Boszorkányműhely az MMK-ban

Vass Ádám - 2017. november 1. 16:10

A Munkásművelődési Központ évek óta tart a gyerekeknek az őszi szünetben Boszi tábort, amire idén két turnusban, hétfőn és kedden, valamint csütörtökön és pénteken jelentkezhettek az érdeklődők.

A létszám naponta változik, de mind a négy napon több, mint húsz játékos kedvű kisiskolás érkezett az MMK Boszi táborába. A hűvös idő miatt leginkább benti programokkal készültek a szervezők, főleg kézműves foglalkozásokat, ügyességi feladatokat végeznek a kicsik. Minden nap kilenc körül érkeznek, majd a kézműves foglalkozás után ebédelnek és meséket olvasnak, vagy mesefilmet néznek, délután pedig újra kezdődik a játék. Kováts Rózsa, az MMK intézményvezetője elmondta, a gyerekek maguk csinálnak halloweenes lámpákat, szellemfüzért textilből, madárijesztőt, boszorkányos sárkányt, üvegfestést és hasonlókat. Pénteken egy nagyobb, boszorkányos partyra került sor vetélkedőkkel, arcfestéssel, sütikészítéssel és játékokkal. Mint mondta, sokan nagymamájukkal együtt érkeztek és ketten együtt készítettékk a különleges ajándéktárgyakat, a jó hangulatú alkotásba pedig a végén a szülők is becsatlakoztak és sokszor a négyig tartó tábor ideje után is a legtöbben még maradtak.

A rovat további hírei: Mozaik

Tripla jubileumot ünnepel a Rosti iskola

Tripla jubileumot ünnepel a Rosti iskola

2024. szep. 24.

A jogelőd intézmény 60 évvel ezelőtt kezdett működni, a névadás 3 évtizede történt, ráadásul a névadó halála 150. évfordulója alkalmából szervezett emlékév is tart: jeles évfordulókat ünnepel a jubileumi tanévben a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola.

A kevesebb néha több – tanácsok induló webáruházanak

A kevesebb néha több – tanácsok induló webáruházanak

2024. szep. 24.

Amikor eldöntöttük, hogy online is szeretnénk árulni a termékeinket, akkor először is azt kell eldönteni, hogy a webáruházat béreljük-e vagy saját bolttal indulunk. Ha saját webshop mellett tettük le a voksunkat, akkor a következő lépés a megfelelő webfejlesztőt megtalálni hozzá. (X)

Semmilyen területen nem jó a függőség!

Semmilyen területen nem jó a függőség!

2024. szep. 24.

Már maga a függőség szó is összerántja az ember gyomrát, hiszen semmilyen pozitív csengése sincs a dolognak: nem vagyunk urai önmagunknak, ki vagyunk szolgáltatva valaminek, ami mivel eluralkodott rajtunk, kárt tesz az életünk többi területében. (X)

Amit a hidraulika munkahengerek kapcsán tudni kell

Amit a hidraulika munkahengerek kapcsán tudni kell

2024. szep. 23.

A hidraulikus elemeket, így a hidraulika munkahengereket különféle módokon lehet csoportosítani. Ez például történhet a munkahengerek működési elve alapján. (X)

Kellemes indián nyár után újabb csapadékhullám, lehűléssel

Kellemes indián nyár után újabb csapadékhullám, lehűléssel

2024. szep. 23.

Napos és száraz nyitány, aztán már keddtől újra esős napokra számíthatunk a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. A hét vége is változékonynak ígérkezik, elkél az ernyő, köpönyeg.

A legújabb divatot követő bútorok már elérhető árakon várnak

A legújabb divatot követő bútorok már elérhető árakon várnak

2024. szep. 23.

A lakásfelújítás után az egyik legnagyobb feladat rendszerint a bútorok kiválasztása és megvásárlása. Ebben a cikkünkben adunk néhány tippet, mire érdemes figyelni egy bútor kiválasztásánál, hogy a számunkra lehető legjobbat találjuk meg, mégse terhelje meg túlzottan a családi kasszát. (X)

Ezek a legjobb készségfejlesztő játékok

Ezek a legjobb készségfejlesztő játékok

2024. szep. 22.

Tegye fel a kezét, aki szeretett gyurmázni! Hát persze, hogy mindenki! Akárcsak a mai gyerekek. Nap mint nap tanulnak valami újat. Egy új szót vagy mozdulatot, míg máskor egy szuper ötlettel rukkolnak elő. (X)