Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Bartókos vendégjáték Pécsen

Kultúra
Toldi
Bartók Kamaraszínház
Pécs
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. ápr. 17., 18:58

Tizennégy társulat tizenkilenc előadásával várja a közönséget a hatodik Pécsi Családi Színházi Fesztivál, amelyet május 26. és június 3. között rendeznek a baranyai megyeszékhelyen.

Rázga Miklós, a szervező Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) igazgatója az MTI-nek elmondta: a fesztivál immár második alkalommal a teátrum új bemutatójával, Rossini Hamupipőke című vígoperájának előadásával kezdődik. A családok éve keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma által ötmillió forinttal támogatott rendezvény programját idén is az életkori sajátosságok figyelembevételével állították össze - hangsúlyozta a direktor. Rázga Miklós tájékoztatása szerint ebben az évben a vidéki színházak vannak túlsúlyban, újdonság a fesztiválon a dunaújvárosi Bartók Színház és a tatabányai Jászai Mari Színház szereplése, a kecskeméti, a szegedi és a zalaegerszegi színházak ugyanakkor szinte minden alkalommal résztvevői a családi fesztiválnak.

A dunaújvárosi társulat Arany János egyik leghíresebb művéből, a Toldiból a Ghymes együttes alapítója, Szarka Gyula által írt musicalkölteményt tűzi műsorra. A kecskeméti társulat idén a Kőműves Kelemen című rockballadát, Szörényi Levente és Bródy János szerzeményét hozza el - sorolta. Mint kitért rá, két fővárosi társulat is Pécsre érkezik: a József Attila Színház a Légy jó mindhalálig című musicalt mutatja be, amelyet a várható nagy érdeklődésre tekintettel kétszer is műsorra tűznek június 2-án, a Dramatic Art Produkciós iroda pedig A kis herceg című művet mutatja be, Ujlaki Dénes szereplésével.
 

A rovat további hírei: Kultúra

Gastroblues Pakson

Gastroblues Pakson

2018. júl. 02.

Koncertekkel, főzőversennyel, tradicionális magyar ételek és italok bemutatójával, valamint külföldi és magyar előadókkal várja a blues, dzsessz és rock zene kedvelőit július 2. és 8. között a paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztivál.

Énlaka, emlék és magatartás

Énlaka, emlék és magatartás

2018. jún. 30.

"A vén torony kövei izzadtak a ködtől és sötét hajlataiban századok igézete nyugszik. Gyermekek meztelen lábanyoma látszik a hiányos lépcsők finom porában és szédülten meginog a rozoga torony, mikor a nehéz harang elcsattan benne.”

Falvédők a vukovári magyaroktól

Falvédők a vukovári magyaroktól

2018. jún. 30.

Újabb kiállítás nyílt az Intercisa Múzeumban, ezúttal testvérvárosunkból, Vukovárról érkeztek a kiállítás darabjai, melynek mindegyikét kézzel készítették a vukovári magyarok.

Csak hogy ma se maradjunk foci nélkül...

Csak hogy ma se maradjunk foci nélkül...

2018. jún. 29.

Egy nap szünet a futball vébén. Elviselhetetlen kín ez a fociőrülteknek. Épp ezért, kárpótlásként megmutatunk nekik egy kis „hazait”: egy szép védést a régmúltból.

Ujjé! A Ligetben nagyszerű!

Ujjé! A Ligetben nagyszerű!

2018. jún. 25.

Főként gyermekeknek szóló programokkal indult a Petőfi Művészeti Liget idei programja, mostantól kezdve július végéig heti három estén várja a zenekedvelőket a tér.

Ókori vacsora a hűvösben

Ókori vacsora a hűvösben

2018. jún. 24.

Városunkban sem maradhatott el a már hagyományosnak számító Múzeumok Éjszakája elnevezésű rendezvény, a szokatlanul hideg idő azonban sokaknak elvette a kedvét attól, hogy pár óráig az ókori Rómában érezhessék magukat. 

Duna menti zarándoklat

Duna menti zarándoklat

2018. jún. 24.

Szent Pantaleimon orvos vértanú halálának 1713. évfordulója alkalmából gyalogos zarándoklatot szerveznek Beloianniszból Dunaújvárosba.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  2. Történelmi siker a diákolimpián

  3. DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

  4. Mediterrán konyha kulcsszereplői: az olívaolaj és a balzsamecet

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Kezdődik a parkolók nagytakarítása!

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő