Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

"Tökéletes körülmények között dolgozhattunk"

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
György László
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2017. aug. 07., 19:42

A rendkívül kemény napi munka mellett két felkészülési mérkőzésen lépett pályára dániai edzőtáborában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata, mely keddtől már hazai környezetben folytatja az edzéseket.

Nyári felkészülésük negyedik hetében járnak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosai, akik az előző hetet Dániában, Viborgban töltötték, ahol a kőkemény fizikai munka mellett két tesztmérkőzést is játszottak. György László tanítványai előbb az idei szezonra nagyon megerősített Randers ellen léptek pályára, melytől 30-25-ös vereséget szenvedtek, majd a dán bajnokság legutóbbi negyedik helyezettje, a Viborg volt az ellenfél, s bár ezen a találkozón nagyon közel álltak a sikerhez a továbbra is tartalékos dunaújvárosiak, végül 29-29-es döntetlent értek el vendéglátójuk ellen.

Együttesünk szombaton érkezett haza Dániából, s bár pár nap szünetet követően holnap már folytatja a közös munkát, mi arra kértük György László vezetőedzőt, hogy tekintsen vissza a csapat mögött hagyott hétre, s értékelje kézilabdázóink viborgi napjait.

- Legjobb periódusban mentünk ki, azt a munkát, amit elterveztünk, az itthoni kánikulában nem tudtuk volna elvégezni, Dániában tökéletes körülmények között dolgozhattunk most egy hétig. Napi három közös gyakorlásunk volt, a délelőtti edzések a fizikai munkáról szóltak, a futásokról, illetve a kondicionális programról, míg délután technikai, taktikai edzéseket vezényeltünk kollégáimmal a csapat tagjainak. Játszottunk két tesztmérkőzést is, mindkettő nagyon hasznos volt számunkra, mert előjöttek azok az elsősorban az összeszokatlanságból adódó hiányosságaink, amelyeket a közeljövő edzésein és találkozóin javítanunk kell és fogunk is. A fő hangsúlyt a nagy tempójú játékra fektettük, a védekezésben egy-két variációs lehetőségét próbálgattuk, ilyen volt a nyitott formából a zártba átállás és fordítva, voltak ebben sikereink, de nyilván ezt is tovább kell finomítanunk még. A Viborg elleni találkozónk már sokkal jobban sikerült, mint a Randers elleni, minden bevethető játékosunk pályára lépett, voltak kellemes meglepetések, de az tetszett a leginkább, hogy idegen környezetben, két nagyon jó csapat ellen sem voltunk megilletődve, a játékunkat akartuk játszani. Felvállaltuk a kemény stílusú védekezést, a játékvezetői felfogáshoz is próbáltunk alkalmazkodni, mert érezhetően más kézilabdát kell idén játszanunk, borzasztó agresszív, kemény védekezéssel kell megállítani majd ellenfeleinket.

Képek: DO-archív

Célunk volt az új játékosok minél hamarabbi beépítése is, s szerencsére könnyű helyzetben vagyunk, mert mindannyian nagyon jól reagáltak az eddigi munkánkra. Látszik, hogy akarnak dolgozni, fel akarják venni azt a tempót, amiben edzünk, igyekeznek a lehető leghamarabb elsajátítani azt a taktikát, amiben mi játszunk. Jó befogadó képességgel rendelkeznek, intelligensen sikerült ezt nekik véghezvinni, hamar tanultak ezekből a dolgokból, szorgalmasak, szóval csak pozitívan tudok nyilatkozni az újakról, de úgy összességében a csapat minden tagjáról egyaránt.

György László elmondta még, hogy a csapat tagjai legközelebb kedden délután találkoznak egymással, s veszik fel újra a munkaruhát. A térdműtétje után épülőfélben lévő Kovács Anna várhatóan megpróbálkozik a teljes értékű edzésekkel, a junior Európa-bajnokság All Star csapatába beválasztott Klujber Katrin egyelőre pihen, majd csütörtökön beszéli át a szakvezetéssel azt, hogy milyen munkát végzett a közelmúltban, s ezt követően döntenek majd arról, hogy mikor csatlakozik be a felkészülésbe. A hasnyálmirigy-gyulladással kezelt Cifra Anita visszatérésének időpontja ugyanakkor még bizonytalan, rá további vizsgálatok várnak a közeljövőben.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: edzőtáboroztak a tollaslabdázók

DSTV: edzőtáboroztak a tollaslabdázók

2024. aug. 07.

A változatosság gyönyörködtet elvet elfogadva, a Danubius KSE az idei évben Dunavarsányban tartotta egyhetes tollaslabda edzőtáborát, ahol igazán ideális körülmények között tölthettek egy hetet a sportolók. Hangkép.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2024. aug. 07.

Hiába küzdött hatalmasat, 5-4-es vereséget szenvedett az amerikaiaktól, így nem jutott be a legjobb négy közé a magyar női vízilabda válogatott a párizsi olimpián.

Hosszabbításos vereséggel búcsúzott a női kézilabda válogatott

Hosszabbításos vereséggel búcsúzott a női kézilabda válogatott

2024. aug. 06.

Hiába Klujber Katrin tizenegy gólja, vereséget szenvedett a svédektől, így a negyeddöntőben búcsúzott a párizsi olimpiától a magyar női kézilabda válogatott.

Hajdu Jonatánék középfutamban az olimpián

Hajdu Jonatánék középfutamban az olimpián

2024. aug. 06.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu kettesek 500 méteres versenyszámának középfutamába Adolf Balázs és Hajdu Jonatán kettőse a párizsi olimpián.

Elkészült a labdarúgók őszi sorsolása

Elkészült a labdarúgók őszi sorsolása

2024. aug. 06.

Idegenben kezdi, majd hazai pályán fejezi be a Fejér Vármegyei I. osztály 2024/2025-ös szezonjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Mihók Attila: "Nekünk itt dominálni kellett volna"

Mihók Attila: "Nekünk itt dominálni kellett volna"

2024. aug. 05.

A nagyobb vállalkozókedvet hiányolta az ausztrálok ellen elveszített mérkőzés után Mihók Attila, a női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya.

Újra itthon Czifra Bettina Lili

Újra itthon Czifra Bettina Lili

2024. aug. 05.

A DKSE tornászai és városunk vezetése is köszöntötte a párizsi olimpiáról hazatért Czifra Bettina Lilit, aki a 21. helyen végzett a tornászok egyéni összetett versenyében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A tisztes helytállás lehet a cél

  2. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő munkaerőt?

  3. DSTV: toboroznak az úszók

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  5. Amit a címkékről tudni érdemes

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  5. DSTV: erős a jótékony oldal

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő