Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fontos győzelem Debrecenben!

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
Debrecen
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2018. ápr. 20., 19:37

Hullámzó teljesítményt nyújtott, de elhozta a két bajnoki pontot Debrecenből a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely a hajrában pontosabb volt ellenfelénél, s végül kétgólos, 24-22-es sikernek örülhetett.

A nyolcadik helyezett Debrecen vendégeként lépett pályára ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a K&H női kézilabda liga 21. fordulójában. Ugyan a házigazdák az idei szezonban elmaradnak korábbi eredményeiktől, ennek ellenére nagyon kemény meccs várt csapatunkra, mely ezzel együtt a két pont megszerzését tűzte ki maga elé.

Együttesünk ennek megfelelő szellemben is kezdte a találkozót, Micijevic révén hamar megszerezte a vezetést, s bár az első két dunaújvárosi gólra rendre válaszolt a Loki, 4. és a 10. perc között egymás után négy találatnak örülhettek a mieink, így a Debrecennek már a 11. percben időt kellett kérnie (2-6). A rövid pauzát követően valamelyest magára talált támadásban a házigazda, de Micijevic és Szekerczés sem nagyon hibázott átlövést, így a 14. percben is négygólos Kohász-előnyt mutatott az eredményjelző (4-8). Nick Viktória kiállítása alatt azonban eladott labdák, technikai hibák és sorozatban kapott három gól miatt bosszankodhatunk, így 17. percben már György Lászlónak kellett magához hívnia tanítványait (7-8).

Szalai és Cifra kiállítása alatt azonban összekapta védekezését a Kohász, s Dombi, valamint Klujber találataival ismét elhúzott három találattal ellenfelétől (7-10). A félidő hajrájában sajnos nem becsülete meg jól lehetőségeit együttesünk, a ziccerek mellett egy hétméteres is kimaradt, s ezt kihasználva a vendéglátók újra megközelítették a DKKA csapatát, mely ennek ellenére egygólos, 12-11-es vezetéssel vonulhatott a félidei pihenőre.

A második felvonásban elsősorban támadásban kellett feljavulnia a mieinknek ahhoz, hogy kevesebb izgalmat tartogasson ez a harminc perc. Ehhez képest a házigazdák kezdtek két gyors góllal, s a meccsen először átvették a vezetést, s bár erre azonnal válaszolt Micijevic is két találattal, újra jöttek a támadásban elkövetett bosszantó hibák, s a Debrecen ismét magához ragadta az előnyt (16-15). Nagyobb gondot jelentett, hogy ebben az időszakban sajnos a védekezés is visszaesett, így a hazaiak tartani tudták vezetésüket. Jött is a dunaújvárosi időkérés, s úgy is tűnt, hogy sikerült összekapni György Lászlónak a társaságot, mert Szalai és Kovács góljaival újra átvette a vezetést sőt, a 49. percben Micijevic hetedik találatával már 20-18-ra vezettek kézilabdázóink.

Micijevic (labdával) a meccs legjobbja volt! (Képek: DO-archív)

Nem tudták azonban meglovagolni ezt a jobb időszakot a mieink, mert a technikai hibákból, elrontott lövésekből gyorsan egyenlített a hazai csapat, majd az 55. percben újra fordítani tudott (21-20). A véghajrában azonban a Debrecen is elkezdett hibázni, s ekkor a mieink is bizonyították, hogy ezt képesek kihasználni, mert a 0-3-as periódusra egy 3-0-s rohammal válaszoltak, s az 58. percben ismét "meglógtak" két találattal (21-23). A hazaiak azonban rögtön válaszoltak, ám Micijevic óriási bombája végleg szertefoszlatta a debreceniek pontszerzési reményeit, s ha nehezen is, de behúzta a mérkőzést együttesünk, mely újabb két szerzett pontjával erősítette meg negyedik helyét a bajnoki táblázaton (22-24).

György László: - Ilyen fordulatos, nehéz mérkőzésre számítottunk, de nagyon örülünk, hogy mi kerültünk ki belőle győztesen. A kezdésünk jó volt, ám az első félidő derekán rendre rossz döntéseket hoztunk, az átlövések helyett a bejátszásokat erőltettük, s a szerzett labdákból könnyű gólokat adtunk ellenfelünknek, s egyből szorosabb lett a meccs, mert helyzeteket, hetest is hibáztunk. A Debrecen is nagyon nyerni akart,ezért a második félidő változatos csatát hozott, de a mérkőzés hajrájában újra feljavultunk, s ez végül meghozta számunkra a remélt sikert.

DVSC-TVP – DKKA 22-24 (11-12)

DVSC-TVP: Horváth-Pásztor - Vantara-Kelemen 2, Despotovic 6, Grigel 4, Tóvizi, Hajduch 3, Varsányi 2. Csere: Lajtos (kapus), Csáki 3, Hársfalvi, Sirián, Pénzes, Pálsdóttir 1, Román 1, Borgyos. Vezetőedző: Vida Gergő.

DKKA: Tomasevics – Kazai, Mcijevic 9, Szalai 2, Dombi 3, Szekerczés 5, Klujber 2. Csere: Oguntoye (kapus), Cifra, Nick, Molnár, Bulath 2, Kovács 1., Takács D., Grosch, Nagy Zs. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Minden éremből jutott a fiataloknak

Minden éremből jutott a fiataloknak

2025. aug. 18.

Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

2025. aug. 18.

Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

2025. aug. 18.

Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

2025. aug. 17.

Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.

DSTV: készülnek a szezonra

DSTV: készülnek a szezonra

2025. aug. 16.

A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.

Ötödik helyért játszik a válogatott

Ötödik helyért játszik a válogatott

2025. aug. 16.

Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

DSTV: táborozók a vízben

DSTV: táborozók a vízben

2025. aug. 15.

A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

  2. "Levelek a Jézuskának" – újra nagy sikerrel

  3. Fontos csata vár a DKSE röplabdázóira

  4. Ünnepi akciókkal készül a könyvtár!

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Embedded thumbnail for DSTV: emlékek az óvodákból

DSTV: emlékek az óvodákból

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő