Az LMP közvetít Gyurcsány és Vona között
Úgynevezett kétlépcsős együttműködésre készülhet a baloldal és a Jobbik - erről beszélt a Jobbik európai parlamenti képviselője a Híradónak.
Morvai Krisztina szerint az összefogásban az LMP lehet a katalizátor. Szél Bernadették ugyanis vasárnap az MSZP-Párbeszéddel és a DK-val, hétfőn pedig a Jobbikkal is egyeztetnek. Így, ha születik megállapodás, akkor Vona Gábor – közvetve – Gyurcsány Ferenccel és a szocialistákkal is együttműködhet. Szél Bernadett szombaton azt is elismerte: azon fog dolgozni, hogy elsimítsa az ellentéteket a pártok között.
Szél Bernadett új időszámításnak nevezte azt, hogy a Jobbikkal, az MSZO-Párbeszéddel és Gyurcsány Ferenc pártjával is tárgyalóasztalhoz ülnek. Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint – bár még vannak kommunikációs hiányosságok a felek között – az ellenzéki együttműködés ma már nem tűnik lehetetlen küldetésnek.
Gyurcsány Ferenc március 15-én kijelentette: olyat kell tenni, mint még soha, vagyis a Jobbikal is egyeztetni kell. A DK elnöke ennek érdekében vasárnapra minden ellenzéki pártot tárgyalóasztalhoz hívott. A Jobbik szinte azonnal elutasította az ajánlatot – legalábbis formálisan. De a valóságban persze megindultak a tárgyalások.
Az egykori volt jobbikos szerint, ugyanis a háttérben már zajlik az egyeztetés. Rubi Gergely a Híradónak arról beszélt: a pártok az utolsó pillanatban vissza fogják léptetni a jelöltjeiket, egymás javára. Ebből a tervből szombaton Szél Bernadett nem is csinált titkot, és a jobbikos Dúró Dóra is arról beszélt, hogy hétfőn egyeztetnek az LMP-vel, a tárgyalások menetét pedig szerinte Szél Bernadett pártja határozta meg.
Morvai Krisztina szerint, ha Vona Gábor valóban nem akarna összefogni Gyurcsány Ferenc pártjával és az MSZP-vel, akkor a velük szövetkező LMP meghívására is nemet mondott volna. Morvai Krisztina hozzátette: Vona Gábornak le kell mondania az LMP-vel való egyeztetést és – mint fogalmazott – abba kell hagynia azt, hogy a bolondját járatja a választókkal.
- 888.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.
A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!
2024. ápr. 30.
A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!
Vidámság a szerető család körében
2024. ápr. 29.
Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.
Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya
2024. ápr. 28.
Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.
Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában
2024. ápr. 27.
Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.
Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben
2024. ápr. 27.
Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.