Hóhelyzet a városban
Ma reggel leesett az első komolyabb hó a városban. Összeállításunkkal az útrakelőket szeretnénk segíteni, hogy merre mi a helyzet. Mindenki legyen körültekintő és az útviszonyoknak megfelelően hajtson!
Esik még ma?
A havazás elállt a városban, nézzük mit jósol a meteorológia a nap hátralévő részére. A délelőtti órákban délnyugaton, majd délelőtt délen ónos eső valószínű időszakosan, amely a hőmérséklet emelkedésével esőbe vált át, az ország ezen részeire citromsárga riasztást adtak ki, de szerencsére megyénk ebben nem érintett.
Százból tizenkét autón még decemberben is nyári abroncsok vannak, és ennél is rosszabb a helyzet a kisteherautók és mikrobuszok esetében az Abroncs Kereskedőház által végzett felmérés alapján. A közlemény szerint a cég munkatársai csaknem 2000 járművet - személyautót, mikrobuszt és kisteherautót - néztek át Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Székesfehérvár és Zalaegerszeg közterületein. A vizsgált járműveknél 86 százalékos volt a téli gumi aránya, magasabb, mint a korábbi években. A kocsik két százalékán négyévszakos, vagy kemény terepre tervezett off-road, 12 százalékán nyári abroncs volt. A kisteherautók és mikrobuszok 20 százalékánál figyelték meg a december közepi felmérésben azt, hogy még mindig nyári gumi van rajtuk. |
9:10 Előszállás
Előszállásnál egy autókat szállító kamion borult be az árokba. A balesethez a solti katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói és a dunaföldvári önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járművet és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Elsődleges információink szerint a balesetben senki nem sérült meg.
8:40 Baleset
Szintén egy busz érintett a Szórád és az Aranyvölgyi találkozásánál: személyautóval csúsztak egymásnak, a rendőrség már a helyszínen.
8:30 Buszok
Két helyen is problémát okozott a buszoknak a havas aszfalt: sem az Aranyvölgyin felfelé a Rómaira, sem a Magyar úton a város irányába nem tudtak felkapaszkodni a buszok az emelkedőre.
7:30 Autópálya
Baleset történt az M6-os autópályán a város határában: egy autó szalagkorlátnak ütközött, ezért forgalomkorlátozásra kell számítani.
A rovat további hírei: Közélet
Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson
2024. máj. 14.
Három jelölőszervezet, két polgármester-jelölt és összesen harmincegy képviselőjelölt szerepel majd a szavazólapokon a június 9-i önkormányzati választáson.
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.