Előnyben a Pénzügyőr!
Nagyot küzdött a Pénzügyőr ellen, de csak megszorítani tudta vetélytársát a Dunaferr SE röplabda csapata a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.
A bajnoki sorozat mellett a Magyar Kupában is érdekelt Dunaferr SE felnőtt röplabda csapata ezúttal a rutinos erőkből álló Pénzügyőr együttesét fogadta. A hazaiak célja az volt, hogy meg tudják nehezíteni a fővárosiak dolgát, ezzel együtt olyan meccset játsszanak, hogy legyen esélyük a továbbjutásra a második összecsapás előtt. Ez azonban nagyon nehéz volt, hiszen a hazaiak játékosai közül hatan még nem is pihentek a korosztályos Európa-bajnoki selejtező után, amely Ukrajnában volt, így a fiúk többsége igen nehéz lábakkal állt fel a találkozóra. Ennek ellenére jól kezdett a Dunaferr (3:1), majd feltámadt a Pénzügyőr, és átvette a vezetést (4:8). Ez azonban nem tartott sokáig, hiszen visszavette az előnyt a hazai csapat (9:6). Rása Alex nyitásaival azonban nem tudtunk mit kezdeni, ezzel ismét fordult a kocka (10:12).
Ezt az előnyt jól tartotta meg a fővárosi együttes, majd sajnos a fáradtság hatására teljesen megállt a hazai gépezet, ezzel együtt jelentős hátrányba kerültünk (15:22). Ezt a leblokkolást cserékkel próbálta megtörni Tomanóczy Tibor vezetőedző, de végül Rása remek nyitással lezárta a szettet (18:25). Fordulás után nem tudta rendezni gondolatait a hazai csapat, az összpontosítás nem volt megfelelő, melyet azonnal kihasznált Weczera Csaba gárdája (2:6). Tomanóczy Tibor időt kellett kérjen, amely jó hatással volt fiaira, akik hatnál utolérték ellenfelüket (6:6). A döntetlen állást 12 pontig sikerült tartani (12:12), sőt, 16-nál három pontos előnyre tettünk szert (16:13). Ez azonban gyorsan elfogyott (16:17). Ettől a vége izgalmassá vált (20:20), de a végjátékot a rutinosabb csapat bírta jobban (22:25). A harmadik játékra alaposan megforgatta kezdőcsapatát a Dunaferr, mellyel alaposan meglepte a vendégeket (3:0). Ezt az előnyt meg is tartották fiataljaink (9:6), majd Tomanóczy Bálint nyitása után négy pontra nőtt előnyünk (10:6).
A folytatásban is a Dunaferr akarata érvényesült (14:7), nem adva ki a vezetést a kezéből (16:9). Weczera Csaba vezetőedző folyamatos cserékkel próbálta meg felrázni övéit, de nem sok sikerrel (20:13). A végére is megmaradt a Dunaferr tartása, ezzel meglepetésre szettet csentünk a tavalyi bajnoki ezüstérmestől (25:16). A negyedik szettben folytatták a mieink a koncentrált játékukat Móró Ákos vezérletével, de azért ekkor egy-egy hiba is becsúszott (6:4). Fordulatot a felvonás közepe hozott, ekkor hátrányba is kerültünk (11:13). Ezt, bár nagy erőket vetett be csapatunk ledolgozni nem sikerült, ezzel a páros mérkőzés első felvonását a Pénzügyőr nyerte 3:1 arányban. Esély azonban így is maradt a második mérkőzésre, melyet 2018.01.17-én 20:00 órakor Budapesten játszanak majd.
Dunaferr SE - Pénzügyőr SE 1:3 (18:25, 22:25,25:16, 19:25)
Dunaferr SE: Iván Bence, Bohnicsek Szilveszter, Csizmadia Tamás, Hatvany Zsolt, Tomanóczy Bálint, Flachner Kornél, Hartyányi Gergő (liberó). Cserék: Mihucz Csaba, Laczi Dominik, Sárközi Kálmnán (liberó), Iván Gergő, Móró Ákos. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
Pénzügyőr SE: Szalai Szabolcs, Jánossy Bálint, Gallo Francesco, Kiss Dániel, Kovács Sándor, Rása Alex, Balogh Marcell (liberó). Cserék: Takács Gergely, Rozgonyi Bálint, Kecskeméti Péter, Vezetőedző: Weczera Csaba.
A rovat további hírei: Sport
Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők
2025. ápr. 30.
A DFVE serdülő leány vízilabda csapata simán nyert, az ifjúságiak nagy fordítás után szenvedtek vereséget a KSI SE elleni korosztályos bajnokin.
Parádés szezont zárt a Pentele ASE
2025. ápr. 30.
A Pentele ASE asztaliteniszezőinek első és második számú együttese is egy osztállyal feljebb folytatja a bajnoki küzdelmeket, de az egyesület vezetése nem csak az eredményekre lehetett büszke a 2024/2025-ös szezon végén.
DSTV: sportos múltidézés
2025. ápr. 29.
Sporttörténelmi előadás-sorozatot hívott életre az Intercisa Múzeum. Ennek első állomása a motorcsónakversenyzés sikeres és szép múltját idézte meg – elsőként Andics József és Dr. Sándor Péter közreműködésével. Hangkép.
Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé
2025. ápr. 29.
A DKSE birkózói közül Nyikos Veronika a második, Pupp Viktória a negyedik helyen végzett a fővárosban megrendezett Baracsi Imre Emlékversenyen.
Minden éremből jutott a tornászoknak
2025. ápr. 28.
Egy aranyéremmel, összesen hat dobogós helyezéssel zárták a DKSE tornászai a fővárosban megrendezett országos bajnokság szerenkénti döntőit.
Tovább robog a DFC
2025. ápr. 28.
Adonyban is nagyon sima győzelemnek örülhetett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei Bajnokság legutóbbi fordulójában.
Mayer Gréta nyert, a DKSE "B" vezet
2025. ápr. 27.
A DKSE "B" csapata vezet a tornászok szuper csapatbajnokságának első fordulója után, míg az egyéni összetett bajnokságon a DKSE kiválósága, Mayer Gréta diadalmaskodott.