Szép siker a spanyolok ellen
A meccs vége ugyan izgalmasan alakult, de így is nagyszerű, 10-9-es sikert aratott a világbajnoki ezüstérmes spanyolok elleni Világliga selejtezőn a magyar női vízilabda válogatott.
A világbajnoki ezüstérmes spanyolok elleni találkozóval folytatta a Világliga selejtezőinek küzdelmeit ma este hét órától a magyar női vízilabda válogatott. Bíró Attila szövetségi kapitány hat dunaújvárosi játékosnak (Kiss Alexandra, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda) szavazott bizalmat a meccskeret kihirdetésekor, s bár közülük csak Szilágyi volt a kezdők között, a többiek is fontos szerepet kaptak a mérkőzésen.
Melynek első negyedét remekül kezdte együttesünk, hiszen Szücs Gabriella révén már első emberelőnyéből megszerezte a vezetést, s mivel védekezése is jól működött, egészen az ötödik percig tartani is tudta előnyét. Ekkor ugyan megtörte gólcsendjét a spanyol válogatott, ám a mieink parádésan hajráztak, Horváth és Garda remek találataival léptek meg újra ellenfelüktől, s mikor Keszthelyi is kihasznált egy fórt, már 4-1-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző. A második felvonás elején Gurisatti csavart szenzációsan, majd mindkét oldalon a speciális játékból kaptak lehetőséget a felek, ám a mieink ezzel is jobban éltek ellenfelüknél, s Keszthelyi újabb két góljának is köszönhetően 7-3-as előnyből várhatták a harmadik nyolc percet.
Képek forrása: mvlsz.hu (Madar Dávid felvételei)
A térfélcserét követően Keszthelyi már negyedszer mattolta a spanyolok világklasszis kapusát, Laura Estert, akit Horváth csavarja után le is cserélt a vendégek szakvezetője. Közben persze a spanyolok is küzdöttek a feljebb zárkózásért, s bár több lehetőségük is adódott, ezt az etapot végül egálra hozták a felek, így az utolsó negyed előtt továbbra is sokkal közelebb állt a sikerhez a magyar csapat (9-5). A negyedik felvonásban igyekezett az idővel is játszani a magyar csapat, ám a játékrész derekán kissé türelmetlenné váltak a mieink, s elhibázott lövéseikből kétszer is jól fordultak a vendégek, akik fel is jöttek két találatra (9-7). Hiába kért időt Bíró Attila, a következő gólt is a spanyolok lőtték, így hiába a korábbi nagy előny, a véghajrá komoly izgalmakat ígért. Szerencsére Garda Krisztina a lehető legjobbkor törte meg a mieink gólcsendjét, s bár az utolsó percben a spanyolok ismét visszajöttek egyre, a véghajrában "lenyelte" a labdát a magyar csapat, s végül remek, 10-9-es sikert aratott a világbajnoki ezüstérmes spanyolok ellen.
Magyarország – Spanyolország 10-9 (4-1, 3-2, 2-2, 1-4)
Magyarország: Gangl – Szilágyi, Máté, Szücs 1, Parkes, Keszthelyi 4, Leimeter. Csere: Gurisatti 1, Horváth 2, Vályi V., Gyöngyössy, Garda 2. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.
Spanyolország: Ester – A. Espar 1, B. Ortiz 4, M. Ortiz, C. Espar 2, Pena, Leiton. Csere: Bach, Forca 2, Crespi, Garcia, Lloret. Szövetségi kapitány: Miki Oca.
A rovat további hírei: Sport
Vasárnapi meccsözön
2025. okt. 26.
Labdarúgóink itthon, jégkorongozóink és röplabdázóink idegenben lépnek pályára bajnokságuk újabb fordulójában a hét utolsó napján.
Vereséggel kezdett a DFVE
2025. okt. 25.
Nem tudta megnehezíteni az UVSE dolgát a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén a fővárosban ma este.
DSTV: veteránok az élvonalban
2025. okt. 25.
Dunaújváros veterán birkózói a legutóbbi nagy megméretésen is remekül szerepeltek. Volt mit, és volt kiket ünnepelni, nem is maradt el a kiváló eredményeket elért sportolók köszöntése. Hangkép.
Hétgólos vereség Brassóban
2025. okt. 25.
Két harmadig jól tartotta magát a tartalékos DAB a Brassó otthonában, de a harmadik felvonásban átgázoltak Acélbikáinkon a házigazdák.
DSTV: jó úton haladnak
2025. okt. 24.
Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.
Újabb erdélyi túrán az Acélbikák
2025. okt. 24.
A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.
Egyéni összetettben döntőztek a tornászok
2025. okt. 23.
Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.








