Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Farkas Bertalan a gimiben

Oktatás
Széchenyi Gimnázium
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. már. 14., 19:40

A Széchenyi István Gimnázium tanulóihoz látogatott el Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, hogy élményeiről és az űrutazásról beszéljen az érdeklődőknek.

Nagy napjuk volt a fizika iránt érdeklődő gimis tanulóknak, ugyanis majdnem fél napot tölthettek Magyarország első asztronautájával, Farkas Bertalannal. Barna Péter, a Széchenyi fizikatanára már korábban is szerette volna meghívni őt az iskolába, ami végül kedden sikerült is, a diákok nagy örömére.

A program délben kezdődött a Dózsa Mozicentrumban, ahol Farkas Bertalan egy rövid köszöntő után a gimi minden tanulójával együtt nézte meg a Gagarin című filmet, majd a vetítés után nem sokkal az iskola harmadik emeleti társalgójában beszélgetett a fizika iránt érdeklődőkkel. Elmesélte a Szovjetunió űrprogramjának történetét az első Szputnyik műholddal kezdve Gagarin űrutazásán át a saját kiképzéséig a Csillagvárosi központban, ahová 1978-ban került. Persze a legtöbb diákot az ominózus május 26-i nap érdekelte 1980-ban, amikor a Szojuz 36 fedélzetén elhagyta a Föld légkörét. De nemcsak élménybeszámolóval készült a népes hallgatóságnak, hanem komoly fizika előadással is, így nem csak érdekes, hanem tanulságos prezentációt is láthatott a főleg felsőbb éves diákokból álló csapat.

A rovat további hírei: Oktatás

Alpolgármesteri vizit a Pannon Oktatási Központban

Alpolgármesteri vizit a Pannon Oktatási Központban

2020. máj. 07.

A járványhelyzet kihívása, a rendkívüli időszakban szervezett érettségi  is szóba került azon a tanácskozáson, amely során Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a Pannon Oktatási Központ vezetőjével találkozott. DSTV-összefoglaló a hajtás után.

Érettségi: gondolatok a könyvárban (FRISSÍTVE!)

Érettségi: gondolatok a könyvárban (FRISSÍTVE!)

2020. máj. 04.

A könyvek története, az olvasás és a kódexek világa – erről kapták az érettségi első, szövegértési feladatsorát a diákok, adta hírül az Eduline oktatási portál. 90 perc a betű birodalmában; innen folytatjuk! Frissítés: mutatjuk a műértelmező feladatok választéka után az összes megoldáshoz vezető ugródeszkát is!

Mese a vízről a Föld napján - nem csak gyerekeknek!

Mese a vízről a Föld napján - nem csak gyerekeknek!

2020. ápr. 22.

Óvodás és alsó tagozatos gyerekeknek készült, de mindenkinek jó szívvel ajánljuk a Föld napján a víz körforgásáról szóló animációs filmet - aktuálisabb, mint valaha! A hangképes tájékoztató percekkel ezelőtt élesedett a Szívességfal Dunaújváros és környéke facebook csoportban, köszönet a tippért!

Civil Közoktatási Platform: döbbent tiltakozás az érettségi miatt

Civil Közoktatási Platform: döbbent tiltakozás az érettségi miatt

2020. ápr. 21.

Éles hangütésű közleményben, "megdöbbenéssel és felháborodással" tiltakozik az érettségi tervezett időpontja miatt a Civil Közoktatási Platform. A dokumentumot egy bevezető után teljes terjedelmében közöljük.

Óvodással a karanténban (1.): a napi rutin

Óvodással a karanténban (1.): a napi rutin

2020. ápr. 15.

Mindenkit megvisel a bezártság, különleges feladat az óvodás korosztály lekötése – rendhagyó sorozatunkban Szirmainé Gubicza Margit, a Margaréta tagóvoda vezetője tanácsait találják a szülők; fogadják és alkalmazzák szeretettel! Első rész: napi rutin!

Csak előre: mesék "aranyos" rajzokkal – már gyűjteményben is!

Csak előre: mesék "aranyos" rajzokkal – már gyűjteményben is!

2020. ápr. 14.

Folytatódik Balsai Móni színésznő-mesemondó és az Arany János iskola rajz tagozatos diákjainak együttműködése – húsvétra időzítve A három nyúl című fabula hangképes verziója készült el. Bónusz műhelytitok: MOMETERA címmel a DO szelíd nógatására külön mesecsatorna is született a nagy videómegosztón!

Idén csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartanák meg

Idén csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartanák meg

2020. ápr. 09.

Idén csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartanák meg az oktatási akciócsoport javaslata szerint - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön, és közölte, a javaslatokról várhatóan a jövő szerdai kormányülésen dönt a kormány.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő