Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Győzelemre és búcsúra készül a Kohász

Sport
kézilabda
Dunaújváros
DKKA
bajnokság
Debrecen

facebook megosztás

spigott - 2017. máj. 23., 08:06

A bajnokság utolsó hazai mérkőzését játssza szerdán este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely jó játékkal, s a Debrecen legyőzésével tenne újabb nagy lépést a nemzetközi kupaszereplést jelentő negyedik hely megszerzése felé.

Felemás teljesítményt nyújtva szenvedett 29-26-os vereséget az Érd elleni rangadón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata. György László tanítványai az első félidőben gyengén játszottak szombati bajnokijukon, korán tetemes hátrányba kerültek, s bár a második felvonásban feljavult játékuk, nem tudták elkerülni a háromgólos vereséget. Az érdiek bronzérme mellett ez egyben azt is jelentette, hogy csapatunk számára igen komoly téttel bír a bajnokságból hátralévő két forduló, hiszen a nemzetközi kupaszereplést jelentő negyedik hely biztos megtartásáért meg kell nyerniük utolsó két találkozójukat.
Ehhez az első lépést szerdán tehetik meg kézilabdázóink, akik este hat órától a Debrecen csapatát látják vendégül az idei bajnokság utolsó hazai mérkőzésén. A Loki ellen ráadásul bően van törleszteni valója együttesünknek, mely az őszi szezon utolsó előtti bajnokiján 30-29-es vereséget szenvedett Debrecenben, ám ennél is fájóbb volt a Magyar Kupa bronzmérkőzése, melyen szintén a debreceniek örülhettek a 30-24-es sikernek.

Tisztában van az összecsapás tétjével együttesünk vezetőedzője, György László is, aki amellett, hogy visszatekintett az érdi mérkőzésre, abban bízik, hogy játékosai végre az első perctől az utolsóig motiváltan, fegyelmezetten, s jó teljesítményt nyújtva győzik le a jó erőkből álló debrecenieket.
- Az első félidő játéka alapján számunkra volt hízelgő, hogy csak három góllal kaptunk ki Érden. Nagy reményekkel vágtunk neki a meccsnek, ám ezek a remények hamar szerte is foszlottak, elsősorban saját magunknak köszönhetően, ugyanis fegyelmezetlenül támadtunk, s ha ki is alakítottunk helyzeteket, azok befejezését nem tudtuk megoldani Janurik Kinga ellen. A statikus támadójátékunkból, az eladott labdákból adódó lehetőségeit az érdiek azonnal ki is használták, s ez gyakorlatilag meg is pecsételte a sorsunkat. A félidőben nem tudtam olyat mondani a csapatnak, amit a nagy nyilvánosság elé tudnék most tárni, s a fordulás után már láttam a szemekben az elszántságot, végre gyorsabban, fegyelmezettebben játszottunk, s ezt az időszakot hat góllal meg is nyertük, de ahogy a Győr ellen, úgy ezúttal is úgymond csak az elvárhatót teljesítettük ezzel. Ilyen előzmények után várjuk a szerdai Debrecen elleni találkozót, mely igen pikánsnak ígérkezik. A Magyar Kupa bronzmérkőzésén, valamint a januári bajnokin is vereséget szenvedtünk tőlük, mindkétszer azért, mert elkövettük azt a hibát, hogy gyorsan akartuk befejezni a támadásainkat, nem vártuk meg azokat a lehetőségeket, hogy igazán helyzetbe kerüljünk, s az elszórt labdákból a Debrecen mindkét alkalommal olyan előnyt tudott felépíteni, amit már nem tudtunk behozni. Éppen ezért nagyon fontos lesz a szerdai mérkőzésen, hogy legyen türelmünk a támadások felépítésére, fegyelmezetten, sok mozgással játsszunk, s amennyiben ezt hatvan percig meg tudjuk valósítani, úgy eredményesek tudunk lenni a jó erőkből álló Debrecen ellen.

Rácz-Vincze Melinda utolsó dunaújvárosi meccsére készül! (Képek: DO-archív)

Érzelmekben gazdag utolsó hazai mérkőzés vár tehát a kézilabdázóinkra, s nemcsak a tét nagysága és az ellenfél személye miatt, hanem azért is, mert ezen a találkozón köszön el együttesünk vezetése Zdravko Zovko edzőtől, aki hatalmas szerepet játszott abban, hogy tavaly sikerült megnyernünk az EHF Kupa küzdelmeit. Szintén a Debrecen elleni mérkőzésen búcsúztatja együttesünk a pályafutását befejező Rácz-Vincze Melindát, valamint Karnik Szabinát, Pálinkás Viktóriát, Gindeli Pannát, s a szintén távozó Hornyák Bernadettet is. Érdemes lesz tehát kilátogatnia minden dunaújvárosi érzelmű drukkernek a DKKA szerda este hat órakor kezdődő Debrecen elleni hazai mérkőzésére, mely előtt a csapat vezetése, valamint a játékosok is abban reménykednek, lelkes szurkolóik segítségével egy remek hangulatú, jó mérkőzésen sikerül itthon tartani a bajnoki pontokat, s újabb nagy lépést tenni a negyedik hely megszerzése felé.

A rovat további hírei: Sport

Mindenre felkészült a magyar kajak-kenu csapat

Mindenre felkészült a magyar kajak-kenu csapat

2024. júl. 22.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint mindenre felkészült a magyar kajak-kenu válogatott, amely augusztus 6-tól száll harcba az érmekért a párizsi olimpián.

Mindenki előtt példa lehet Hajdu Jonatán életpályája

Mindenki előtt példa lehet Hajdu Jonatán életpályája

2024. júl. 22.

Az olimpiai felkészülés véghajrájában jár a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán, akit a DKSE és városunk vezetése is köszöntött szombaton délelőtt.

Női kézilabda olimpiai felkészülés - Golovin: mindenki a maximumot nyújtotta

Női kézilabda olimpiai felkészülés - Golovin: mindenki a maximumot nyújtotta

2024. júl. 21.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott minden játékosa a maximumot nyújtotta az olimpiai felkészülés során.

Kovács Zsófia igyekszik nem rástresszelni az olimpiára

Kovács Zsófia igyekszik nem rástresszelni az olimpiára

2024. júl. 21.

Kovács Zsófia, a DKSE tornászainak Európa-bajnoka Rió és Tokió után a harmadik olimpiájára készülhet. Egy szeren, felemáskorláton versenyez majd a francia fővárosban.

Éremközelben a fiatalok

Éremközelben a fiatalok

2024. júl. 20.

Negyedik helyen végzett a strandkézilabdázók Európa-bajnokságán a két DKKA-játékossal felálló magyar női U16-os válogatott.

Újabb kanadai a DAB keretében

Újabb kanadai a DAB keretében

2024. júl. 20.

A 28 esztendős, védőként és támadóként is bevethető Colton Leiter Norvégiából érkezik Dunaújvárosba.

DSTV: szezont zártak a kispályások

DSTV: szezont zártak a kispályások

2024. júl. 19.

Megtartotta hagyományos évzáró-díjátadó ünnepségét a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség – lezárult a 2023/2024. évi Markó Lajos Városi Kispályás Amatőr Labdarúgó Bajnokság. Az esemény részeként nem pusztán az osztályok dobogós csapatait díjazták, számos egyéni elismerés és különdíj is gazdára talált. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő