Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Győzött a Kohász az utolsó itthoni meccsen

Sport
DKKA
kézilabda
Debrecen
Dunaújváros
győzelem

facebook megosztás

doszerk - 2017. máj. 24., 19:43

Nagy csatában aratott 29-26-os győzelmet a Debrecen elleni hazai szezonbúcsúztatón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely háromgólos sikerével nagyot lépett a nemzetközi kupaindulást jelentő negyedik hely megszerzése felé. Galériával!

A 2017/2018-as szezon utolsó hazai mérkőzését játszotta ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, méghozzá azzal a Debrecennel szemben, mely a Magyar Kupa bronzmérkőzésén megverte a mieinket. A találkozó alaphangját már megadták az utánpótlás együttesek, melyek közül az ifik 30-18-ra nyertek, míg a juniorok 25-21-re győzték le a debrecenieket, s ez egyben azt is jelentette, hogy akadémiánk ifjúsági együttese ezüstérmes lett az utánpótlás bajnokságban.

A mai találkozó azonban nemcsak a csapatról, hanem a búcsúzókról is szólt, ugyanis együttesünk vezetése a kezdés előtt köszönt el Zdravko Zovko edzőtől, Gindeli Pannától, Hornyák Bernadettől, Karnik Szabinától, Pálinkás Viktóriától, valamint a pályafutását befejező Rácz-Vincze Melindától, aki meghatottan, könnyek között vette át búcsúajándékait Radulovics Bojana szakmai igazgatótól, Szemenyei István ügyvezetőtől, valamint dr. Dorkota Lajostól, Dunaújváros és Fejér megye díszpolgárától.

Ilyen előzmények után természetesen nem is várhattunk mást csapatunktól, csak a két pont megszerzését, bár azzal mindenki tisztában volt, hogy a debreceniek nem fogják könnyen adni magukat. A kezdésre azonban semmi panasza nem lehetett a hazai drukkereknek, mert a Kohász nagy lendülettel, jól kezdett, Kovács duplája mellett Micijevic és Klujber is betalált, így az 6. percben már 4-1-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző sőt, miután Rácz-Vincze Melinda is bevette a debreceni kaput, már 6-2-es vezetésnek örülhettünk. Sajnos nem sokáig, mert két eladott labdából zárkóztak a debreceniek, így gyorsan jött is egy hazai időkérés, mely után úgy tűnt, hogy rendezi sorait csapatunk, s ismét meglépett ellenfelétől (9-5).

Ekkor jött azonban az első komolyabb hullámvölgy a mieink játékába, s ez elsősorban a támadások minőségében mutatkozott meg, hiszen a felkeményedő debreceni védelem ellen egyre több hibát követtek el a DKKA játékosai. Ekkor sajnos már nyoma sem volt annak a megfontolt, türelmes játéknak, ami korábban jellemezte a mieinket, s mivel a szerzett labdákból rendre betaláltak a vendégek, nem csak csökkentették hátrányukat, hanem a 22. percben ki is egyenlítettek (10-10). A félidőből hátralévő szűk nyolc percben sem változott sokat a meccs képe, így a 30. percben már a vezetést is megszerezte a Loki, s csak Cifra találatának, valamint Csapó utolsó másodperces védésének volt köszönhető, hogy nem debreceni előnnyel vonultak szünetre a felek (14-14).

A térfélcserét követően elsősorban támadásban kellett feljavulnia a mieinknek, ám hiába kezdte újra gólokkal a játékrészt együttesünk, a Debrecen egy pillanatig sem akart leszakadni, s Punko, valamint Kelemen találataival rendre egalizálni tudott. A 39. percben Depotovic megkapta harmadik kétperces büntetését, így kivált a játékból, s ekkor úgy tűnt, hogy eldönti a meccset a Kohász, mely a kiválóan játszó Rácz-Vincze Melinda találatainak is köszönhetően 25-21-re meglépett vetélytársától. Ezzel a lélektani és helyzeti előnnyel sem tudtak azonban élni a mieink, mert újra jött a kapkodás, rossz lövések, eladott labdák, kihagyott ziccerek, s az 52. percben muszáj volt ismét időt kérnie György Lászlónak, mert a Loki minimálisra csökkentette hátrányát (26-25). Molnár szép ejtése után szerencsére a csereként beállt Pálinkás mutatott be két bravúrt, ráadásul a véghajrában Micijevic hatodik és hetedik gólja végleg eldöntötte a meccset, melyet ha nehezen is, de 29-26-ra nyert meg együttesünk, nagy lépést téve ezzel a nemzetközi kupaszereplést érő negyedik hely megszerzése felé.

György László: - Nehéz mérkőzés volt, nem volt túl nagy az iram, inkább a küzdőszellem dominált. A támadójátékunk nem volt megfelelő, a huszonhat kapott gól ellenére a védekezésünkkel lehettem elégedettebb. Örülünk a győzelemnek, mert egy nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk.

