Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Örömjáték és kiütéses siker

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2016. okt. 15., 19:54

Kiütéses, 40-22-es győzelmet aratott a Budaörs elleni bajnoki mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a sportcsarnokban ma este. A Zovko-csapat a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét, s még ilyen arányban is megérdemelten nyerte az összecsapást.

Ötödik bajnoki mérkőzését játszotta a 2016/2017-es szezonban ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata, mely a tabella kilencedik helyén álló Budaörs együttesét látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A papírforma alapján a mieink számítottak a mérkőzés esélyesének, ám mint azt György László másodedző a kezdés előtt elmondta, ahhoz, hogy sorozatban ötödik meccsükön is győzelmet arassanak, kemény, összeszedett játékra lesz szükség a nyáron alaposan megerősített budaörsiek ellen.

Zdravko Zovko tanítványai meg is fogadták a szakvezetés intelmeit, s alaposan bekezdtek a mérkőzésen, hiszen már a harmadik perc végén 3-0-ra vezettek, s bár ezt követően sikerült szépítenie a vendégeknek, a következő három találatot is a mieink jegyezték, vagyis a kezdésre semmi panasza nem lehetett a hazai drukkereknek (6-1). Hiába kért időt azonban a vendégek mestere, a Kohász nem lassított, s a gólokat ipari mennyiségben termelő Micijevic vezérletével a 12. percben már 10-2-re vezetett.
Ekkor jött azonban egy kisebb megtorpanás, több tiszta ziccert is kihagytak kézilabdázóink, s ezt nem is tűrhette tétlenül Zdravko Zovko vezetőedző, azonnal időt kért, s a tőle megszokott vehemenciával igyekezte felhívni játékosai figyelmét a nagyobb összpontosításra.

A játékrész második felében a kisebb hibák ellenére is könnyedén tartotta hét-nyolcgólos vezetését a Kohász, mely 18-10-es előnnyel vonulhatott a szünetre, vagyis a második harminc percben óriási fordulatnak kellett volna történnie ahhoz, hogy a vendégek meglepjék együttesünket.
A térfélcserét követően tovább növelték vezetésüket Klujber Kartinék, ám 20-11-es állás után egy kicsit ismét beragadtak a mieink, s a támadásban és védekezésben elkövetett hibák után négy gólt is szerzett a budaörsi alakulat (22-15). A hazai hullámvölgy azonban igen rövidnek bizonyult, mert Kovács, Klujber, valamint Molnár és Szalai találataira sem volt válasza az ellenfélnek, s mikor a 45. percben már 28-16-os dunaújvárosi előnynek örülhettek a Kohász drukkerei, ismét időt kellett kérnie Mihály Attilának.

Ez sem segített azonban együttesén, mert a DKKA kézilabdázói az utolsó negyed órában sem lazítottak, s valósággal átrobogtak ellenfelükön. Zdravko Zovko bátran adhatott lehetőséget mindenkinek, aki pályára lépett hozzátette a magáét a mieink remek teljesítményéhez, így a Kohász végül kiütéses, 40-22-es sikerrel erősítette meg második helyét a bajnoki táblázaton.

Mestermérleg

Zdravko Zovko: - Nem számítottam ekkora különbségre, de ma nagyon jó szellemben kézilabdáztunk, a védekezésünk szinte hatvan percen keresztül nagyon jó volt, míg támadójátékunkról a negyven lőtt gól elmond mindent. Annak külön örülök, hogy tudtunk gyakorolni új játékelemeket, s ezúttal ezek megvalósításéba sem csúszott sok hiba.

Mihály Attila: - Sajnos ezúttal az hiányzott belőlünk, ami eddig az erősségünk volt. Nem voltuk egységesek, s a jól játszó Dunaújváros valósággal átgázolt rajtunk. A hazaiak győzelme sajnos ilyen arányban is megérdemelt.

DKKA – Budaörs 40-22 (18-10)

DKKA: Oguntoye, Dávid-Azari 5, Kovács 4, Szalai 5, Cifra, Micijevic 8, Rácz-Vincze 1. Csere: Csapó (kapus), Takács D., Klujber 8, Hornyák 1, Molnár 3, Termány 4, Gindeli, Nick, Grosch 1. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

Budaörs: Andrási, Juhos 6, Hornyák Á. 3, Pálos-Bognár 5, Horváth, Zsigmond, Mézes 1. Csere: Györkös, Schneck (kapusok), Ivanics, Hatala 1, Kamuti, Ertl 2, Maláti 1, Kiskartali 3. Vezetőedző: Mihály Attila.

A rovat további hírei: Sport

Kiütéssel zárták az évet

Kiütéssel zárták az évet

2024. dec. 03.

Kilenc gólt szerezve hozta el a három pontot Tatabányáról is a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjának idei utolsó fordulójában.

Dunaújvárosi érem Csehországból

Dunaújvárosi érem Csehországból

2024. dec. 03.

Harmadik helyen végzett felemáskorláton az Olimpiai Reménységek Versenyén a DKSE tehetséges tornásza, Szij Emese Ada.

Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott

Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott

2024. dec. 03.

A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn, így csoportelsőként, a maximális két ponttal lép tovább a középdöntőbe.

DSTV: a karácsony mindenkié

DSTV: a karácsony mindenkié

2024. dec. 02.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az ünnepi időszakban sem feledkezik meg az embertársainkról. A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályát, az ott fekvő betegeket támogatja idén a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Karácsony Mindenkié elnevezésű jótékony kezdeményezéssel. Hangkép.

Érmes helyek az Irsa Kupán

Érmes helyek az Irsa Kupán

2024. dec. 02.

Öt junior korú versenyzővel vettek részt albertirsai megméretésükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Szoros fehérvári siker a megyei rangaón

Szoros fehérvári siker a megyei rangaón

2024. dec. 02.

Hiába küzdött nagyot, s lőtt több mint tízzel többet is kapura ellenfelénél a DAB, a ketrecek előtt pontosabb FEHA19 2-1-re legyőzte jégkorongozóinkat vasárnap este.

Nem volt esély a szoros meccsre

Nem volt esély a szoros meccsre

2024. dec. 01.

Igazolta a papírformát a MÁV Előre, mely 3-0-s győzelemmel vitte el a ligapontokat a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

  2. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. Disznótor és családfakutatás a népfőiskolán

  5. A címvédő ellen játszhatnak a DKKA fiataljai

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Újra a muzsika és a közösség ünnepe lett (galériával)

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő