Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Hetven év, hetven fa

Közélet
Nagyvenyim
Dr Galambos Dénes

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. nov. 11., 14:42

Az egész esztendő a születésnap jegyében telik Nagyvenyimen, hiszen idén ünnepelheti a település fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ennek része most az az akció is, amelynek során hetven fát ültetnek el.

Már a kora reggeli órákban gyülekeztek Nagyvenyimen a szorgos kezek szombaton, hogy a település központjában, valamint az arborétum területén facsemetéket ültessenek el. Mint azt dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője, Nagyvenyim díszpolgára elmondta, a környezetvédelmi program részeként ügy gondolta az önkormányzat és a civil szervezetek, köztük az erdőjárók klubja, hogy a 70 év-70 fa jelmondat fényében, fákkal teszik szebbé a környezetet. Nagyvenyimen pedig már a fa a közösséget is szimbolizálja, a nyáron újraállított bajorfa például a nemzetközi kapcsolataik, barátságaik jelképe. Ezúttal juharféléket, és különböző gyümölcsfákat ültettek el.

A rovat további hírei: Közélet

Dübörgött a lomtalanítás a belvárosban is

Dübörgött a lomtalanítás a belvárosban is

2021. okt. 19.

Folytatódott az idei lomtalanítás, ezúttal a városlakók a belvárosban az eddig ismert gyakorlathoz hasonlóan négy helyszínen helyezhették el a már megunt, feleslegessé vált tárgyaikat. A munkálatokból civilek és politikusok is egyaránt kivették a részüket. 

DSTV: jubilált a pedagógus klub

DSTV: jubilált a pedagógus klub

2021. okt. 19.

A szervezet fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepelte a Nyugdíjas Pedagógus Klub, derül ki a DSTV összegzéséből. Az MMK-ban rendezett, műsorral színesített ünnepségen bemutatták az elmúlt évtizedek emlékeit összegyűjtő kötetet is. Hangkép.

Legendás vezető nevét őrzi az ikonikus helyszín (galériával)

Legendás vezető nevét őrzi az ikonikus helyszín (galériával)

2021. okt. 18.

Hivatalosan is közterület őrzi a Vasmű legendás vezérigazgatója, Borovszky Ambrus nevét. A parkavató ünnepségen a város vezetése mellett rokonok, barátok, ismerősök emlékeztek a Dunai Vasmű nagyhírű vezetőjére ma délután.

Előválasztás: Márki-Zay Péter lesz Orbán Viktor kihívója

Előválasztás: Márki-Zay Péter lesz Orbán Viktor kihívója

2021. okt. 17.

Bár tételes végeredmény még nincs, pro forma eldőlt, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje nyerte az ellenzéki előválasztás második fordulóját. Ahogy azt a DO-n október 8-án már jó előre meg is jósoltam. 

Három hónapot ír jóvá a DVG – az októbert már nem!

Három hónapot ír jóvá a DVG – az októbert már nem!

2021. okt. 17.

Pintér Tamás polgármester döntésének értelmében a júliusi számla mellett az augusztus, szeptember havi DVCSH Kft. részére október 7-ig befizetett távhőszámlákat is elismeri a DVG Zrt. Tájékoztató a teendőkről, tételesen.

DSTV: őszi munkálatok

DSTV: őszi munkálatok

2021. okt. 17.

Megkezdődtek az őszi munkák a város zöldterületein, derül ki a DSTV összegzéséből. A DVG Zrt. munkatársainak ezen a területen a virágosításra és a lehulló falevelek eltakarítása adja a legtöbb munkát ebben az időszakban. Hangkép.

Borovszky Ambrus: "A vasművet az enyémnek is érzem. Ott voltam a születésénél."

Borovszky Ambrus: "A vasművet az enyémnek is érzem. Ott voltam a születésénél."

2021. okt. 16.

Névadóra várják a városlakókat, ünnepélyesen avatják föl a Vasmű úton, a Martinász szobornál a Borovszky Ambrus Emlékparkot hétfőn délután.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  2. Idegenben szerepel a DKKA

  3. DSTV: ismerkedős napok

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. Bravúr kell a továbbjutáshoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő