Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hajrásiker az Aramis ellen

Sport
Dunaújváros
futsal
Dunaferr DUE Renalpin FC
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. máj. 08., 21:15

Háromgólos, 8-5-es győzelmet aratott az Aramis elleni bajnoki mérkőzésen a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely hiába került igen korán jelentős előnybe, alaposan meg kellett dolgoznia a pontokért a remekül küzdő vendégek ellen.

Komoly mérkőzést vártunk a futsal NBI felsőházának rájátszásában, ahol a Dunaferr az Aramist fogadta. A mieink egyértelműen a három pont megszerzését tűzték ki célul, mellyel stabilizálni szerették volna jelenlegi második helyüket, míg a vendégek sikerük esetén megkezdték volna felzárkózásukat az élbolyhoz. Jó iramban indult a meccs, melynek első perceiben a kreatívan játszó Dunaferr több kisebb lehetőséget alakított ki. Németh Péter bombája volt az első komoly gólveszélyes próbálkozás, majd Klacsák remek labdaátvétel után lőtt kapu mellé. A vendégek a 7. percben jutottak át először a hazai védelmen, Boznánszky csavarását azonban Reveland szép mozdulattal hárította. Érezhetően feljavult az Aramis játéka, melyet Fekete Róbert egyéni akciója tört meg, aki a kapust is kicselezve lőtt az üres kapuba (1-0). Ezt követően három veszélyes vendég támadást sikerült megúsznunk, majd egy végletekig kijátszott újvárosi akció végén Varga közvetlen közelről kotorta a gólvonalon túlra a labdát (2-0).

Nem sokat kellett várnunk a harmadik találatra, amely szintén szépségdíjas volt. Fekete tartotta meg okosan a labdát, melyet Fridrich Dávidhoz passzolt, aki Klacsákot hozta ziccerbe (3-0). A folytatásban Roni első próbálkozását, vagyis közeli bombáját tolta bravúrral a kapufára Reveland, aki a másodinál már nem tévedet, majd harmadjára is bevette a hazai kaput (3-2), ezzel minimálisra csökkentve a vendégek hátrányát. Fordulás után alig telt el egy perc, Hosszú növelte előnyünket, aki a kapufáról kipattanó labdát lőtte kapásból a hálóba (4-2). Németh kiváló passzai után több helyzetet is kidolgozott a Dunaferr, de Hosszú, majd Józsa lövéseit is blokkolták a védők. Az Aramis azonban megint jókor váltott ritmust, akik beszorították saját kapujuk elé a hazaiakat, melynek végeredménye az lett, hogy Mányi remek lövéssel vette be Reveland kapuját (4-3). Ezt követően a mieink több alkalommal egyéni megoldásokat választottak a kombinatív játék helyett, mely nem vezetett sikerre, miközben a vendégek egyenlítése csupán a hazai kapufán és Revelandon múlott. Öt perccel a vége előtt az egyenlítés reményében taktikát váltott az Aramis, kapus helyett mezőnyjátékost beküldve, ezzel azonban üres maradt a kapuja, melyet Varga távoli lövéssel vett be (5-3).

A gól ellenére sem változtatott Frank Tamás ezen a felálláson, hiszen ekkor már muszáj volt gólt szerezniük, amely Csopaki révén össze is jött (5-4), de még ennek örülhettek volna, Fridrich szerezte meg hatodik gólunkat (6-4). A hetedik gólunk Reveland szemfülességéből született meg, aki kapuskirúgásból vette be az ellenfél kapuját (7-4). Érdekes volt, hogy Frank edző ekkor sem állította vissza az alap hadrendet, továbbra is kapus nélkül játszatta együttesét, akik végignézhették, hogy Németh Péter gurítása a kapufa segítségével hogyan csorog kapujukba (8-4). A négygólos vezetés miatt kissé fellazult újvárosi védelem közreműködésével Sámson kozmetikázott az álláson (8-5), mely egyben a találkozót le is zárta. A Dunaferr a hajrában mutatott gólerős játékának köszönhetően megérdemelten tartotta itthon a bajnoki pontokat.

Dunaferr DUE Renalpin FC – Aramis SE 8-5 (3-2)

Dunaferr DUE Renalpin FC: Reveland Zoltán 1- Klacsák Bence 1, Fridrich Dávid 1, Fekete Róbert 1, Hosszú Ádám 1. Cserék: Rigó László, Varsányi Áron - Németh Péter 1, Schrancz Balázs, Németh Tamás, Varga Csaba 2, Velez Donát, Csányi Dávid István, Józsa Tamás, Vezetőedző: Fehér Zsolt.

Aramis SE: Soós Arnold - Sámson Zoltán 1, Szeghy Szabolcs, Pál Patrik, Boznánszky Gábor. Cserék: Boldizsár Márk, Hegedűs Ferenc - Büki Baltazár, Sivák Péter, Da Silva Ribeiro Roni 2, Gál András, Cseri Gergő, Csopaki István 1, Mányi Domonkos 1. Vezetőedző: Frank Tamás.

A rovat további hírei: Sport

Strandon is eredményesek

Strandon is eredményesek

2025. júl. 16.

Több éremmel zárták a Kiskőrösön megrendezett Strandbirkózó Országos Bajnokság első fordulóját a DKSE tehetséges versenyzői a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: tábor a háló két oldalán

DSTV: tábor a háló két oldalán

2025. júl. 16.

A nyári sporttáborok közül először a DSE Röplabda Akadémia röplabda táborába látogattunk el. Már akkor is szó volt arról, hogy a tábor idén is nagy sikerrel zajlott.

Sokba került a rövidzárlat

Sokba került a rövidzárlat

2025. júl. 16.

Hiába vezetett szűk háromnegyed óráig, egy komolyabb hullámvölgy miatt kétgólos vereséget szenvedett a dánoktól magyar U19-es női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.

Biztos győzelemmel zárták a csoportkört

Biztos győzelemmel zárták a csoportkört

2025. júl. 15.

A horvátok ellen is nagyon sima sikert könyvelhetett a két dunaújvárosi játékossal feleálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokságon. Következhet a negyeddöntő!

Sikeres edzőtábor Tatán

Sikeres edzőtábor Tatán

2025. júl. 15.

A napi három gyakorlás mellett a kikapcsolódásra is volt ideje a Danubius KSE tollaslabdázóinak az egyesület szokásos nyári táborában, melyet ezúttal Tatán rendeztek meg.

Győzelemmel kezdték a középdöntőt

Győzelemmel kezdték a középdöntőt

2025. júl. 15.

A házigazda Montenegró elleni kétgólos sikerrel tartotta életben negyeddöntős reményeit a DKKA-s Fehér Luca Blankával felálló magyar junior női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.

Legjobbjait köszöntötte a DLSZ

Legjobbjait köszöntötte a DLSZ

2025. júl. 14.

Közel ötven díjat adtak át a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség hagyományos szezonzáró ünnepségén, melyen városunk vezetése is képviseltette magát.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő