Megszületett a vasműs bérmegállapodás

doszerk - 2018. február 17. 12:55

Első lépésben harmincezer, a másodikban további húszezer forinttal nő az ISD Dunaferr Zrt. fizikai munkavállalóinak alapbére a 2018-as esztendőben. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írta alá vasmű és a szakszervezet vezetése.

Mint az a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség honlapján megjelent közleményből kiderült, február 15-én az ISD Dunaferr Zrt. és a szakszervezeti szövetség vezetői aláírták a 2018. évi bér és béren kívüli juttatásokról szóló megállapodást. A korábban megszokottaktól ellentétben az alapbérfejlesztés idén nem százalékos arányban, hanem személyre szólóan lett meghatározva, s a döntés értelmében az alapbérfejlesztésre két lépcsőben 2018. január 1., illetve 2018. július 1-jei hatállyal kerül majd sor.

A fizikai állományban foglalkoztatott munkavállalók alanyi jogon 2018. január 1-től 30 ezer Ft/fő/hó, július 1-től 20 ezer Ft/fő/hó alapbérfejlesztésben részesülnek, míg a szellemi állományban foglalkoztatott munkavállalók alanyi jogon 2018. január 1-től 20 ezer Ft/fő/hó, július 1-től 20 ezer Ft/fő/hó alapbérfejlesztésben részesülnek.

Megállapodás született arról is, hogy a Dunaferr versenyképességének megőrzése érdekében további 63 millió forintnyi alapbér fejlesztési keretet is létrehoznak, melynek legfőbb célja az lesz, hogy a további alapbéremeléssel az egyes szervezetek közötti, elsősorban fizikai állományban foglalkoztatott munkavállalók alapbérben mutatkozó elmaradásai mérséklődjenek, továbbá előnyben részesítsék a termelés szempontjából kulcsfontosságú - elsősorban fizikai - munkakörben foglalkoztatott munkavállalókat, így azok 2018-ban két forrásból, egyrészt alanyi jogon, továbbá a vezetők döntése alapján részesülhetnek alapbéremelésben.

A szakszervezet közleményéből kiderült még, hogy a béren kívüli juttatások (étkezési hozzájárulás, egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás, az iskolakezdési támogatás, törzsgárda jutalom, a nyugdíjasokat megillető törzsgárda biztosítási kötvénypénz, egyéb nyugdíjas támogatás) 2018-ban 15 százalékkal emelkednek meg.

A bérmegállapodásról dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője úgy nyilatkozott, nagyon örül annak, hogy sikerrel és eredményesen zárult a vasmű vezetése és a szakszervezet közötti tárgyalás a dolgozók magasabb béremeléséről, hiszen a térség meghatározó vállalata a Dunaferr és fontosak a dolgozók érdekei is, mindezek megvalósítását ő maga is folyamatosan támogatta. Elmondta azt is, hogy a jövő héten kedden, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a Dunaferrt érintő tárgyalásokra is sor kerül, melyen ő is jelen lesz, és bízik benne, hogy ezek a tárgyalások is pozitív eredményt hoznak, mind a vállalat, mind a város és a térség számára.

A rovat további hírei: Dunaferr

A Dunaferr közleménye

A Dunaferr közleménye

2022. szep. 18.

Állami segítség nélkül heteken belül leállhat a Dunaferr, bár még mindig van esély a túlélésre, derült ki a cég mai sajtóközleményéből, melyet szó szerint közlünk olvasóinkkal.

"Az én életem a gyár volt..."

"Az én életem a gyár volt..."

2022. jún. 22.

Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte a közelmúltban dr. Horváth Ákos, a vállalat nyugalmazott műszaki-technológiai főmérnöke. A Borovszky-díjas kiváló mérnök, a DUNAFERR Főtanácsosa személyéhez számos szakmai siker, jelentős termékfejlesztés fűződik. 

Stabilan termel és munkahelyet kínál a háború elől menekülőknek az ISD Dunaferr

Stabilan termel és munkahelyet kínál a háború elől menekülőknek az ISD Dunaferr

2022. már. 04.

Közleményt adott ki a termelésről, a háborús helyzethez kapcsolódó segélyalapról  és munkahelyteremtő programról a cégcsoport. Mutatom!

Letartóztatták a Dunaferrnél feltűnt "zsoldoscsapat" vezetőjét

Letartóztatták a Dunaferrnél feltűnt "zsoldoscsapat" vezetőjét

2022. jan. 12.

Mikó István befolyással üzérkedés miatt került rács mögé, adta hírül a 24.hu. Visszanéző, súlyos vádakkal, meg a Borkai-ügy, de az csak mellékszál.

Az energiaárak rendkívüli drágulása alapjaiban rengetheti meg a hazai acélipart

Az energiaárak rendkívüli drágulása alapjaiban rengetheti meg a hazai acélipart

2021. dec. 23.

Központi beavatkozást sürgetnek a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés tagvállalatai.

ICA-D: Mese a városról a Városháza téren – fontos felhívással

ICA-D: Mese a városról a Városháza téren – fontos felhívással

2021. dec. 16.

Egyszerre ígérik múltidéző játéknak, zajos közösségi kísérletnek és fontos összművészeti programnak – vasárnap csalogatják vele a vendégeket a Városháza térre, azért szólok jó időben, mert még közreműködőket is vár a Kortárs Művészeti Intézet. Oké, a Víztorony már foglalt, de ki lesz a Korsós lány?

Újabb letartóztatások – többen érintettek az ISD Dunaferr elleni támadásban is

Újabb letartóztatások – többen érintettek az ISD Dunaferr elleni támadásban is

2021. jún. 22.

Döbbenetes képsorokkal rukkolt elő a NAV egy bűnszervezet tagjainak letartóztatása kapcsán – ráadásul úgy tudjuk, az akció érintett több olyan személyt is, akik részt vettek a vasgyár (és a város) elleni emlékezetes támadásban.