Tone Tiselj: - Kemény mérkőzésre számítottunk, az is lett belőle. Nem voltuk könnyű helyzetben, mert három hétig nem játszottunk mérkőzést, most meg egy hét alatt hármat is kell, így nehéz formában maradni. Ezzel együtt nem játszottunk rosszul, de az európai kupaszereplését küzdő Dunaújváros a hajrában jobb volt nálunk.

Rácz-Vincze Melinda: - Nem gondoltam, hogy sírni fogok, de még be sem hívtak minket a pályára, már akkor folytak a könnyeim. Igazából most jöttem arra rá, hogy milyen nehéz lesz majd a kézilabda nélkül, de muszáj most befejezni. Egy kicsit bennem is volt egész végig, hogy ez az utolsó hazai meccsem, szerettem volna jó szájízzel búcsúzni, úgy érzem sikerült is, bár azt sajnálom, hogy az egyik helyzetem kimaradt, jó lett volna száz százalékosnak lenni, de azért ne legyünk annyira telhetetlenek. Nagyon köszönök mindent ennek a városnak, ennek a csarnoknak, ennek a klubnak, ennek a közönségnek, mert úgy gondolom, hogy ha nem kerülök ide, akkor nem biztos, hogy eljutottam volna a válogatottságig, vagy az EHF Kupa megnyeréséig, szóval nagyon büszke vagyok arra, hogy itt nevelkedtem.

DKKA – DVSC-TVP 29-26 (14-14)

DKKA: Csapó – Rácz-Vincze 6, Szalai 3, Micijevic 7, Cifra 2, Kovács 4, Klujber 4. Csere: Pálinkás, Vártok (kapusok), Karnik, Kudor, Takács D., Molnár 3, Nick. Vezetőedző: György László.

DVSC-TVP: Horváth-Pásztor – Varsányi, Punko 4, Siska 2, Sirián 1, Jezsikava 3, Kelemen 5. Csere: Lajtos (kapus), Deszpotovics 2, Csáki 5, Tóvízi 4, Pénzes, Tóth M., Kenyeres. Vezetőedző: Tone Tiselj.

2. Galéria
kézilabda
Dunaújváros
DKKA
Debrecen
győzelem

facebook megosztás

Háromgólos, 29-26-os győzelmet aratott a 2017/2018-as szezon utolsó hazai mérkőzésén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a Debrecen ellen. Kézilabdázóink ezúttal is nagyot küzdöttek a jó erőkből álló vendégek ellen, s újabb győzelmükkel nagy lépést tettek az európai kupaszereplést érő negyedik hely megszerzése felé.

Sándor Judit
DKKA - DVSC-TVP 29-26 - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2017. máj. 24.

A rovat további hírei: Sport

Az ötödik helyért játszhat a női válogatott

Az ötödik helyért játszhat a női válogatott

2024. aug. 09.

Háromgólos hátrányból fordítva aratott háromgólos győzelmet a magyar női vízilabda válogatott a görögök elleni helyosztón a párizsi olimpián.

DSTV: kell egy csapat

DSTV: kell egy csapat

2024. aug. 08.

Új zászló alatt, Pentele Asztalitenisz Sport Egyesület néven vágnak neki a 2024/2025-ös szezonnak a volt egyetem asztalitenisz szakosztályának volt versenyzői, akik idén az NB II-es, valamint az NB III-as bajnokságban mérethetik meg magukat a minél szebb sikerek reményében. Hangkép.

Hajdu Jonatánék hatodikak az olimpián

Hajdu Jonatánék hatodikak az olimpián

2024. aug. 08.

Körülbelül négyszáz méterig dobogós helyen állt, végül a hatodik pozícióban fejezte be a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjét Adolf Balázs és Hajdu Jonatán párosa az olimpián.

Négy edzőmeccs vár az Acélbikákra

Négy edzőmeccs vár az Acélbikákra

2024. aug. 08.

Kettő felkészülési találkozót idegenben, kettőt hazai környezetben vívnak meg a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.

DSTV: edzőtáboroztak a tollaslabdázók

DSTV: edzőtáboroztak a tollaslabdázók

2024. aug. 07.

A változatosság gyönyörködtet elvet elfogadva, a Danubius KSE az idei évben Dunavarsányban tartotta egyhetes tollaslabda edzőtáborát, ahol igazán ideális körülmények között tölthettek egy hetet a sportolók. Hangkép.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2024. aug. 07.

Hiába küzdött hatalmasat, 5-4-es vereséget szenvedett az amerikaiaktól, így nem jutott be a legjobb négy közé a magyar női vízilabda válogatott a párizsi olimpián.

Hosszabbításos vereséggel búcsúzott a női kézilabda válogatott

Hosszabbításos vereséggel búcsúzott a női kézilabda válogatott

2024. aug. 06.

Hiába Klujber Katrin tizenegy gólja, vereséget szenvedett a svédektől, így a negyeddöntőben búcsúzott a párizsi olimpiától a magyar női kézilabda válogatott.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  2. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  3. A fővárosba látogat a DKSE

  4. DSTV: a tisztább közterületekért

  5. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő