Megvan a rák ellenszere?
Egereken végzett immunkísérletek segítségével megtalálták a rák ellenszerét a Stanford egyetem kutatói. A gyógyszer két immunstimuláló szerből áll, melyek úgy fejtik ki hatásukat a T-sejtekre, hogy közben nem terhelik a beteg szervezetét - írja a hirado.hu.
Ronald Levy, a Stanford egyetem onkológiai professzora már 1981-ben is áttörést ért el a rákkutatás területén, mikor monoklonális antitestekkel próbálta legyőzni a rákos sejteket. Az immunterápia kiemelkedő alakja legújabb sikerét két immunstimuláló együttes alkalmazásával érte el: a két szert pár perc eltéréssel fecskendezik be a tumorba, ezzel aktiválva a T-sejteket. A két szer együttes alkalmazása azért is különleges, mert a professzor több évtizedes munkásságához híven úgy fejti ki gyógyító hatását, hogy közben nem terheli le az immunrendszert.
A gyógymódnak nevezett szert limfómás, azaz nyirokrákban szenvedő és mellrákos egereken is tesztelték. A kilencven tesztalanyból nyolcvanhét meggyógyult, ráadásul az áttétek is eltűntek a szervezetükből, és olyan alanyoknál is hatásosnak bizonyultak, ahol a tumor rövid idő alatt fejlődött ki a szervezetben.
-OPH-
A rovat további hírei: Mozaik
Megtaláltuk a tökéletes reggeliző éttermet a családi rendezvényeknek
2024. szep. 22.
A családi rendezvények szervezése sok esetben jelenti azt, hogy találnunk kell egy olyan helyet, ahol lebonyolíthatjuk az eseményt. Általában ezeket a bulikat az éttermek nyitvatartásához igazítjuk, és az esetek többségében ebédet vagy vacsorát tervezünk. (X)
Jegyesfotózás, avagy a legújabb trend hódítása
2024. szep. 20.
A közös pillanatok megörökítése és a jegyesofózás nem újkeletű dolog, azonban a fotós szakma mégis tartogat számunkra újabb meglepetéseket. Ha jegyespárként szeretnénk néhány igazán sokatmondó fotót magunkról, akkor érdemes alaposan szétnézni, mert a lehetőségek széles tárházát találhatjuk az interneten. (X)
Hogyan válasszunk generálkivitelezőt?
2024. szep. 19.
Építkezésben, lakásfelújításban gondolkozol mostanság? Ha igen, akkor remek hírünk van számodra: mivel a generálkivitelezés megoldást nyújthat az építőipari munkákkal járó kellemetlenségekre, ezért adunk néhány tippet a megfelelő cég kiválasztásához! (X)
Milyen módon segíthet a hajhullás kezelésében a lézer?
2024. szep. 18.
Napjainkban egyre magasabb a hajhullással küzdők száma. Számos okból következhet be hajvesztés, gyakorta például a környezeti hatások, a stressz és a helytelen életmód miatt kezdődik meg a hajhullás.(X)
5 érv a profi weboldal fejlesztése mellett
2024. szep. 17.
A legtöbben még mindig tévesen azt hiszik, hogy mindegy, milyen a weboldal, a lényeg, hogy legyen valami, és itt meg is áll a tervezési folyamat. Míg mások továbbjutnak valamelyest, de kizárólag az érdekli őket, hogy milyen színek domináljanak, és milyen betűtípusokat válasszanak. (X)
Kutyás programok sora: a kemping helyett a Városháza lesz a helyszín!
2024. szep. 16.
A kemping területe helyett a Városházán rendez egész napos kutyás programsort a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület szeptember 21-én, szombaton abból az alkalomból, hogy most lettek egyévesek. Várnak minden gazdit és kutyáját, de azokat is, akik csupán szeretik a négylábúak társaságát.
A hűvös, esős napok után kellemes őszi idő várható
2024. szep. 16.
Még néhány napig hűvös idő lesz, majd lassú, de biztos melegedés kezdődik a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. A hét közepétől újra 20 fok feletti értékeket mérhetünk.