Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 02. Lujza
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Milliárdokat spórolhat a lakosság

Közélet
lakosság
kormány
támogatás
közművek

facebook megosztás

doszerk - 2018. feb. 19., 11:03

A díjmentességnek köszönhetően 2017. július óta több mint kilencmilliárd forintot takaríthatott meg a lakosság, valamint a kis- és középvállalkozói szektor – jelentette be a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a Magyar Időknek.

Bartal Tamás a hétfői lapszámban megjelent interjúban hangsúlyozta, az intézkedéscsomag célja az volt, hogy beláttassák a közműszolgáltatókkal: a fogyasztót kell előtérbe helyezni.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy amíg volt olyan elosztótársaság, amelyik megfelelt az új szabályoknak, többen megpróbálták különféle trükkökkel szabotálni a fogyasztók számára a program által biztosított díjmentességet. Előfordult például, hogy foglaló befizetéséhez kötötték az egyébként ingyenes közműcsatlakozás elvégzését.

A visszás eseteket jelentették a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalnak, amely bírsággal vagy egyéb szankciókkal intézkedett, illetve újabb szabályozási lépésekre is szükség volt. Így született meg az első és a második versenyképességi törvény, amely az eddigieknél szigorúbb feltételeket szab a szolgáltatóknak – tájékoztatta a lapot Bartal Tamás.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

95 évesen is aktívan, az unokákért

95 évesen is aktívan, az unokákért

2024. már. 19.

Tündéri 95 éves szépkorú polgár ünnepelte születésnapját városunkban – Győri Sándorné, Julianna nénit a jeles alkalomból Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában. Julianna néni családja körében fogadta a jókívánságokat.

Célunk egy élhetőbb, modern város

Célunk egy élhetőbb, modern város

2024. már. 18.

A fenntartható, zöldülő város ügyéről egyeztetett Szabó Zsolt és Bartuszek Lilla, a Fenntartható Városok alapítója a Városházán a napokban. Dunaújváros gazdasági alpolgármestere szerint a városvezetés  nyitott minden olyan megoldásra, ami egy élhetőbb, modern város megteremtését szolgálja.

Teljesen megújulnak a város padjai

Teljesen megújulnak a város padjai

2024. már. 17.

Aki nyitott szemmel jár a városban, annak feltűnhet, hogy az önkormányzat több helyen is új padokat helyezett ki, a régiek pedig teljes felújításon estek át. Az esztétikai benyomásokon túl nyilván a kényelmi szempontok is fontosak.

Ismét cserélte az önkormányzat a lejárt életmentő eszközöket az intézményekben

Ismét cserélte az önkormányzat a lejárt életmentő eszközöket az intézményekben

2024. már. 16.

A néhány évvel ezelőtt a fővárosban történt tragédiát követő civil összefogásnak és a dunaújvárosi önkormányzatnak köszönhetően minden városi oktatási intézménybe került életmentő allergiagyógyszer, vagyis EpiPen.

"Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!" (galériával)

"Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!" (galériával)

2024. már. 15.

Városunkban is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulójáról a '48-as emlékműnél  ma délelőtt. 

Navracsics Tibor ismerhette meg a városvezetés koncepcióját, terveit

Navracsics Tibor ismerhette meg a városvezetés koncepcióját, terveit

2024. már. 14.

A területfejlesztési miniszterrel Pintér Tamás polgármester tárgyalt Székesfehérváron kedden délután. A város gazdasági helyzete mellett a fejlesztési terveket egyeztették a tárgyaló felek. Az eseményről a város első embere számolt be.

A Béke városrész egy kicsit könnyebb lett – közel 400 köbméter szeméttel biztosan

A Béke városrész egy kicsit könnyebb lett – közel 400 köbméter szeméttel biztosan

2024. már. 14.

Ismét csak döbbenetes mennyiségű lom, szemét, hulladék került a konténerekbe. Ez a mérlege az esztendő első lomtalanításának. A Béke városrészben, egyszerre három helyen is le lehetett adni a feleslegessé vált holmikat múlt szombaton. És le is adták!

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

  2. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  3. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  4. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  5. Nem volt esély a TFSE otthonában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Top hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  4. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  5. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő