Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nagyüzem az utánpótlásnál

Sport
kézilabda
DKKA
utánpótlás
győzelem
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2017. szep. 04., 12:42

Négy felkészülési tornán is a dobogón végeztek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda utánpótlás együttesei a közelmúltban.

Nemcsak felnőtt együttesünk, hanem a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás csapatai is több mérkőzést játszottak a közelmúltban, s ahogy azt fiataljainktól már megszokhattuk, ezúttal is szép eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Takács Józsefné U13-as serdülő együttese augusztus végén Dorogon szerepelt a Buzási József Emléktornán, ahol öt találkozón lépett pályára. Mint azt a gárda edzője elmondta, várakozáson felül teljesítettek fiataljaink a tornán, egyik gárda sem igazán tudta megnehezíteni a dolgukat, így mind az öt meccsüket simán megnyerve végeztek az első helyen, ráadásul a gólkirálynőnek járó díjat is akadémiánk tehetsége, Kecskés Noémi szerezte meg.

Eredmények:
DKKA – Tatabánya 20–9
DKKA – Dorog ESE     23–8
DKKA – Dunaszerdahely 27–4
DKKA – Budaörs 21–9
DKKA – Érd 23–9

Sánta Dóra U11-es és U10-es csapata sem tétlenkedett a közelmúltban, hiszen három tornán is megmérette magát. A már említett dorogi kupán a harmadik helyen végeztek az U11-esek, míg augusztus 27-én már Kozármislenyben húztak szerelést az U10-es gárda tagjai, akik négy mérkőzésükből hármat is megnyertek. A meccsdömpinget egy váci torna zárta, ahol U10-es csapatunk a házigazdákat és a Gödi SE-t megelőzve végzett a második helyen a győztes Gyöngyösi KK mögött.

A rovat további hírei: Sport

Szép érmek a kaposvári szőnyegen

Szép érmek a kaposvári szőnyegen

2023. ápr. 20.

Összesen négy dobogós helyezéssel zárták a Kaposváron megrendezett diák I-es országos bajnokságot a DKSE és fiókszakosztályainak kötöttfogású birkózói.

Kovács-Seres Hunor parádés bronzérme

Kovács-Seres Hunor parádés bronzérme

2023. ápr. 20.

Kiváló eredménnyel zárta a kaposvári országos bajnokság 1500 méteres gyorsúszás versenyszámát a DKSE kiválósága, Kovács-Seres Hunor.

Dágon kezdődik a bronzcsata

Dágon kezdődik a bronzcsata

2023. ápr. 19.

A Dág ellen öltenek szerelést a DKSE felnőtt röplabdázói az NB I Liga három nyert mérkőzésig tartó bronzpárharcában.

Már az Eb-re készülhet a DKSE kiválósága

Már az Eb-re készülhet a DKSE kiválósága

2023. ápr. 19.

Újabb nemzetközi viadalon örülhetett első helynek a DKSE kiváló birkózója, Nyikos Veronika, aki már szinte biztos, hogy ott lehet a korosztályos világversenyeken.

Rusznyák Szilárd is az Acélbikák edzői stábjában

Rusznyák Szilárd is az Acélbikák edzői stábjában

2023. ápr. 19.

A miskolci utánpótlásban komoly sikereket elérő szakember lesz Niko Eronen vezetőedző segítője a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.

Nem adott esélyt a címvédő a Kohásznak

Nem adott esélyt a címvédő a Kohásznak

2023. ápr. 18.

Hiába kezdett bátran, nem volt esélye a szoros meccsre a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának a Győr elleni hazai bajnokin.

Emléktúrával készültek a bajnokságra

Emléktúrával készültek a bajnokságra

2023. ápr. 18.

Második alkalommal emlékeztek meg egykori sporttársukról a Dragon Steel SE sárkányhajósai.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

  2. Történelmi íjász sikerek 2025-ben is

  3. Diadalmas évnyitó után komoly kihívások

  4. A DAB-ASP nyerte a városi rangadót

  5. DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Embedded thumbnail for DSTV: elismerték legjobbjaikat

DSTV: elismerték legjobbjaikat

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  4. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  5. Nem válogatnak az eszközökben a csalók

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő