Vörös János tanár úr emlékére

Vass Ádám - 2016. október 15. 17:24

Emléktáblát avattak Vörös János emlékére a Móricz iskola bejáratánál, aki az intézmény meghatározó alakja volt az évek során és az egyik legkiválóbb énektanár, karnagy és pedagógus az iskola történetében.

Az 1966-ban végzett 8/A ötven éves osztálytalálkozója alkalmából emléktáblát avattak iskolaéveik legmeghatározóbb alakjának tiszteletére szombaton délelőtt. A Móricz Zsigmond Általános Iskola bejárata mellett az osztály nevében Sütő Zsuzsanna idézte fel a kellemes emlékeket Vörös Jánossal kapcsolatban. Mint mondta, lehetetlen lenne mind azt a szépet felsorolni, amit tőle kaptak, a bizalmat, amit a gyerekeknek szavazott még a legnehezebb feladatoknál is, vagy azt, ahogyan az életük részévé tette a zenét, ami nélkül már egyikük sem tudná elképzelni mindennapjait.

Vörös János a Kodály-módszerrel tanította a zenét, de egy zseniális módszer is elveszhet egy rossz tanár tanításában, ő azonban kiválóan át tudta adni tudását. A készségfejlesztés magasiskoláját oktatta, melynek kapcsán tanítványai csak később ismerték fel: nemcsak a zenére, hanem az élet minden területére hasznos tudást kaptak tőle. Felidézték a kirándulásokat, a közös énekléseket, a 61. Debreceni Gyermekkórus Fesztivál győzelmét, vagy Kodály látogatását az iskolába, amikor saját szerzeményével fogadták, és amelyen még maga a mester is meghatódott. Vörös János tanár úr óráin pedig olyan ismereteket szereztek, melynek hála a zenei pályán továbbtanulóknak nem csak a gimnáziumban, de a főiskolán is csak alig tudtak újat tanítani.

A kedves emlékek és anekdoták után az osztály együtt énekelt, majd koszorút helyeztek az emléktábla alá.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: élménydús esztendő

DSTV: élménydús esztendő

2024. jan. 06.

Közösségi eseményekkel teli évet zárt a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményi visszatekintők sorában ezúttal Farkas Márta tagintézmény-vezető eleveníti fel az emlékezetes programokat. Hangkép.

DSTV-évértékelők a DO-n: névváltó évet zártak

DSTV-évértékelők a DO-n: névváltó évet zártak

2024. jan. 05.

Izgalmas esztendőn van túl a Gárdonyi Géza nevét Szent Pantaleimonra cserélt iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A görögkeleti intézmény tavalyi évét Szóládi Zoltán igazgató összegezte, beszámolva az idei tervekről is. Hangkép.

DSTV: pályaorientáció a Rudasban – fókuszban a turizmussal

DSTV: pályaorientáció a Rudasban – fókuszban a turizmussal

2023. dec. 15.

Újabb felvonásához ért a pályaorientációs sorozat a Rudas középiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Advent a nagyvilágban címmel a turizmus-vendéglátás ágazat szervezett játékos versenyt az általános iskolák hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulóinak. Hangkép.

Szakmai délután az iskolaérettségről

Szakmai délután az iskolaérettségről

2023. dec. 06.

Amit a szakértői vizsgálatról tudni érdemes! címmel szervez hibrid tanácskozást a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye. Várják a jelentkezőket!

DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda iskolában

DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda iskolában

2023. nov. 29.

Angol és informatika tagozatos osztályokat indítanak majd a BIROK Szabó Magda Tagintézményében a következő tanévben, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény ezúttal is a mindig népszerű Iskolanyitogató programjára várta az érdeklődőket. Hangkép.

Német közegben tanulnál? Nagyon várnak Baján!

Német közegben tanulnál? Nagyon várnak Baján!

2023. nov. 27.

Nyílt napot szervez a Magyarországi Német Általános Művelődési Központ – Ungarndeutsches Bildungszentrum (MNÁMK – UBZ) Gimnázium és Technikum; a bajai intézmény szombaton várja a továbbtanulókat és hozzátartozóikat! Flyer és linkek itt! (X)

DSTV: évfolyamkoncertek a Móriczban

DSTV: évfolyamkoncertek a Móriczban

2023. nov. 27.

Szép zenei élménnyel ajándékozták meg hozzátartozóikat a Móricz iskola növendékei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ének-zenei tagozatos intézmény nebulói az immár hagyományos évfolyamkoncerteken léptek közönség elé. Hangkép.