Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Nem etethetik akármivel a gyerekeket

Közélet
közétkeztetés
egészség
táplálkozás
törvény
menza

facebook megosztás

doszerk - 2016. nov. 18., 16:05

Lezárultak a szakmai egyeztetések, napokon belül megjelenik a közétkeztetési rendelet új változata- mondta a család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár. Az új rendelet három lényeges eleme: a sóbevitel mértékének változása, a mesterséges édesítőszerek tiltása és a tej zsírtartalmának emelése.

Novák Katalin egy szakmai programon közölte, a hosszú előkészítő munka után tavaly januárban megjelent rendelet óta eltelt 1,5 évben gyűjtötték a tapasztalatokat, sok „építő kritikát” is kaptak, így tehát ezek mentén születtek meg a változtatások a jogszabályban. Az államtitkár kiemelte, felelősséggel tartozik a kormány azért az egymillió gyermekért, akik bölcsődében, óvodában és iskolában étkeznek, ugyanakkor fontos a kontroll a szülőnek is, hogy tudja, mit kap a gyereke a menzán.

Az államtitkár az új rendeletből három lényeges elemet emelt ki: a sóbevitel mértékének változását, a mesterséges édesítőszerek tiltását és a tej zsírtartalmának emelését.

Kifejtette: sok kritika érte a sófelhasználás drasztikus csökkentését, így az eredeti jogszabály 2 gramm/nap mennyiségét 2-5 gramm/napra változtatták az új szabályozásban. Emellett megtiltja a rendelet a mesterséges édesítőszerek használatát (kivéve, ha erre egészségügyi okból van szükség), továbbá három évesnél idősebb gyermekek esetében a tej zsírtartalmát 1,5 százalékosról 2,8 százalékra változtatták.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) „Élj könnyebben!” elnevezésű egészségnevelő kampányának sajtótájékoztatóján Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója kifejtette, időszerű volt a közétkeztetési rendelet tavalyi bevezetése, hiszen az egészséges táplálkozás kihat a gyerekek egészségére.

Megjegyezte, Magyarország dobogós helyen van az elhízás tekintetében a világon, minden negyedik lány és minden ötödik kisfiú elhízott vagy túlsúlyos. A rendelettel mintát lehet adni a családnak is, hogy lehet egyszerre ízletesen és egészségesen is főzni – tette hozzá.

Pozsgay Csilla bejelentette, hogy az OGYÉI elindítja egészségnevelő kampányát, amely során a diákok szavazatai alapján keresik Magyarország ötven legfinomabb menzáját, és a gyerekek dönthetnek arról is, hogy melyik cég legyen 2016 közétkeztetője.

A kampány november 21-én indul, a részleteket az iskolák megtalálják a www.merokanal.hu oldalon. A programban két-két menzahetet lehet értékelni leves(ek), főétel(ek) és desszert(ek) kategóriában.

Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke a rendezvényen azt mondta, a rendelet célja – amelyhez a szövetség szakmai segítséget nyújtott –, hogy minél egészségesebb felnőttek legyenek a mai gyerekekből, és ehhez a közétkeztetésnek is hozzá kell járulnia.

Idézte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatait, miszerint 41 millió elhízott gyerek él a világon, és a MDOSZ felmérései is azt mutatják, hogy a 4‒10 éves korosztály 23-24 százaléka elhízott, és hasonló az arány a 6‒12 éves korosztályban is. A szakember kitért arra, hogy a gyermekkori túlsúly felnőtt korban számos betegség, például szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések és az anyagcserezavar előfordulását nagyban növeli. A szintén az étkezéssel összefüggésbe hozható 2-es típusú cukorbetegség is egyre több gyermeket sújt.

A sóbevitel kapcsán Kubányi Jolán megjegyezte, a felnőtt lakosság a napi ajánlott sómennyiség négy-ötszörösét fogyasztja.

-OPH-
Fotó:MTI

A rovat további hírei: Közélet

Soros emberei már gőzerővel keresik a lakásokat a migránsoknak

Soros emberei már gőzerővel keresik a lakásokat a migránsoknak

2018. már. 28.

 "Soros emberei" már gőzerővel keresik a lakásokat a migránsok betelepítéséhez. Karácsony Gergely, Vágó Gábor és a "Soros-hálózat" is hozzálátott a lakások összeírásához a migránsok betelepítéséhez - mondta Zsigó Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán újságíróknak. 

Drágulnak az üzemanyagok

Drágulnak az üzemanyagok

2018. már. 28.

Emeli bruttó 2 forinttal a benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken - értesült az MTI piaci forrásból.

D+ Híradó - Támogatás, vasmű

D+ Híradó - Támogatás, vasmű

2018. már. 28.

Ötezer forintos támogatás a nyugdíjasoknak, tájékoztató a vasmű jövőjével kapcsolatban, balesetmegelőzés - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

620 millió a foglalkoztatás növelésére

620 millió a foglalkoztatás növelésére

2018. már. 28.

Ülést tartott kedden a Dunaújvárosi Foglalkoztatási Fórum a Kamara székházában, amelyen színvonalas előadások mellett értékelték az elmúlt időszak eseményeit.

Nagyvenyimi útfelújítások 391 millióból

Nagyvenyimi útfelújítások 391 millióból

2018. már. 28.

Háromszázkilencvenegy millió forint kormányzati támogatást kapott Nagyvenyim önkormányzata a belterületi útfelújításra. Erről tartott sajtótájékoztatót dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője és Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere.

Program tíz pontban

Program tíz pontban

2018. már. 28.

Sajtótájékoztatót tartott Pintér Attila, az MSZP helyi szervezetének elnöke. Mint mondta, bár nem indítanak egyéni jelöltet az áprilisi választáson, de a Párbeszéd Magyarországért párttal közös listát állítottak.

Kis meglepetés, nagy öröm

Kis meglepetés, nagy öröm

2018. már. 28.

Csokitojással és csokinyuszival lepte meg a Római városrészi Tagóvoda apróságait Lassingleitner Fruzsina, a 4-es számú választókörzet önkormányzati képviselője.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  2. Minden éremből jutott a birkózóknak

  3. DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

  4. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  5. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő