Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Három százalékos nyugdíjemelés?

Közélet
nyugdíjemelés
2018
költségvetés
Varga Mihály

facebook megosztás

doszerk - 2017. ápr. 25., 14:06

A kormány úgy számol, hogy jövőre három százalék lesz az infláció, így ugyanekkora mértékű nyugdíjemelés várható – nyilatkozta a Magyar Idők című napilapnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki arról is beszélt, hogy a nyugdíjasok az év végén is kaphatnak pluszjuttatást.

A lap keddi számában olvasható cikkben Varga Mihály elmondta, hogy hamarosan a parlament elé kerül az ország 2018-as költségvetéséről szóló törvénytervezet, a javaslat sok más mellett a jövő évi nyugdíjemelés nagyságát is meghatározza.

„Azzal számolunk, hogy a következő évben három százalék lesz az infláció. Mivel a polgári kormány 2010-ben azt az ígéretet tette, hogy megvédi a nyugdíjak vásárlóerejét, ezért – s ezt jogszabály is rögzíti – az aktuális nyugdíjemelés mértéke megegyezik a tervezett infláció, vagyis a várható árnövekedés nagyságával. Az idősek járandósága ezek alapján három százalékkal emelkedik 2018-ban” – nyilatkozta a Magyar Időknek a nemzetgazdasági tárca vezetője.

Varga Mihály megjegyezte: ez a nyugdíjemelési módszer az elmúlt években sokat hagyott az idősebb generációknál. Voltak ugyanis olyan esztendők, amikor a valós infláció elmaradt a tervezettől, s emiatt a nyugdíjak nagyobb arányban emelkedtek, mint ahogyan a pénz romlott.

A miniszter a lapnak felidézte, hogy 2011 és 2016 között az idősek juttatásai átlagosan több mint 23 százalékkal nőttek, az infláció viszont összesen 12 százalék körül mozgott, vagyis a nyugdíjak vásárlóereje mintegy tíz százalékkal javult. Rámutatott arra, hogy ezzel gyakorlatilag sikerült visszaadni a szocialisták által elvett 13. havi nyugdíj összegét.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy az idei esztendő nem hasonlít a korábbiakhoz, a pénzromlás ugyanis minden bizonnyal nagyobb lesz a korábban várt 1,6 százaléknál. „Egyetlen nyugdíjas sem járhat rosszabbul, így ha az éves infláció meghaladja a tervezett mértéket, az év végén nyugdíj-kompenzáció következhet” – szögezte le a tárcavezető. Közölte: a pluszpénzek kifizetéséről az inflációs adatok ismeretében, novemberben dönthet a kormány. A nyugdíjasok visszamenőlegesen akkor kézhez is kapják az őket megillető összeget.

Varga Mihály megjegyezte, hogy szóba jöhet idén az úgynevezett nyugdíjprémium ügye is. Szintén jogszabály rendelkezik arról, hogy az idősek külön kifizetésre számíthatnak, ha a GDP növekedésének mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, emellett teljesül az államháztartás tárgyévi egyenlegcélja. „Ahhoz, hogy a prémium egyáltalán téma lehessen, eredményes gazdaságpolitikára volt szükség” – vélekedett Varga Mihály. Hozzátette: rendkívül fontos célkitűzés, hogy a nyugdíjasok ne a vesztesei, hanem a kedvezményezettjei legyenek a makrogazdasági folyamatoknak, ám ez csak kiszámítható szabályok és növekvő teljesítmény mellett képzelhető el.

„Visszaszorulóban a feketegazdaság, karnyújtásnyira a teljes foglalkoztatottság, miközben egyre többet vihetnek haza a munkavállalók” – sorolta a miniszter az elmúlt évek gazdasági döntéseinek eredményeit.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Változások az élményfürdőben: a kinti rész bezár

Változások az élményfürdőben: a kinti rész bezár

2022. szep. 02.

Változások az Élményfürdőben címmel hirdetett sajtótájékoztatót Arnold Miklós a DVG Zrt. szolgáltatási ágazatvezetője. És akkor ne áruljunk zsákbamacskát, a legfontosabb információ: szeptember 4-én, vasárnap az élményfürdő "élmény" részét bezárják. A benti, a római fürdő üzemel tovább.

Egy város mondta, legyen világosság; és lőn világosság!

Egy város mondta, legyen világosság; és lőn világosság!

2022. szep. 01.

Nincs mit szépíteni, sötétségben éltünk éveket. Ráadásul több évet is. A kellemetlen és rossz érzésen túl a legnagyobb problémát a közlekedőknek jelentette a rossz és mérhetetlenül halovány közvilágítás. 

Közösségi kertészet, üzleti alapon – fogadj örökbe egy (vagy több) sor epret!

Közösségi kertészet, üzleti alapon – fogadj örökbe egy (vagy több) sor epret!

2022. szep. 01.

Új kezdeményezéssel, szó szerint minden résztvevő számára gyümölcsöző együttműködés tervével rukkolt ki egy nagyvenyimi kertészet vezetője – aki szereti az epret (ki nem?), és hajlandó némi időt, melót, energiát áldozni rá, annak kihagyhatatlan lehetőség. (Nem kertelek, vagyis de: nekem is.)

Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat

Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat

2022. aug. 31.

Az idei tanévben is igényelhető az önkormányzat által nyújtott iskolakezdési támogatás – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Pintér Tamás polgármester. A célra összesen 4 millió forintot különítettek el, a jogosult szülők szeptember 30-ig igényelhetik a juttatásokat.
 

Komoly gyakorlat, éles bevetés a Szalki-szigeten

Komoly gyakorlat, éles bevetés a Szalki-szigeten

2022. aug. 31.

Összesen több száz szakember együttműködésével valósul meg az a nemzetközi katasztrófavédelmi terepgyakorlat, amelynek fő helyszíne a Szalki-sziget lesz csütörtöktől. Nagyon komoly bevetés, még mobilkórház is épül!

Legjobbjaikat köszöntötték a birkózók

Legjobbjaikat köszöntötték a birkózók

2022. aug. 30.

A közelmúlt nemzetközi versenyein parádésan szereplő, két arany- és egy bronzérmet szerző birkózóit, Pupp Viktóriát és Nyikos Veronikát köszöntötte a DKSE és városunk vezetése a Gurics György Birkózó Centrumban.

Közeleg a népszámlálás – folyamatosan várják a számlálóbiztosok jelentkezését!

Közeleg a népszámlálás – folyamatosan várják a számlálóbiztosok jelentkezését!

2022. aug. 30.

Idén már 16. alkalommal lesz népszámlálás hazánkban, amelynek lebonyolításához számlálóbiztosok jelentkezését várja az önkormányzat, adta hírül a város hivatalos weboldala. Aki szeretne, még jelentkezhet számlálóbiztosnak!

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Balaton partján sem borult a papírorma

  2. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  3. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  4. Fontos pontokra hajt a DFC

  5. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő