Élesítés a rajt előtt

Szárszó Lajos - 2017. szeptember 18. 8:00

Két nap alatt kettő tornán is részt vett hétvégén a bajnoki nyitányra készülő Dunaferr SE röplabda csapata, mely ezúttal is hasznos tapasztalatokkal gazdagodott.

A hazai rendezésű Szász Antal emléktorna után a hétvégén két röplabda tornán is részt vett Tomanóczy Tibor igencsak megfiatalított együttese, amely a jövő vasárnapi, Sümeg elleni bajnoki rajtra készül. Szombaton Székesfehérváron szerepelt a gárda, ahol a hazaiakon kívül a Sümeg és a MAC első osztályú együttesei léptek pályára. A három szettig tartó mérkőzéseken a Dunaferr együttese sajnálatos vereséget szenvedett a Székesfehérvár együttesétől (1:2), majd jó játékkal győzte le 2:1-re a sümegi csapatot, a záró meccsen pedig a budapesti MAC-tól kapott ki 3:0-ra, így végül a harmadik helyen végzett. Vasárnap a múlt héten nálunk járt Komarno együttesének meghívásának tett eleget a Dunaferr legénysége, ahol a hazaiakon és rajtunk kívül egy Budapest válogatott néven induló fiatal csapat vett részt. A tegnapi fáradság és a hosszú utazás rányomta a bélyegét a budapestiek elleni találkozóra, ahol 2:1-es vereséget szenvedett a Dunaferr, majd a záró találkozón a hazaiakat verték hatalmas csatában 3:2-re. Ez utóbbi mérkőzés volt az, amelyikre a bajnokság során építeni lehet, hiszen fiataljaink végig koncentráltan, igazi csapatként, hátrányból fordítva győzték le a házigazdákat.

Kép: DO-archív

Tomanóczy Tibor, a Dunaferr SE vezetőedzője: Nagyon fárasztó hétvégén vagyunk túl, de a két torna elérte a célját, hiszen ezt a terhelést meg kell szokniuk fiatal játékosainknak. Szombaton többnyire jól játszott a csapat, hiszen a Sümeg együttesét sikerült legyőznünk, amely azért lényeges, mert egy hét múlva hazai pályán pont őket fogadjuk majd az NBI-es bajnoki nyitányon. A rutinos MAC ellen voltak jó pillanataink, szép labdameneteink, de itt a papírforma érvényesült. Vasárnap egy játékost kivéve a serdülő együttes lépett pályára, melynek oka az volt, hogy szombaton Kiss Marcell és Hartyányi Gergő is megsérült, míg Hatvany Attila munkahelyi elfoglaltsága miatt nem lehetett velünk. Ez azonban arra volt jó, hogy mindenkinek játéklehetőséget adjak. A torna elérte a célját még akkor is, ha a Budapest válogatottól vereséget szenvedtünk, hiszen a fiúknak meg kell szokniuk, hogy hosszabb utazás után azonnal játszani kell. Erre a meccsre a tegnapi fáradság is rányomta a bélyegét, de annak nagyon örülök, hogy a Komarno ellen 0:2-es állásból győzni tudtunk. Ehhez az kellett, hogy saját magunkat is legyőzzük, továbbá a hibáinkat minimalizálni tudjuk. Mindkét torna remek alkalom volt arra, hogy ne csak edzéskörülmények között szokjon össze fiatal, sikerre éhes csapatom, valamint arra, hogy a nálunk idősebbek ellen bátorságot merítsenek. A héten sok munka vár még ránk, mely a finomításokról, az élesítésről szól majd, hogy sikerrel vegyük a bajnoki rajtot, melyre szeptember 24-én délután három órától kerül sor a Sümeg elleni hazai találkozón.

Szombati eredmények

Székesfehérvár – Dunaferr SE 2:1
Dunaferr SE – Sümeg 2:1
MAFC – Dunaferr SE 3:0

Vasárnapi eredmények

Budapest válogatott – Dunaferr SE 2:1
Dunaferr SE – Komarno 3:2

A rovat további hírei: Sport

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

2025. aug. 11.

A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Látják, hogy miben kell javulni

Látják, hogy miben kell javulni

2025. aug. 11.

Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

2025. aug. 11.

Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

2025. aug. 10.

Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!

Folytatná jó sorozatát a DFC

Folytatná jó sorozatát a DFC

2025. aug. 09.

Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.

Egy ide, egy oda

Egy ide, egy oda

2025. aug. 09.

A házigazdától három góllal kikapott, az MTK ellen viszont három találattal nyerni tudott a DKKA női kézilabda csapata kisvárdai felkészülési tornáján.

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

2025. aug. 08.

A fiatal orosz támadó már harmadik szezonját kezdheti el a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.