Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Győzelemmel zárná az évet a Dunaferr

Sport
Dunaferr DUE Renalpin FC
futsal
bajnokság
haladás
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2016. dec. 19., 08:04

A Swietelsky Haladás elleni hazai mérkőzéssel zárja a 2016-os esztendőt ma este hat órától a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata.

Az esztendő utolsó bajnoki mérkőzését játssza ma a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely este hat órától a Swietelsky Haladás gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Együttesünk mai vetélytársa egyelőre nem úgy szerepel a bajnokságban, ahogy azt a szezon előtt remélte, hiszen tizenegy fordulót követően a hetedik helyen állnak a szombathelyiek a tabellán úgy, hogy három győzelem, két döntetlen, valamint hat vereség szerepel a nevük mellett, s ezzel a mérleggel, tíz ponttal szereztek kevesebbet, mint a jelenleg negyedik Dunaferr.

Éppen ezért is lesz nagyon fontos mindkét csapat számára a ma esti találkozó, hiszen a mieink feltett célja, hogy ismét feljöjjenek a dobogó második fokára, míg a Haladás a Göcsej gárdáját szeretné megelőzni egy esetleges győzelemmel, s ezért egy rendkívül izgalmas, érdekes mérkőzésre számíthatnak azok, akik kilátogatnak ma este is a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Hazai környezetben persze nem lehet más a Dunaferr célja, mint a siker megszerzése, s ha a két gárda közti pontkülönbség mellett azt is figyelembe vesszük, hogy az októberi, szombathelyi találkozón is 5-3-ra nyert együttesünk, úgy az esélyek is egyértelműen a mienk mellett szólnak.

Képek: DO-archív

Az együttes és vezetése is nagyon készül a 2016-os év utolsó mérkőzésére, s ismét komoly akciókkal várják a drukkereket, hiszen aki a csapat színeibe, piros-fehérbe öltözik, azok között a gárda egyik támogatójának pizzáját sorsolják ki, s hasonló finomságot nyerhet az is, aki a mérkőzés szünetében megnyeri a szokásos büntető lövő versenyt. Azok a szurkolók, akik rendszeres látogatói a Dunaferr hazai mérkőzéseinek, mindenképpen őrizzék meg jegyüket, hiszen az alapszakasz utolsó mérkőzésén egy kétszemélyes görögországi utazást sorol ki közöttük a csapat vezetése.

A rovat további hírei: Sport

Nagy pofon a Fraditól

Nagy pofon a Fraditól

2025. jan. 25.

Két harmadon keresztül nagyon gyengén játszva szenvedett sima vereséget a DAB jégkorong csapata a Ferencváros elleni hazai találkozón pénteken este.

DSTV: elismerték legjobbjaikat

DSTV: elismerték legjobbjaikat

2025. jan. 24.

Megtartotta hagyományos évzáró, díjátadó rendezvényét a Magyar Motoros Vízisport Szövetség. Az esemény részeként Tábori Áron alelnök beszélt a szövetség 2024-es esztendejéről illetve az utánpótlásról, Mezei Zsolt alpolgármestert pedig a város és a szövetség kapcsolatáról, illetve a vízisporttal kapcsolatos élményeiről is. Hangkép.

Hazai pályán a Fradi ellen

Hazai pályán a Fradi ellen

2025. jan. 24.

Több fiatallal a keretben várja a Ferencváros elleni hazai Erste Liga mérkőzést a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hat edzőmeccs vár a focistákra

Hat edzőmeccs vár a focistákra

2025. jan. 23.

A Hartával kezdi, majd a Gárdonnyal zárja felkészülési meccsei sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Tisztes helytállás a MAFC ellen

Tisztes helytállás a MAFC ellen

2025. jan. 23.

Két szetten keresztül sikerült megszorongatni a tabella harmadik helyezettjét, de a MAFC végül 3-0-s győzelemmel vitte el a pontokat Dunaújvárosból.

DSTV: modern talajborítással gazdagodtak

DSTV: modern talajborítással gazdagodtak

2025. jan. 22.

Mindig öröm, amikor egy-egy oktatási intézményben megvalósult beruházásról számolhatunk be. Most is egy ilyen következik, ugyanis december derekán elkezdték a munkálatokat, mostanra el is készült a Dózsa iskola tornatermének új borítása, így a jövőben egy modern, a korábbinál sokkal biztonságosabb felületen sportolhatnak az iskola diákjai és ifjú röplabdázóink is. Hangkép.

Itthon folytatja a DKSE

Itthon folytatja a DKSE

2025. jan. 22.

Két új játékossal, mégis erősen tartalékosan várja a MAFC elleni hazai találkozót az Extraliga szerda esti fordulójában a DKSE röplabda csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő