Nagy csatában nyert a Dunaferr!

Szárszó Lajos - 2017. november 12. 17:56

Ötszettes összecsapáson, 1-2-es hátrányból fordítva megérdemelten győzte le a Dunaferr SE röplabda csapata a MÁV Előre együttesét.

Izgalmas csatát vártunk a röplabda NBI mai, Dunaferr SE – MÁV Előre SC mérkőzéstől, melyben nem kellett csalódnunk. A fejér megyei rangadón két hasonló játékerőt képviselő csapat küzdött egymás ellen, ahol a tét az volt, hogy a dunaújvárosiak hogyan tudják a hazai pálya előnyét a maguk javára fordítani, és természetesen az is, hogy Tomanóczy Tibor gárdája felmérje erejét az első osztály újonca ellen. Azt azért tudnunk kell a fehérvári együttesről, hogy soraiban nem zöldfülű, tapasztalatlan játékosokat találunk, hanem olyanokat, például a többszörös magyar válogatott Tóth Andrást, vagy a Dunaferrben nevelkedett Stefanovics Krisztiánt, akik bizony igen rutinosnak mondhatóak. Remek hangulatban, jó ritmusban indult a megyei derbi, melynek elején felváltva vezettek a csapatok (7:7). Egy-egy szép labdamenet között rontott nyitások is becsúsztak mindkét oldalon, majd a Fehérvár lépett meg 5 ponttal (12:17).

Sajnos ennél az állásnál beragadt a Dunaferr, ráadásul a nyitásfogadások sem sikerültek. Tomanóczy Tibor időkérése után kissé közelebb kerültünk (16:18), majd egy-egy bosszantó hiba után ismét nőtt a hátrányunk (20:23), melyet már nem tudtunk ledolgozni (20:25). Fordulás után bennünk maradt kissé az első játék szomorú vége, ennek köszönhetően három ponttal elhúzott a MÁV Előre (4:7), de kilencnél sikerült utolérni őket (9:9). Ez óriási fordulatot hozott a játékunkba, hiszen fegyelmezett, taktikus csapatmunkával a fordítás is sikerült (15:10), sőt, Csizmadia Tamás nyitásai után erre az előnyre sikerült még rátenni (18:10). A mai napra jellemző hullámzó játék miatt a végére az előnyünk kissé csökkent, de ennek ellenére sikerült a szett győzelem (25:18). A harmadik játék elején viszont semmi nem jött össze, így hamar nagy hátrányba kerültünk (0:5). Ezt nagy erőfeszítéssel megpróbálta faragni a Dunaferr, de nem sikerült, sőt, a hátrány egyre nőtt (6:13). Némi fellángolás 11:16-nál látszott, ekkor három pontra zárkóztunk fel (13:16). A végjátékban is becsülettel küzdött az újváros, de fordítani nem tudott (20:25).

A negyedik felvonás akár döntő is lehetett volna, de fiataljaink, Hatvany Zsolt nagyszerű csapatmunkájának köszönhetően magukra találtak. Minden labdáért hatalmasat küzdöttek, és magukhoz vették az irányítást (7:4). Az előnyt viszont nem csak megtartották, de növelték is Iván Bencéék (11:6), akik ezt követően folytatták a pontok gyűjtését (15:9). A folytatásban felváltva szerezték pontjaikat a csapatok, majd a végjátékban bátor, felszabadult játékot mutatva győzött, ezzel egyenlített a Dunaferr (25:18). A záró szettet nagy izgalmak közepette, hosszú labdamenetekkel tarkított játék után nyerte meg Tomanóczy Tibor együttese, akik így a megszerezhető három pontból kettőt itthon tudtak tartani (15:5). Szép csata volt, ahol a hátrányból fordítani tudó Dunaferr megérdemelt győzelmet aratott.

Dunaferr SE – MÁV Előre SC 3:2 (20:25, 25:18, 20:25, 25:18, 15:5)

Dunaferr SE: Iván Bence, Bohnicsek Szilveszter, Csizmadia Tamás, Laczi Dominik, Tomanóczy Bálint, Flachner Kornél, Hartyányi Gergő (liberó). Cserék: Hatvany Zsolt, Mihucz Csaba, Tajti Olivér, Iván Gergő, Matyiák Árpád. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

MÁV Előre SC: Tóth András, Balogh Péter, Németh Zsolt, Neukum Gábor, Damsits László, Stefanovics Krisztián, Takács Milán (liberó). Cserék: Sziládi Dominik, Szőke Zoltán, Halász Krisztián, Nagy Ákos (liberó), Náhol Gergő. Vezetőedző: Németh Edmond.

A rovat további hírei: Sport

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

2024. már. 29.

A második félidőt tizenöt góllal megnyerve aratott 32-20-as sikert a DKKA női kézilabda csapata a NEKA elleni hazai bajnokin.

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.