Vörös kód riasztás!
Vörös kód riasztást adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombat déltől a várható extrém hideg miatt.
Czibere Károly pénteken, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a vörös kód eljárásrendje szerint a hajléktalanokat segítő szervezetek mellett szükség esetén a bentlakásos intézményeknek is meg kell nyitniuk kapuikat a rászorulók előtt.
Az államtitkár hozzátette: a potenciális befogadó intézmények, a diszpécserközpontok és az utcai szociális munkások is felkészültek a riasztással járó feladatokra. Czibere Károly arra kéri a lakosságot, hogy a következő napokban fokozottan figyeljenek oda az utcán kihűléssel fenyegetett és az otthonukban egyedül élő idős emberekre egyaránt, és szükség esetén hívjanak nekik segítséget. A diszpécserszolgálat telefonszámai megtalálhatók a diszpecserportral.hu oldalon - tette hozzá.
A riasztás a mostani meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan egy hétig lesz érvényben. Czibere Károly kitért arra: az extrém hideg miatt a kormány a krízisidőszak 360 millió forintos kerettámogatását további ötvenmillió forinttal emelte, ezt ezekben a napokban fogják felhasználni alapvetően takarók, hálózsákok és egyéb többletkiadások fedezésére.
A krízisidőszakban megerősítették a hajléktalanokat ellátó szolgáltatási rendszert, az átlagosan meglévő 9600 férőhely mellé további 1500 férőhely megnyitásáról döntöttek és biztosították a férőhelyek finanszírozását is. A hajléktalanokat ellátó intézmények országos kihasználtsága januárban 78 százalék volt, februárban 84 százalék, tehát van még üres hely a szállókon, senkinek nem kell az éjszakát az utcán töltenie - közölte az államtitkár.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.