Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Egy ide, egy oda

Sport
vízilabda
DFVE
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2017. ápr. 16., 08:49

A DFVE serdülői kikaptak, az ifik viszont fölényesen nyertek a női vízilabdázók korosztályos bajnokságának legutóbbi fordulójában.

Miközben a felnőttek a LEN Kupa négyes döntőjére készültek, a DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese a bajnokságban igyekezett újabb pontokat szerezni a közelmúltban. A dunaújvárosi fiatalok a BVSC gárdáját látták vendégül a Fabó Éva Sportuszodában, ám ezúttal csak az ifjúságiak számára hozott sikerélményt az utánpótlás bajnokságok legutóbbi fordulója. A hetedik helyen álló serdülők az első félidőben még jól tartották magukat az esélyesebb fővárosiak ellen, hiszen ekkor még csak három góllal álltak jobban a vendégek, ám a fordulás után egyértelművé tette a BVSC, hogy jelenleg előrébb tart, mint a mieink, s könnyed, 11-4-es sikerrel erősítette meg harmadik helyét a bajnoki tabellán, míg a dunaújvárosi vízilabdázók maradtak a tabella hetedik helyén.

Képek: DO-archív

Az ifikre is nehéz feladat várt, ugyanis a vendég fővárosiak éppen egy hellyel mögöttük, a negyedik pozícióból várták a két csapat rangadóját, mely végül szintén nem hozott túl nagy csatát, ám erről most leginkább a mieink tehettek. A végül hat gólig jutó Brezovszki Gerda vezérletével ugyanis a mérkőzés minden negyedét megnyerték a dunaújvárosi ifik, akik kiütéses, 16-6-os győzelmet aratva tartották meg harmadik helyezésüket a bajnoki tabellán, így továbbra is élnek az esélyeik arra, hogy az alapszakasz hajrájában megelőzzék a még előttük álló szentesieket.

Eredmények

Serdülők
DFVE – BVSC 4-11
(0-2, 1-2, 1-2, 0-3)
Gólszerzőink: Jonkl Csenge, Huszti Vanda, Velics Flóra, Deményi Kamilla.

Ifjúságiak
DFVE – BVSC 16-6
(3-1, 5-1, 3-0, 5-4)
Gólszerzőink: Brezovszki Gerda 6, Mchunu Hlengiwe 4, Vályi Vanda 3, Sajben Nikolett 2, Dorak Kriszta Kata 1.

A rovat további hírei: Sport

Hajdu Jonatánék negyedik helye az Eb-n

Hajdu Jonatánék negyedik helye az Eb-n

2024. jún. 16.

Óriási csatában ért el negyedik helyezést a szegedi Európa-bajnokságon Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a kenu kettesek 500 méteres versenyszámában.

Bukarestben talál gazdára a magyar női tornászok utolsó kvótája

Bukarestben talál gazdára a magyar női tornászok utolsó kvótája

2024. jún. 16.

A június utolsó hétvégéjén Bukarestben sorra kerülő nemzetközi felkészülési versenyen dől el, hogy Kovács Zsófia vagy Székely Zója kapja-e a magyar női tornászválogatott utolsó olimpiai kvótáját.

DSTV: Kis Nikolett Los Angelesben is remekelt

DSTV: Kis Nikolett Los Angelesben is remekelt

2024. jún. 15.

Néhány nappal ezelőtt örömteli hírek érkeztek, városunk sportkedvelő közönsége legnagyobb örömére. Kis Nikolett, a dunaújvárosi Fox SE versenyzője egy éven naptári éven belül tudta megnyerni a Nemzetközi Brazil Jiu-Jitsu Szövetség négy legrangosabb versenyét. Hangkép.

Újra bajnok a Karmacsi

Újra bajnok a Karmacsi

2024. jún. 15.

Huszonötödik alkalommal örülhetett aranyéremnek a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában a Karmacsi Autó gárdája.

DSTV: döntővel zárták a szezont

DSTV: döntővel zárták a szezont

2024. jún. 14.

Örömteli hírek érkeztek a röplabdázóktól. Szegeden rendezték meg a röplabdázók U13-as bajnokságának hatos döntőjét a mögöttünk hagyott hétvégén, s a megméretésen a DSE Röplabda Akadémia csapata is részt vett, miután a bajnokság alapszakaszát a negyedik, míg a középszakaszát az ötödik helyen fejezte be – végül ötödikek lettek a döntőben is. Hangkép.

Új verseny, új bizonyítási lehetőség

Új verseny, új bizonyítási lehetőség

2024. jún. 14.

Összességében elégedetten tekintett vissza az Európa-bajnokság csütörtöki napjára a DKSE kajak-kenusainak kiválósága, Hajdu Jonatán.

DLSZ Tiszteletdíj: idén is várják a jelöléseket

DLSZ Tiszteletdíj: idén is várják a jelöléseket

2024. jún. 14.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) idén is június 30-áig várja a DLSZ Tiszteletdíjának jelöltjeit.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Megyei derbivel zárják a hetet az Acélbikák

  2. DSTV: szeretik a stand-up műfaját

  3. A tisztes helytállás lehet a cél

  4. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő munkaerőt?

  5. DSTV: toboroznak az úszók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szeretik a stand-up műfaját

DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. DSTV: erős a jótékony oldal

  5. DSTV: jeges Dunaújváros

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő