Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Jó kezdés a rájátszásban

Sport
kosárlabda
utánpótlás
DUE DSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2018. már. 18., 08:13

Minden negyedet megnyerve aratott meggyőző, 80-55-ös győzelmet a Százhalombatta elleni bajnoki találkozón a DUE DSE U16-os kosárlabda csapata.

A Százhalombatta elleni mérkőzéssel kezdte meg a Pest megyei kadet bajnokság felsőházi rájátszásának küzdelmeit a Dunaújvárosi Egyetem DSE U16-os kosárlabda csapata. Ugyan a tavalyi szezonban a vendégek simán nyerni tudtak a dunaújvárosi fiatalok ellen, a két gárda idei első meccsét már a mieink nyerték, így ezúttal is bizakodva, a siker reményében várták Nagy Roland tanítványai.

Az első negyedben azonban idegesen, sok hibával játszottak a DSE U16-osai, s a kapkodás, valamint az eladott labdák miatt mindössze négypontos előnnyel vonulhattak az első szünetre (17-13). A második etapban fej-fej mellett haladt a két csapat, de az első negyedhez hasonlóan a másodikat is négy ponttal a mieink nyerték, így a félidőben már 37-29-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

Képek forrása: DUE DSE

A harmadik negyedben viszont újra beválni látszott a dunaújvárosiak letámadásos taktikája, ugyanis a szerzett labdákból rendre sikerült könnyű kosarakat szerezni, így fokozatosan nőtt a két együttes közti különbség. Ezt az időszakot már sokkal magabiztosabban, 23-7-re nyerték a mieink, így a záró felvonás előtt már csak a hazai győzelem mértéke lehetett kérdéses (60-36). A tetemes előny tudatában lehetőséget kaptak az addig padon ülő játékosok is, akik nemcsak tartották a különbséget, hanem növelni is tudták azt, így a DSE gárdája végül 80-55-ös sikerrel tett újabb lépést a négyes döntő elérése felé.

Dunaújvárosi Egyetem DSE - Százhalombattai KSE Batta Boys 80-55 (17-13, 20-16, 23-7, 20-19)

A rovat további hírei: Sport

Élesedő verseny az első helyért

Élesedő verseny az első helyért

2022. okt. 27.

A Tízpróbások nyerte a forduló rangadóját, míg a B.T. Mirage megszerezte első győzelmét a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus csoportjában.

A Csíkszereda következik

A Csíkszereda következik

2022. okt. 27.

Az erdélyi pontszerzés után újabb bravúrban bíznak a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az egyre jobb formát mutató címvédő ellen.

DSTV: Gyerehokizni Roadshow a Vasváriban

DSTV: Gyerehokizni Roadshow a Vasváriban

2022. okt. 26.

A sportág népszerűsítése céljából hívta életre a Gyerehokizni Roadshow-t a Magyar Jégkorong Szövetség. A program a közelmúltban Dunaújvárosba is eljutott, és talán a legjobb helyszínen, a Vasvári Pál Általános Iskolában ismerkedhettek meg a gyerekek a jégkoronggal. Hangkép.

Versenyfutás az első helyért

Versenyfutás az első helyért

2022. okt. 26.

Meglépett üldözőitől a Karmacsi Autó és a Fejó-Therm gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt középszakaszának ST Solar Csoportjában.

Könnyed szegedi siker

Könnyed szegedi siker

2022. okt. 26.

Nem volt esélye a győzelemre a DKSE felnőtt röplabda csapatának a Szegeden lejátszott kedd esti bajnoki találkozón.

Két dunaújvárosi a Világligára készülő keretben

Két dunaújvárosi a Világligára készülő keretben

2022. okt. 25.

Bíró Attila 20-as kerettel kezdte meg felkészülését a Női Világliga tenerifei Szuperdöntőjére, amelyen magasra tette a lécet, hiszen a finálé a célja a válogatottnak.

Ismét idegenben szerepel a DKSE

Ismét idegenben szerepel a DKSE

2022. okt. 25.

A mieinket egyetlen helyezéssel megelőző Vidux-Szegedi RSE otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DKSE felnőtt röplabda csapata ma este hét órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: új szakképzési bázis

  2. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

  3. Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő