Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vereség a lengyelektől

Sport
röplabda
magyar válogatott
Európa-bajnokság
utánpótlás

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. ápr. 24., 20:14

A papírforma érvényesült a mai, lengyelek elleni U19-es Európa-bajnoki összecsapáson, ahol a magyar röplabda válogatottnak csak epizódszerep jutott.

A kiváló csapategység hozta meg a magyar U19-es röplabda válogatott Bulgáriával szembeni győzelmét, mellyel Európa egyik legerősebb együttese, Lengyelország ellen hangolódtak fiaink. Tomanóczy Tibor szövetségi kapitánynak és segítőinek nem volt túl sok idejük arra, hogy túlságosan pihentessék csapatukat, hiszen az előző meccs óta még 24 óra sem telt el, ennek ellenére jól kezdett a csapat. Ügyesen járatták a labdát, majd Flackner Dániel okos pontjának tapsolhatott a helyszínen szurkoló közönség. Az első technikai időnél a lengyelek fordítottak, majd két ponttal vezettek 8-6-ra, melyet a folytatásban nem sikerült ledolgoznunk (9-11). Támadásban ütéseik igen erősek voltak, melyek a magyar sáncról mindig a vonalon túlra pattantak, ráadásul egy-egy könnyű pontot is engedtünk ellenfelünknek, akik ennek hatására állva hagyták fiainkat (12-20).

A második magyar időkérés után sem sikerült megállítani a vendégeket, akik alig húsz perc alatt könnyedén hozták az első szettet (15-25). Bíztunk a jobb folytatásban, de abban sem volt túl sok okunk az örömre, mivel 2-2 után ismét beragadtunk, mely állást kihasználták a lengyelek (2-6). Szövetségi kapitányunk időkéréssel, majd cserével próbált változtatni, melynek hatására sikerült elmozdulnunk a két pontról, de ezzel sem tudtunk faragni a hátrányból (4-8). A látványos labdamenetekből nem volt hiány, de ez főként annak volt köszönhető, hogy az ellenfél parádésan hárította a mieink támadásait (7-11). A következő labdameneteket a lengyelek felszabadult játékkal hozták, akik percről percre távolabbra kerültek a mieinktől (8-17). Ráadásként nyitásaik bombaerősek voltak, sáncaik az égig emelkedtek, a mögéjük beejtett labdákat pedig könnyedén hárították, míg támadásban szépen játszották meg az üres területeket (11-22). Egy-egy pontot azonban szereztünk még, de a szett végkimenetelébe nem sikerült beleszólnunk (13-25).

Képek forrása: cev.lu

A két csapat közötti hatalmas különbség az utolsó játszmára is megmaradt, ahol már annak kellett örülnünk, ha egyáltalán pontot tudtunk szerezni (3-6). Ekkor azonban a lengyelek könnyedébben vették a játékot, melyet kihasználtunk, így 6-nál utolértük őket, majd a vezetést is sikerült átvennünk (8-7). Ez azonban nem tartott sokáig. Megrázta magát a lengyel együttes, majd fokozatosan elléptek a mieinktől (14-21). Becsülettel játszották le a maradék időt a magyar fiúk, amely találkozón a legfontosabb az volt, hogy saját bőrükön keresztül érezzék meg, milyen érzés a világ elitéhez tartozó együttese ellen játszani. Két nap pihenő következik, majd folytatás szerdán, Oroszország legjobbjai ellen.

Magyarország - Lengyelország 0-3 (15-25,13-25,14-25)

A rovat további hírei: Sport

Szép siker a rangadón

Szép siker a rangadón

2023. ápr. 01.

Magabiztos játékkal, szép gólokat szerezve aratott háromgólos győzelmet a Tihany elleni bajnokin a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese.

A csoda elmaradt, de a bronz még megszerezhető a BL-ben

A csoda elmaradt, de a bronz még megszerezhető a BL-ben

2023. már. 31.

Óriásit küzdöttek a világ egyik legjobb csapata ellen, de nem tudták borítani a papírformát a DFVE női vízilabdázói a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Mihók Attila gárdája azonban a bronzérmet még megszerezheti az olasz Catania ellen.

Balaton-parti rangadó vár a kézisekre

Balaton-parti rangadó vár a kézisekre

2023. már. 31.

Nehéz hatvan perc vár a DKKA felnőtt együttesére a Siófok elleni összecsapáson az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában, szombaton este hat órától.

Két dunaújvárosi a válogatottban

Két dunaújvárosi a válogatottban

2023. már. 31.

A DFVE két kiválósága, Garda Krisztina és Mahieu Geraldine is bekerült a magyar női vízilabda válogatott Világkupa-selejtezőre készülő bő keretébe.

Junior torna-vb: túl a csütörtöki programon

Junior torna-vb: túl a csütörtöki programon

2023. már. 31.

Kisebb-nagyobb pontatlanságokkal végezték el gyakorlataikat a magyar tornászok a törökországi junior világbajnokságon.

Alsóházi rangadó előtt a futsalosok

Alsóházi rangadó előtt a futsalosok

2023. már. 30.

Rácalmáson, az alsóházi küzdelmeket remek formában kezdő Tihany ellen lép pályára a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata pénteken este hét órától.

Továbbra is élen az egyetemisták

Továbbra is élen az egyetemisták

2023. már. 30.

A Dunaújvárosi Egyetem DSE asztaliteniszezőinek első és második csapata is magabiztos győzelemnek örülhetett az NB I-es és az NB II-es bajnokságban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  2. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

  5. Eb-döntős a magyar válogatott!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Mentálhigiénés segítség az álláskeresőknek

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő