Akit éjszakánként elüt az autó
A fiatalasszony keze remeg. A babakocsi rázkódik tőle, s benne a pici baba is. Nem tudok szabadulni az élménytől. Tegnap volt. Csöndes délután, az utca szinte néptelen, megyek a dolgaim után, leszegett fejjel. Ekkor éles kiáltást hallok, meglátom a zebra közepén a babakocsis asszonyt, odébb meg egy nagy gázzal elvágtató sportkocsit. Mi történt?
Egy autó kis híján elgázolt egy anyát s aprócska gyermekét. Nem állt meg, így hát elnézést sem kért, bár van-e értelme egyáltalán ilyenkor a szabadkozásnak? Nincs. Úgy vágtatott át a védett szakaszon, mintha nem lett volna ott senki. Hogy nem történt tragédia, az anyán múlott, aki még idejében visszarántotta a babakocsit. Az autós könnyű szívvel tovasuhant. Azon a zebrán egy másik autós két éve gyermekkori barátom húszéves lánykájának vette el életét. Nem tudok hát szabadulni a szívszorító jelenettől. Nem is akarok.
Emlék jön föl. Két autó áll az esztergomi Mária Valéria híd alatt. Puccos az egyik, a hátsó szélvédőn felirat: „Nyomjad neki, várják a vesédet.” Nehéz ennél cinikusabb, lélektelenebb szöveget az autó hátuljára álmodni: „… várják a vesédet”. Ettől az autótól nem messze egy másik kocsi áll, szintén felirattal: „Bejött nekem az élet, megengedhetem, hogy ilyennel járok. Kicsit piros, kicsit öreg, de az enyém.” Két autó, egymáshoz közel. Két autós, gondolkodásban egymástól nagyon távol…
Fotó: MTI
Másik, nem oly régi esetet idéz föl az agyam. Úton vagyunk, én utasként, kolléganőm a sofőr. Három hómaró araszol egy sorban, nyomukban a feltorlódott kocsisor. A havon bizonytalanul szánkázik autónk keskeny abroncsa. Lassan halad az idő, eljutsz-e időben a célhoz, csak reméled. A kolléganő fáradhatatlanul szlalomozik, láthatóan jó kezekben az autó. A kilométerek lassan azért fogynak, a hómarók is kiállnak, végül nem a jeges út győzött, hanem az igyekvők. Néhányuknak mégsem volt szerencséje: mentésre várnak, autójuk az árokban, összetörve. Megállunk, szerb fiatalok pördültek le az útról, kell a magyar szó a segélykéréshez.
Telefon, igen, nyugtat meg a diszpécser, már úton van a segítség. Szerb tudásunk híján a nekikeseredett társaságot angol-német-orosz keveréknyelven vigasztaljuk, ők se nyelvzsenik, de azért megértik a legfontosabbakat, s mire a hatóságiak, a mentő, majd az autós segítő is megérkezik, már szinte megkönnyebbülten nézelődnek. Pedig tudják, közel voltak a tragédiához. A fiatalokat a sorsuk óvta, szerencsére kisebb sérülésekkel megúszták. De ez legyen a legnagyobb veszteség! Búcsúzáskor megöleltek minket. Pedig csak jó szót kaptak.
S hogy mi az igazán személyes, amit ezek az élmények előhoznak? Egy mondat. Fiam, régen, hatévesen, sírva: „Apa… miért van az, hogy engem minden éjszaka elüt az autó?” Akkor jöttem rá, hogy amiről ő soha senki előtt nem beszélt, s ha bárki szóba hozta, nem hallotta meg – minden éjszaka újraéli: azt, amitől háromévesen hetekig az intenzívre kényszerült.
Hát ezért sem szabadulhatok a képtől, ahogy a fiatalasszony remeg, s vele a kocsiban a pici gyereke…
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: Wesley-tárlat a Cornerben
2025. jún. 24.
Folytatódott a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola bemutatóinak sora. A képzőművészeti tanszak növendékeinek munkáit a Cornerben állították ki – a megnyitót pedig szép műsorral tette emlékezetessé az intézmény közössége. Hangkép.
A velünk, bennünk élő történelemről is mesélt a múzeumok kavalkádja (galériával)
2025. jún. 23.
Két intézmény három helyszínen csalogatta a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat keretében a vendégeket múlt hét végén városunkban. A program gazdag és változatos volt – ráadásul aki azt hiszi, hogy ez a móka a múltról szól, nagyon nagyot téved: a közös munkálkodás, ténykedés, az alkotó energiák kibontása is nagyon fontos szerepet kapott a kínálatban.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Hamlet szindróma"
2025. jún. 22.
Minden szempontból drámai hangütésű darabbal zárja az évadot a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután.
DSTV: haza pályán muzsikált a Quimby
2025. jún. 22.
Kitüntetett szerepet kapott a Quimby zenekar az Ambrózia Fesztiválon, derül ki a DSTV összegzéséből. A városunkban alakult banda két alapemberét sikerült elcsípni a "hazai pályán" rendezett múlt vasárnapi koncert előtt. Hangkép.
DSTV: a Martinász története
2025. jún. 20.
Folytatja a város köztéri szobrait bemutató sorozatot a DSTV csapata. A Szoborváros harmadik részében a Martinász-szoborhoz és a Borovszky emlékparkhoz látogattak el – Hodik Mónika történész-muzeológus kalauzolásával. Hangkép.
DSTV: rádiótörténelmi csemegék
2025. jún. 18.
Sok érdeklődőt vonzott az Intercisa Múzeum új időszaki kiállítása, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben Szól a rádió – fejezetek a rádiózás történetéből címmel nyílt bemutató, régi kincsek egész sorát vonultatva fel a vendégeknek. Hangkép.
"Múzeumok Éjszakája": gazdag lesz a kínálat
2025. jún. 17.
Folytatják az elmúlt esztendők hagyományát, ismét kitárják kapuikat az intézmények a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos programsorozatban. Gőzerővel készülnek a dunaújvárosi bázisok is!