Újra győzött a DAC!

Szárszó Lajos - 2018. február 27. 8:03

A végig vezető dunaújvárosi kézilabdázók magas színvonalú mérkőzésen arattak 34-30-as győzelmet a Holler UFC elleni hazai bajnokin.

Az NBII déli csoportjában az első fordulóban elért győzelmet követően, az igen szép számú és lelkes hazai szurkolótábora előtt fogadta a Dunaújvárosi AC férfi kézilabda csapata a dunaföldvári Holler UFC gárdáját. A vendégek együttesében számos ismerőst, több volt dunaújvárosi játékost találhattunk, így bármilyen meglepő, de volt a mérkőzésnek olyan szakasza, amikor egyszerre 10-11 dunaújvárosi volt a pályán. De nem csak emiatt, hanem a presztízs miatt is izgalmas volt a szomszéd várak összecsapása. A hazai alakulat a védekezésben a szokásostól eltérően nyitottabb formációval állt fel, de ennek egyértelmű célja az volt, hogy minél hatékonyabban sikerüljön megfékezni az ellenfél átlövőit. Azért ebbe néha egy-egy hiba becsúszott, de összességében sikeresen megoldották a fiúk a védekezésüket.

Kép: DO-archív

A támadó játékunk hasonlóan magas színvonalú volt, mint a múlt héten, ráadásul lerohanásainkkal az ellenfél sem gyorsaságban, sem dinamikában nem tudta felvenni a versenyt. Ezek összességének volt köszönhető az az öt gólos vezetés, amely az első félidő 10. percében kialakult, amely az egész mérkőzésen megmaradt. Jó volt látni, ahogy a dunaújvárosi fiúk mind fizikailag, mind taktikailag az ellenfél fölé emelkedtek. Egy sajnálatos sérülés miatt az első félidőben nyolc gólt dobó Takács Ádámot a mérkőzés további részéből nélkülözni kényszerültünk, de azok a társak, akik az ő helyére álltak be, nagyszerű teljesítményükkel átsegítettek minket a nehézségeken. A DAC végül a találkozót végig vezetve gyűjtötte be a nagyon értékes bajnoki pontokat. A gratuláció a teljes csapatot illeti, hiszen a Dunaújváros két győzelmének köszönhetően nagyon jól kezdte a tavaszi szezont, melyhez a lelkes közönség is hozzásegítette őket.

DAC – Holler UFC 34-30 (19-13)

DAC: Papp Norbert - Márfi Ákos 6, Borsos Roland 6, Takács Ádám 8, Gelencsér Ákos 1, Borsos Martin 5, Domak Dániel 3, Cserék: Pilka Benjámin és Bősz Richárd (kapusok), Szili Dániel, Busi Balázs 1, Szabó László, Csermák Martin 4, Csermák Gábor, Vajai Balázs. Vezetőedző: Pulay Balázs.

Holler UFC: Parádi Róbert – Nagy Balázs, Gergely Bence, Hajnal Márton, Reichert Zoltán, Virág Roland, Ulicska Milán, Paz Marquez Ariel, Pach Alex, Somogyvári Ákos, Dósa Zoltán, Orova Csanád, Garda Ádám, Szapu Norbert Gábor, Pach Dávid. Vezetőedző: Orova Tamás

Ifjúsági csapatunk is lemásolta a nagyobbak sikerét, s remek játékkal aratott 37-19-es győzelmet a Holler UFC fiataljai ellen.

A rovat további hírei: Sport

Kohász Élet Szabó Zsolttal

Kohász Élet Szabó Zsolttal

2025. ápr. 15.

Városunk gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere, Szabó Zsolt volt a DKKA Kohász Élet podcastjának legutóbbi vendége.

Végül biztos siker a rangadón

Végül biztos siker a rangadón

2025. ápr. 15.

Az első és a második félidőben is egy egy-egy gólt szerezve győzte le fehérvári ellenfelét a Dunaújváros FC női labdarúgócsapata az NB II-es bajnokság hétvégi fordulójában.

Tartja első helyét a DFC

Tartja első helyét a DFC

2025. ápr. 14.

Korán kétgólos előnybe került, s végül magabiztos sikert aratott Csór elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Három szettben nyert a Dág

Három szettben nyert a Dág

2025. ápr. 14.

A második és harmadik szettben nagyot küzdött, de nem tudta megakadályozni a házigazda Dág sikerét a DKSE röplabda csapata az Extraliga vasárnap esti fordulójában.

Makai Lilla hetedik lett felemáskorláton

Makai Lilla hetedik lett felemáskorláton

2025. ápr. 13.

A hetedik helyen fejezte be a felemáskorlát döntőjének küzdelmeit az eszéki világkupán a DKSE tornásza, Makai Lilla.

Idegenben lép pályára a DKSE

Idegenben lép pályára a DKSE

2025. ápr. 13.

Esztergomban, a Dág elleni összecsapással folytatja az Extraliga küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap délután öt órától.

Három DFVE játékos a válogatottban

Három DFVE játékos a válogatottban

2025. ápr. 12.

A DFVE női vízilabdázóinak három játékosa is bekerült a magyar női vízilabda válogatott Világkupa-döntős keretébe.