúk hozzáállásában és abban, hogy ezúttal elkerülnek bennünket a MAFC ellen mutatott hullámvölgyek.

A rovat további hírei: Sport

Táboroztak a sárkányhajósok

Táboroztak a sárkányhajósok

2024. aug. 23.

Remek hangulatban rendezték meg idei nyári táborukat a Dragon Steel SE sárkányhajósai.

DSTV: focival ünnepeltek

DSTV: focival ünnepeltek

2024. aug. 22.

Ötödik alkalommal rendezte meg az Augusztális Foci kupát a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a DLSZ Arénában, augusztus 20-án. A megméretésre nyolc együttes nevezését fogadták el a szervezők, azzal a nem titkolt céllal, hogy mozgással, labdarúgással ünnepeljék államalapításunk újabb évfordulóját. Hangkép.

A harmadik harmadra lehet építeni

A harmadik harmadra lehet építeni

2024. aug. 22.

Négygólos vereséget szenvedett az ukrán válogatott elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Elkészült a futsalosok sorsolása

Elkészült a futsalosok sorsolása

2024. aug. 21.

Sárbogárdon kezdi, majd Érden zárja az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának 2024/2025-ös szezonját a Dunaújváros Futsal csapata.

Betyáros győzelem kispályán

Betyáros győzelem kispályán

2024. aug. 21.

A Betyárok csapatának sikerével ért véget az ötödik alkalommal megrendezett Augusztális Foci Kupa a DLSZ Arénában.

DSTV: készül a Fox SE

DSTV: készül a Fox SE

2024. aug. 20.

A nyári pihenő után a FOX SE tagjai újra belevágtak a munkába. Az ősz igazán mozgalmas lesz, hiszen nemzetközi versenyeken vesznek majd részt a sportolók. Hangkép.

Fiatal holland válogatottat igazolt a DKKA

Fiatal holland válogatottat igazolt a DKKA

2024. aug. 20.

A húsz esztendős Daphne Luchies már a holland felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozhatott a közelmúltban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő