Öt dunaújvárosi a válogatottban
Kihirdette keretét a hollandok elleni keddi világliga-mérkőzésre Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A szakembernek azért kellett eddig várnia, mert az UVSE és a Dunaújváros szombaton még az Euroliga negyeddöntőjének első felvonásán volt érdekelt. "A hollandok a spanyolokkal szembeni hazai vereség miatt lépéshátrányba kerültek, nyilván azonnal megpróbálják ezt kijavítani. Egy kimondottan erős együttesről beszélünk, hiába nem jöttek mostanában tőlük az eredmények, ott vannak az élvonalban. Arról nem beszélve, hogy novemberben, igaz, kicsit más kerettel, de kikaptunk tőlük. Most viszont vissza kell vágnunk, ami sokat érhet, hiszen ha nyernénk, nagyon kedvező pozícióba kerülnénk a Szuperdöntőbe jutást illetően" - fogalmazott Bíró Attila.
Képek: MTI-archív
A magyarok éppen a hollandok otthonában kezdték a sorozatot, s úgy kaptak ki rendkívül szoros mérkőzésen 7-6-ra, hogy egy alaposan megfiatalított kerettel, számos kulcsjátékost nélkülözve ugrottak medencébe. Azóta két hazai meccset játszott a csapat, amely az olimpiai ezüstérmes spanyolok, valamint a Rióban harmadik oroszok legyőzését követően a hollandok ellen is begyűjtené a három pontot. A kedd mérkőzés kulcsfontosságú lehet a Hajós Uszodában, mivel egy rendes játékidőben aratott győzelemmel a válogatott hatalmas lépést tenne a továbbjutás felé. Ez esetben ugyanis két fordulóval a vége előtt hat pont lenne az előnye a csoportnegyedik hollandokkal szemben, s az első három jut a nyolcas döntőbe, amelyet várhatóan Kínában rendeznek.
A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Vályi Vanda (Dunaújváros)
A női világliga európai selejtezőjének további programja:
4. forduló: 2018. február 27.: Magyarország-Hollandia 20.30, Oroszország-Spanyolország
5. forduló: 2018. március 27.: Spanyolország-Magyarország, Hollandia-Oroszország
6. forduló: 2018. május 1.: Oroszország-Magyarország, Spanyolország-Hollandia
Az állás: 1. Spanyolország 6 pont (29-26), 2. Magyarország 6 pont (28-25), 3. Oroszország 3 pont (26-27), 4. Hollandia 3 pont (21-26)
-MTI-
A rovat további hírei: Sport
Dupla siker az uszodában
2025. okt. 07.
A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.
DSTV: fociztak az ovisok
2025. okt. 07.
Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.
Éremeső Nagykanizsáról
2025. okt. 07.
Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.
Végleges a magyar vb-keret
2025. okt. 06.
Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.
Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak
2025. okt. 06.
Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Döntetlen a rangadón
2025. okt. 06.
Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Bánhatja húszperces kihagyását a DAB
2025. okt. 05.
Hiába vezetett két góllal az első harmad után, végül sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong scapata a DEAC ellen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.








