Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szoros vereség Veszprémben

Sport
futsal
Dunaferr DUE Renalpin FC
bajnokság
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2017. nov. 27., 20:23

Hiába vezetett még az első félidőt követően még 2-1-re, végül egygólos, 4-3-as vereséget szenvedett veszprémi mérkőzésén a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely ennek ellenére megtartotta harmadik helyét a bajnoki tabellán.

Idegenben, a tabella ötödik helyén álló Veszprém ellen folytatta a bajnoki küzdelmeket ma este fél héttől a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, melyre igen nehéz negyven perc várt az utóbbi időben nem túl jó formát mutató, de éppen ezért rendkívül elszánt, s javítani vágyó házigazdák ellen.
Ahogy az talán várható is volt, mindkét csapat nagy elánnal vetette magát a küzdelembe már az első percektől, s emiatt akadt dolga a kapusoknak hazai és vendégoldalon is. az első öt-hat percet követően azonban átvette az irányítást együttesünk, ám hiába próbálkozott Fekete, Németh, majd Pál is, az irányzékba ekkor még hiba csúszott. Szerencsére a túloldalon Tar sem értékesítette ziccerét a 10. percben, s erre rá is fáztak a vendéglátók, mert szinte az ellentámadásból Fekete váltotta gólra Németh remek beadását, megszerezve ezzel a vezetést a Dunaferrnek (0-1).

Nem sokat kellett várni a második dunaújvárosi találatra sem, mert a 13. percben Hosszú Ádámmal szabálytalankodtak büntetőt érően, s a Dunaferr válogatott játékosa könyörtelenül értékesítette is a lehetőséget (0-2). Jött is egyből a hazai időkérés, s ezt követően magára is talált a veszprémi egylet, mely a 18. percben Tatai révén szépített is az álláson (1-2). A hajrá két komoly ziccert is hozott, ám Rigó előbb Tatai próbálkozását hárította bravúrral, majd Fekete bombája után szabadítottak fel a házigazdák, de az eredmény már nem változott, így a félidei szünetre a mieink vonulhattak minimális vezetéssel.

A második felvonás első öt perc kiegyenlített játékot hozott, ám ekkor óriási esélyt kapott az egyenlítésre a hazai csapat, miután egy Varga elleni szabálytalanság után a Dunaferr játékosát állították ki piros lappal a játékvezetők, s a fórból sajnos Tar ki is egyenlített (2-2). A középkezdés után Fekete vehette volna vissza a vezetést a mieinknek, ám közvetlen közelről a kapufát találta telibe, s bár a 28. percben Boromisza Gábor is megtette ugyanezt, a hazaiak játékosa már nem hibázta el következő ziccerét, s a félidő derekához közeledve előnyhöz juttatta csapatát (3-2).

Képek: DO-archív

Ugyan Fekete szinte azonnal egyenlített Rigó remek indítása után, ám sokáig nem örülhettünk az iksznek, mert Tatai is gyorsan feliratkozott a góllistára, így az utolsó tíz percnek hátrányból vágott neki a Dunaferr (4-3). A mérkőzésből hátralévő időben óriási erőket mozgósított csapatunk az egyenlítő találat megszerzéséért, ám hiába támadta végig öt a négyben az utolsó öt percet, s alakított ki több helyzetet is, ezeket rendre kihagyta, így a hazaiak megtartották minimális előnyüket, s begyűjtötték a három pontot. A Dunaferr gárdája a vereség ellenére maradt a tabella harmadik helyén, ám hátránya öt pontra nőtt a listavezető Berettyóújfalu mögött.

FC Veszprém – Dunaferr DUE Renalpin FC 4-3 (1-2)

Gólszerzők: Tar 2, Boromisza G., Tatai  illetve Fekete 2, Hosszú.

FC Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Tar, Boromisza D., Apatini. Csere: Spandler, Kellner, Fehér, Boromisza G., Ruzicska, Bognár. Vezetőedző: Madarász János.

Dunaferr DUE Renalpin FC: Rigó – Horváth N., Németh, Fekete, Hosszú. Csere: Schrancz, Bartha, Fridrich, Bánfalvi, Pál, Gorjanácz, Varga, Csányi. Edző: Schrancz Balázs.

A rovat további hírei: Sport

A felsőházért küzdenek a futsalosok

A felsőházért küzdenek a futsalosok

2023. már. 03.

Bár sorsa már nincs saját kezében, a győzelem reményében vág neki a Szigetszentmiklós elleni bajnokinak a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata ma este nyolc órától.

DSTV: díjátadón ünnepeltek

DSTV: díjátadón ünnepeltek

2023. már. 02.

Megtartotta az állófogadással egybekötött díjátadó ünnepségét a Magyar Motoros Vízisport Szövetség. Az esemény részeként számos díjat és elismerést is átadtak – az „Év sportolója” díjat Bodor Péter vehette át. Hangkép.

Előnyben a Worm, hátrányban a DAB

Előnyben a Worm, hátrányban a DAB

2023. már. 02.

A DAB-ASP hokisai háromgólos előnyről kaptak ki, a Worm Angels csapata viszont háromgólos hátrányból nyert az Andersen Liga elődöntőinek első mérkőzésén.

Igazi dunaújvárosi jégkorong ünnepre készülnek

Igazi dunaújvárosi jégkorong ünnepre készülnek

2023. már. 02.

Ötven éves jubileumát ünnepli idén a dunaújvárosi jégkorong, s a jeles évfordulóról ehhez méltó rendezvénnyel emlékeznének meg a sportág helyi szerelmesei, valamint városunk vezetése.

Seniorok csatája Rácalmáson

Seniorok csatája Rácalmáson

2023. már. 01.

Remek mérkőzéseket, kiváló hangulatot és a Doppos Pala csapatának végső sikerét hozta a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett senior kispályás labdarúgó torna.

Röplabda: felemás U20-as hétvége

Röplabda: felemás U20-as hétvége

2023. már. 01.

A Kazincbarcika ellen nyerni tudott, a Pénzügyőrtől viszont nagy küzdelemben szenvedett vereséget a DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata a korosztályos bajnokságban.

Könnyed siker hazai pályán

Könnyed siker hazai pályán

2023. már. 01.

Nem okozott gondot a Tungsram SE legyőzése a DKKA U22-es kézilabdázói számára az NB II-es felnőtt bajnokság hétvégi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eb-döntős a magyar válogatott!

  2. DSTV: vereség emelt fővel

  3. Közmeghallgatás a Városházán

  4. Új védővel erősített a DFC

  5. Cimborafarsang és Mazsola percek a gyermekkönyvtárban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  5. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő