Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Remek győzelem Kecskeméten

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás
Kecskemét

facebook megosztás

spigott - 2017. jan. 30., 12:33

A torna első napján felemás teljesítményt nyújtott, ám a hazaiak elleni döntőben már parádézott a DKKA junior csapata a kecskeméti Ferropatent Kupán.

Kecskeméten, a kétnapos Ferropatent Kupa elnevezésű hatcsapatos viadalon vett részt szombaton és vasárnap a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior együttese. György László tanítványai a "B" csoportba kaptak besorolást, ahol először az NB I/B Nyugati Csoportjának 11. helyén álló Szentendre ellen léptek pályára, s a várakozásoknak megfelelően sima, 32-19-es győzelmet arattak. Alig másfél óra pihenés után egy újabb NB I/B-s csapat, a Kozármisleny várt a mieinkre, ám ezen a találkozón már kevésbé szép arcát mutatta együttesünk, mely hiába állt csak kétgólos hátrányban az első félidő végén, a második felvonásban fizikailag és fejben is erősebb volt az ellenfél, mely végül 33-22-re győzte le juniorjainkat.

Nagyon úgy tűnt, hogy ezzel csoportjuk második helyén végeznek fiataljaink, ám a nap utolsó meccsén a Szentendre végül 43-30-ra legyőzte a Kozármislenyt, s a hármas körbeverésből végül a mieink jöttek ki a legjobban, így vasárnap délután a házigazda Kecskeméttel játszhattak a tornagyőzelemért. A fináléban újra remekeltek fiataljaink, akik az első perctől az utolsóig nagy odafigyeléssel játszottak, az első félidő végén négy góllal vezettek, s előnyüket a lefújásig megőrizve arattak értékes, 24-20-as sikert, ami egyben a Ferropatent Kupa első helyét is jelentette akadémiánk számára.
Összességében elégedett volt tanítványai teljesítményével György László edző is, aki őszintén elárulta, a Kozármisleny elleni mérkőzés után nem gondolta volna, hogy döntőt játszhat együttese.

Képek: DO-archív

"A Szentendre ellen jól játszottunk, s bár a sérülések, betegségek miatt eléggé csonka volt a keretünk, a Kozármisleny elleni első félidővel sem volt komolyabb gond. Ott azonban a második harminc perce elfogytunk, elfáradtunk fejben, fegyelmezetlenek voltunk, s végül komoly zakóba futottunk bele. Hazaérkezésünk után telefonáltak utánunk Kecskemétről, hogy mégis az első helyért játszunk, ami komoly meglepetés volt, ám az NB I/B Keleti Csoportját vezető házigazdák ellen végül kiváló meccset tudtunk játszani. A csapat minden tagja hatalmas odaadással, fegyelmezetten tette a dolgát, s a kemény munka meg is hozta a gyümölcsét, mert végül megérdemelt, 24-20-as győzelmet arattunk az erős kecskemétiek ellen, amiért természetesen jár a gratuláció mindenkinek.

Eredmények

'A' csoport

Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE - Kézilabda Szeged SE 29-18
Kézilabda Szeged SE - Pilisvörösvári KSK 21-22
Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE - Pilisvörösvári KSK 31-20

'B' csoport

Dunaújvárosi Kohász KA II - Szentendrei NKE 32-19
Kozármisleny SE - Dunaújvárosi Kohász KA II 33-22
Kozármisleny SE - Szentendrei NKE 30-43

5. helyért

Kozármisleny SE - Kézilabda Szeged SE 27-19

3. helyért

Szentendrei NKE - Pilisvörösvári KSK 31-25

Döntő

Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE - Dunaújvárosi Kohász KA II 20-24

A rovat további hírei: Sport

DSTV: nyári tábort szervez a Fox SE

DSTV: nyári tábort szervez a Fox SE

2024. jún. 18.

A sporthírek tekintetében maradunk a Fox SE kötelékében, ám most nem Kis Nikolett eredményeiről lesz szó. Azok a sportolók ugyanis akik nemzetközi versenyeken vettek részt, kaptak egy kis pihenőt – a többiek azonban még keményebben dolgoznak, sőt, a közösség már a nyári táborra is készül. Hangkép.

Közel volt a dobogó

Közel volt a dobogó

2024. jún. 18.

Egy negyedik és egy ötödik hellyel zárták a dunaújvárosi birkózók a Miskolcon megrendezett U15-ös szabadfogású országos bajnokság küzdelmeit.

Gurisatti Gyula vb-bronzérmes Plovdivban

Gurisatti Gyula vb-bronzérmes Plovdivban

2024. jún. 18.

Bár nagyon közel volt az első helyhez is, szépen fénylő bronzéremmel zárta Gurisatti Gyula a plovdivi mozgáskorlátozott horgász világbajnokságot.

Remek hazai eredmények az Intercisa Kupán

Remek hazai eredmények az Intercisa Kupán

2024. jún. 17.

Közel ötven dobogós helyezéssel zárták a Fabó Éva Sportuszodában megrendezett Intercisa Kupa első fordulóját a DKSE tehetséges úszói.

Bajnokot avattak a Campusban is

Bajnokot avattak a Campusban is

2024. jún. 17.

Magabiztos sikerrel biztosította be a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának bajnoki címét a Fejó-Therm együttese.

Hajdu Jonatánék negyedik helye az Eb-n

Hajdu Jonatánék negyedik helye az Eb-n

2024. jún. 16.

Óriási csatában ért el negyedik helyezést a szegedi Európa-bajnokságon Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a kenu kettesek 500 méteres versenyszámában.

Bukarestben talál gazdára a magyar női tornászok utolsó kvótája

Bukarestben talál gazdára a magyar női tornászok utolsó kvótája

2024. jún. 16.

A június utolsó hétvégéjén Bukarestben sorra kerülő nemzetközi felkészülési versenyen dől el, hogy Kovács Zsófia vagy Székely Zója kapja-e a magyar női tornászválogatott utolsó olimpiai kvótáját.

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  2. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  3. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő