Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Felemás eredmények az utánpótlásánál

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2017. szep. 25., 12:33

Az Országos Serdülő Bajnokságban és a Kiemelt Erima Bajnokságban is egy vereséggel, valamint egy győzelemmel kezdtek a DKKA U13-as kézilabdázói.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U13-as csapata ebben az évben is két fronton versenyez, ugyanis az Országos Serdülő Bajnokság mellett az U13 kiemelt bajnokságában is részt vesznek fiataljaink. Előbbi sorozatban két találkozó várt a dunaújvárosi kézilabdázókra a közelmúltban. A Nemesnádudvar elleni találkozón azonban sok hibával, rossz felfogásban játszottak Takács Józsefné tanítványai, így ellenfelük végül simán, 27-20-ra nyert a két gárda mérkőzését, ám a Baja ellen már az első percekben látszott, hogy a két csapat között igen nagy lesz a különbség. Serdülőink ennek ellenére is komolyan vették a találkozót, s jó védekezésüknek köszönhetően többször is élni tudtak a gyors indítások adta lehetőséggel, így kiütéses, 46-6-os sikert arattak.

Kép: kohaszkezi.hu

A Kiemelt Erima Bajnokság küzdelmeiben idén négy csoportban hat-hat együttes küzdhet meg egymással a pontokért. A Kohász csoportjába a Győr, a Szombathely, a Székesfehérvár, a Tatabánya és a Kozármisleny csapatait sorolták, így ezzel az öt együttessel kell játszania fiataljainknak két-két mérkőzést a rendelkezésre álló hat fordulóban. Ezekből az elsőt Győrben rendezték meg, ahol a Kozármisleny és Tatabánya várt a mieinkre. Az első találkozót a Kozármislennyel játszották U13-asaink, s bár sokáig jól tartották magukat, végül a rutinosabb ellenfél 19-11-re nyerni tudott. A Tatabánya elleni meccs lényegesen simább volt, így azok is lehetőséget kaphattak, akik korábban kevesebbet játszottak, ám a DKKA fölényes sikerét így sem veszélyeztette semmi (32-13).

Eredmények

OSB

Nemesnádudvari – DKKA III 27-20 (12-10)
DKKA III – Bajai KSE     46–6 (22–2)

Kiemelt Erima Bajnokság

Kozármisleny – DKKA 19-11 (11-5)
DKKA – Tatabánya 32-13 (14-5)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: családi foci a műfüvön

DSTV: családi foci a műfüvön

2024. okt. 23.

Családi focikupát szervezett magának a Vasvári iskola 1.b osztálya október 16-án. A sportos kikapcsolódást mindenki komolyan vette, ennek megfelelően a Lorántffy iskola kerítésén belüli DLSZ aréna adott otthont a megmozdulásnak. Hangkép.

Végül biztos győzelem

Végül biztos győzelem

2024. okt. 23.

Egy nyolcperces védelmi rövidzárlat ellenére is négygólos győzelmet aratott fővárosi bajnokiján a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság harmadik fordulójában.

Fél tucat érem a diákolimpiáról

Fél tucat érem a diákolimpiáról

2024. okt. 22.

Jól szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a Zalaegerszegen megrendezett országos szabadfogású diákolimpiai döntőn a mögöttünk hagyott hétvégén.

Jó példa a fiatalok előtt

Jó példa a fiatalok előtt

2024. okt. 22.

A párizsi olimpián ötödik helyezett Hámori Luca volt a DÖSE ökölvívóinak vendége szombaton délelőtt. Mint az edzéssel súlyosbított beszélgetés során kiemelte, hatalmas élmény volt az olimpiai szereplés.

Sorsoltak a kupában

Sorsoltak a kupában

2024. okt. 21.

Az UVSE lesz a DFVE női vízilabda csapatának ellenfele a Magyar Kupa fővárosi elődöntőjében.

Dági öröm Esztergomban

Dági öröm Esztergomban

2024. okt. 21.

A harmadik játszmától talált magára a DKSE röplabda csapata a Dág otthonában, de ez csak szettgyőzelemre volt elég, a pontszerzéshez nem.

A hajrát nem bírta a DAB

A hajrát nem bírta a DAB

2024. okt. 21.

Négyszer vezetett két találattal, mégis "csak" egy pontot hozott haza Debrecenből a DAB jégkorong csapata az Erste Liga vasárnap esti fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

  2. DSTV: jeges Dunaújváros

  3. DSTV: erős a jótékony oldal

  4. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  5. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő