Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Biztos sikerek idegenben

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2017. máj. 30., 12:49

Hiába nyerték már meg a bajnoki küzdelmeket korábban, hétvégén sem veszítettek pontot a Dunaújváros PASE utánpótlás együttesei.

Két mérkőzés várt hétvégén a Dunaújváros PASE utánpótlás csapataira, melyek ezúttal a fővárosban, a Budai FC-Tabáni SPA vendégeként léptek pályára az U17-es és az U19-es bajnokság újabb fordulójában. A dunaújvárosi labdarúgók közül ezúttal a fiatalabbakra várt lényegesen keményebb feladat, ugyanis ellenfelük a tabella második helyéről várta a rangadót, ám együttesünk úgy is a győzelmet tűzte ki maga elé, hogy már az előző héten bebiztosította bajnoki győzelmét. Ehhez Horváth Kevin juttatta közelebb a mieinket a mérkőzés első félidejében, s ugyan a vendéglátók a második felvonás első negyed órájának végén egyenlítettek, a DPASE jobban bírta a hajrát a hazaiaknál, s Perjési Viktor, valamint Kovács Barnabás találataival végül 3-1-es sikert aratott, így a mezőnyben egyedüliként továbbra is veretlenül áll a tabella élén.

Az U19-esek valamivel könnyebb találkozóra számíthattak, mivel ellenfelük hét hellyel állt mögöttük a táblázaton, s a dunaújvárosi fiatalok ezúttal sem lazsálták el a meccset, hiszen már az első felvonásban három gólt szerezve döntötték el a pontok sorsát. A fordulást követően is nagy fölényben játszottak U19-eseink, akik a triplázó Jerzsabek Botond vezérletével kiütéses, 7-0-s győzelemnek örülhettek.

Eredmények, gólszerzők

U19
Budai FC-Tabáni SPA. (8.) – DPASE 0-7 (0-3)
Gólszerzőink: Jerzsabek Botond 3, Polácsek Patrik, Hamar Erik, Kovács Roland, Takács Szabolcs.

U17
Budai FC-Tabáni SPA. (2.) – DPASE 1-3 (0-1)
Gólszerzőink: Horváth Kevin, Perjési Viktor, Kovács Barnabás.

A rovat további hírei: Sport

Drámai csata után előnyben az UVSE

Drámai csata után előnyben az UVSE

2022. ápr. 08.

Hiába vezetett szinte végig, ötméteresek után szenvedett 18-17-es vereséget a bajnoki döntő első mérkőzésén a végig kiválóan küzdő DFVE női vízilabda csapata az UVSE otthonában.

Megyei rangadó vár a Kohászra

Megyei rangadó vár a Kohászra

2022. ápr. 08.

Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

"Idegenben" küzdenek a bajnoki aranyért vízilabdázóink

"Idegenben" küzdenek a bajnoki aranyért vízilabdázóink

2022. ápr. 08.

A szövetség döntése alapján ugyanis nem játszhatnak Dunaújvárosban bajnoki döntőt a DFVE női vízilabdázói, akikre így csak fővárosi találkozók várnak az UVSE elleni aranycsatában.

Elkészült a helyosztók menetrendje

Elkészült a helyosztók menetrendje

2022. ápr. 07.

Kecskeméten kezdi meg az Extraliga alsóházi küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata április 12-én.

Gólzáporos sikerek

Gólzáporos sikerek

2022. ápr. 07.

A DFVE serdülői húsz, míg az ifjúságiak tizennyolc gólt szerezve győztek a leány vízilabdázók korosztályos bajnokságaiban.

Kézilabda: csak a serdülők örülhettek

Kézilabda: csak a serdülők örülhettek

2022. ápr. 07.

A DKKA serdülő leány kézilabdázói nyertek, az ifjúságiak viszont vereséget szenvedtek az Alba FKC otthonában lejátszott korosztályos bajnokin.

Bajnoki döntőben a DFVE!

Bajnoki döntőben a DFVE!

2022. ápr. 06.

Az öt gólt szerző Garda Krisztina vezérletével aratott 8-6-os győzelmet a címvédő UVSE elleni rangadón a DFVE női vízilabda csapata, mely remek sikerének köszönhetően bejutott a bajnoki fináléba.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  2. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

  3. Innováció a csomagolástechnikában: a modern tasakok fejlődése

  4. Vereségekkel zárták az alapszakaszt

  5. DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Dunaújvárosi előadó is áll A Dal színpadán

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Kezdődik a parkolók nagytakarítása!

Galéria

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Farsangi forgatag (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő