Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vereség és búcsú a kupától

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Magyar Kupa
vereség

facebook megosztás

spigott - 2018. jan. 20., 18:38

Fájdalmas 31-28 vereséget szenvedett Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a Magyar Kupa negyedik fordulójában. Együttesünk az első félidő után még vezetett, ám a fordulás után nagyon gyengén játszott, így a hazaiak megérdemelten jutottak tovább a sorozat következő körébe.

Békéscsabán, a Magyar Kupa ötödik fordulójában lépett pályára ma délután öt órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. György László vezetőedző nem számított könnyű mérkőzésre a bajnokságban sereghajtó viharsarkiak ellen, ám mint azt a kezdés előtt elmondta, a céljuk egyértelműen az volt, hogy kiharcolják a továbbjutást.

Az elszántsággal nem is volt probléma együttesünknél, Szalai például már a második percben kétperces büntetést kapott túlzott keménységért, de ami ennél is fontosabb volt, hogy jól kezdte a meccset a Kohász, mely 2-2 után állva hagyta ellenfelét, s alig három perc alatt négy gólt szerezve lépett meg 6-2-re a házigazdáktól. A lendület azonban itt egy kicsit megtört, három elrontott támadást követően is viszonylag könnyű gólokat kapott együttesünk, így a 10. percben György Lászlónak kellett magához hívnia tanítványait, mert a vendéglátók minimálisra csökkentették hátrányukat (5-6). A rövid pauzát követően sikerült is újra meglógni hárommal a hazaiaktól, de a jól küzdő békéscsabai együttesnek erre is volt válasza, s a 18. percben kiegyenlített (10-10).

Szerencsére ekkor összekapta védekezését a Kohász, több hazai támadást is kivédekezett, míg a túloldalon Grosch sorozatban háromszor is betalált, s a 24. percben ismét négy góllal vezetett a DKKA (11-15). Nem örülhetett azonban sokáig a jó védekezésnek György László, mert a hajrában ismét nagyon könnyen kapta a gólokat a Kohász, s csak Micijevic pontos átlövéseinek volt köszönhető, hogy a szünetre megmaradjon kettő az előnyből (17-19).

A fordulás után elsősorban védekezését kellett volna rendeznie a Kohásznak, ám a második felvonást nem kezdte jól együttesünk, pillanatok alatt két gólt kapott, s bár Szekerczés még visszavette az előnyt, a 37. percben a mérkőzésen először a megszerezte vezetést a Békéscsaba (21-20). A helyzetet tovább nehezítette, hogy ekkor támadásban is nagyon megakadt csapatunk, mely több technikai hibát vétett, s ezt könyörtelenül kihasználta a házigazda, mely a 41. percben már hárommal állt jobban együttesünknél (24-21).

Micijevic hat gólja kevés volt a továbbjutáshoz! (Képek: DO-archív)

A mieink hétperces gólcsendjét Kovács törte meg, majd Klujber találata után csak egy volt a különbség, de a védekezés sajnos továbbra sem akart rendeződni, ráadásul újabb ziccereket hagyott ki a Kohász, így a 48. percben ismét hárommal vezetett a Békéscsaba (26-23). Az 50. percben időkéréssel próbálta meg felrázni tanítványait György László, de egy újabb eladott labda és egy kihagyott helyzet után is gyors gólt szerzett a hazai csapat, mely az 52. percben öttel meglépett a mieinktől (29-24). Ugyan Kovács és Kazai révén még egyszer visszajött háromra csapatunk, a hajrában azonban megtartotta előnyét a Békéscsaba, mely végül 31-28-as győzelmet aratva jutott be a Magyar Kupa ötödik fordulójába.

Békéscsaba – DKKA 31-28 (17-19)

DKKA: Tomasevics – Molnár 2, Micijevic 6, Cifra, Szalai 3, Kovács 5, Grosch 4. Csere: Oguntoye (kapus), Kazai 2, Dombi 1, Szekerczés 3, Nick, Klujber 2, Bulath. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Parádés kezdés az NB I-ben

Parádés kezdés az NB I-ben

2023. már. 16.

Kilenc találkozót követően kilenc győzelemmel áll az NB I Nyugati csoportjának élén a Dunaújvárosi Egyetem DSE első számú asztalitenisz csapata, mely első tavaszi bajnokiján a Budaörs ellen aratott magabiztos sikert.

Remekelt a DKKA utánpótlása

Remekelt a DKKA utánpótlása

2023. már. 16.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U17-es és U19-es csapata is magabiztos sikert aratott az Érd elleni korosztályos bajnokin.

Az újonc sikere a nőnapi kupán

Az újonc sikere a nőnapi kupán

2023. már. 16.

A Kecskemét együttesének győzelmével ért véget a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett Nőnapi Carissa Virág Foci Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó torna.

Visszatér az irányító a Kohászhoz

Visszatér az irányító a Kohászhoz

2023. már. 15.

Bouti Fruzsina hároméves kisvárdai kitérő után ölti újra magára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának mezét a 2023/2024-es szezonban.

Előnyben a DKSE

Előnyben a DKSE

2023. már. 15.

Egy kisebb megingással együtt is magabiztos, 3-0-s sikert aratott a DKSE felnőtt röplabda csapata a TFSE ellen az NB I Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

DSTV: egy álom vált valóra

DSTV: egy álom vált valóra

2023. már. 14.

Bejutott az Andersen Liga döntőjébe a Worm Angels jégkorong csapata, melynek vezetőedzője, Láng Zoltán, valamint játékosa, Németh Péter is boldogan értékelte az együttes bravúros teljesítményét az alapszakaszt megnyerő Győr ellen. Hangkép.

Egy dobogó Kaposvárról

Egy dobogó Kaposvárról

2023. már. 14.

Harmadik helyen végzett Veréb Dávid a Kaposváron megrendezett szabadfogású és női nemzetközi válogató versenyen a mögöttünk hagyott hétvégén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. 30 napra letartóztatják Mezei Zsoltot

  2. Csoportmásodikként elődöntős a válogatott

  3. DSTV: az éremművészet atyja

  4. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

  5. Történelmi íjász sikerek 2025-ben is

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  4. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  5. Nem válogatnak az eszközökben a csalók

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő