Szijjártó Péter: a Dunaferr fejlődési pályára állt

doszerk - 2018. február 20. 14:56

A Dunaferr átvészelte a rendkívül nehéz acélipari piaci korszakot, a hosszú távú stratégia helyes kijelölésével a vállalat megerősödött és fejlődési pályára állt - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette: a 2008-as válságot követően tavaly a vállalat a legjobb évét produkálta, sikeresen lezárta a modernizációs programját, nemrégiben pedig az idei évre 15 százalékos átlagos béremelésről tudott megállapodni a munkavállalók képviselőivel. Szijjártó Péter elmondta: a magyar kormány a Dunaferr létszámnöveléséhez képzési és tanműhely támogatást nyújt, és emlékeztetett arra, hogy a vállalat létszámbővítését támogatja a munkavállalók mobilitását segítő szabályozási környezet is.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar iparban sokáig meghatározó ágazat volt a kohászat és az acélipar, s a magyar nemzetgazdaságnak ma is érdeke az iparág fennmaradása, és versenyképességének megtartása. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a 2008-as válság után a Dunaferr a túlélésért küzdött, több ezer család egzisztenciája volt veszélyben. Hozzátette, a világpiaci folyamatok alakulása a vállalatot nem segítette, az acélipar globális és európai változásai a Dunaferr ellen dolgoztak.

Fotó:MTI

Szerinte a tudatos fejlesztési politika, a kormány, a vállalat és a város együttműködése révén tudta a Dunaferr 2017-ben növelni termelését, illetve tudott piaci sikereket elérni. A vállalat előtt álló pozitív kihívásnak nevezte a miniszter, hogy a paksi atomerőmű bővítése, illetve a magyar autóipar növekedése jelentős acélkeresletet generál, a Dunaferrnek pedig meg kell valósítania azt a programot, amely versenyképes, első körös autóipari beszállítóvá teszi a céget.

A miniszter ismertette, hogy az európai acéltermelés komoly kihívásokkal küzd, az Európai Unió 170 millió tonna éves termelésével a második legjelentősebb szereplője a globális acéliparnak Kína után. Megjegyezte, Kínában 350 millió tonna kihasználatlan termelési kapacitás van, ami jóval több, mint az EU egész éves acéligénye. Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország támogatja az Európai Unió törekvéseit az európai acélipar megvédésére, az ország elsőként csatlakozott ahhoz a G20-as fórumhoz, amelynek célja a világpiaci kihasználatlan kapacitások ésszerű csökkentése.

A sajtótájékoztatón Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója az elmúlt év sikerének nevezte, hogy a vállalat jobb gazdasági helyzetbe került, és jelentős béremelést, juttatást tud adni munkavállalóinak. A vezérigazgató szerint további gazdasági sikerek előtt állnak, és utalt arra, hogy acélipari beszállítóként szeretnének a Paks II projekthez kapcsolódni, és vezető beszállítóvá válni a gépjárműiparban.

Galambos Dénes, a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a bérmegállapodás a Dunaferrnél közvetlenül mintegy 6 ezer munkavállalót érint, és 12 ezer ember sorsát határozza meg.

A rovat további hírei: Dunaferr

Nem lesz sztrájk a vasműben

Nem lesz sztrájk a vasműben

2017. ápr. 04.

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség feloszlatja a március 21-én megalapított sztrájkbizottságot, nem tartja meg az Orosz Föderáció nagykövetsége elé tervezett demonstrációt és a figyelmeztető sztrájkot sem.

Jelentős fejlődést hoz az új ipari stratégia

Jelentős fejlődést hoz az új ipari stratégia

2017. már. 30.

A magyarországi fejlesztési elképzelésekről, a nemzetközi és hazai acéliparról tartott szakmai konferenciát a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés.

 

Sztrájk lesz a vasműben?

Sztrájk lesz a vasműben?

2017. már. 22.

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség Választmánya a keddi ülésén úgy határozott, hogy sztrájkbizottságot alakított, továbbá az Orosz Föderáció nagykövetsége elé demonstrációt szervez.

Béremelésért tüntettek a Vasasok

Béremelésért tüntettek a Vasasok

2017. feb. 15.

Mintegy százötven vasműs dolgozó, szakszervezeti képviselő demonstrált szerdán délután az ISD Dunaferr igazgatósága előtt további alapbéremelésért.

Fuvarozási együttműködési megállapodást kötött a Dunaferr

Fuvarozási együttműködési megállapodást kötött a Dunaferr

2017. feb. 05.

Növekszik a Záhonyon keresztül vasúton a Dunai Vasműbe fuvarozott nyersanyagok és az onnan kiszállított késztermékek mennyisége, a vasmű nyersanyagellátását biztosító megállapodást pénteken írták alá az ISD Dunaferr Zrt. és a Rail Cargo Hungaria Zrt. vezetői a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon.

Több mint húszmillió eurós fejlesztés a Dunaferrnél

Több mint húszmillió eurós fejlesztés a Dunaferrnél

2017. feb. 03.

A Dunaferr jövőjét hosszútávon biztosító lehetőségről sajtótájékoztató keretében számolt be dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, Cserna Gábor polgármester és dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője.

Biztosított a Dunaferr további működése

Biztosított a Dunaferr további működése

2017. feb. 02.

Még szorosabbra fűzik Magyarország és Oroszország együttműködését a nehézipari fejlesztési együttműködésben a technológia-intenzív ágazatokat illetően - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Orbán-Putyin csúcs Budapesten, fókuszban az energetikai együttműködéssel.